Ilona
17 °C
32 °C

Kiderült, kit köröznek 4-es metró ügyben

2017.02.10. 10:58 Módosítva: 2017-02-10 11:14:20

A Budai Központi Kerületi Bíróság 2017 januárjában T. Géza ellen adott ki európai, illetve nemzetközi elfogatóparancsot - tájékoztatta a Magyar Időket a Fővárosi Törvényszék.

Csütörtökön tévesen jelent meg a hír, hogy magyar projektcég igazgatóját, Gulyás Lászlót körözik az ügyben. 

A Magyar Idők úgy tudja, T. Géza nem más, mint Terner Géza, akinek a neve felmerült a 2000-es években a Strabag-ügy kapcsán. Az osztrák sajtó tárta fel 2006-ban: a Strabag egy Euro:contact nevű lobbicég közbeiktatásával, túlfizetésével teremtett forrást a 2002-ben hatalomra került MSZP-SZDSZ-koalíció megkörnyékezéséhez - írja a Napi.hu

A Strabag az akciót követően, a 2003-2007 közötti időszakban 360 milliárd forintnyi állami megrendelést kapott. Ebben az időszakban az Euro.contact, a törpe lobbicég nemzetközi tanácsadó nagyvállalatokat megszégyenítve 2004-2005-ben 4,85 milliárd, 2006-ban több mint 5,3 milliárd, 2007-ben pedig 3,3 milliárd, vagyis négy év alatt 13,5 milliárd forint bevételre tett szert.