Miért nem tudnak megtanulni egy nyelvet a gyerekek az iskolában?

2017.02.13. 12:07 Módosítva: 2017.02.13. 12:09

A gyerekek az általános- és a középiskolában közel ezer órát tanulnak idegen nyelvet, van megfelelő tanterv, csoportbontás, jelentős részük mégsem tudja letenni a középfokú nyelvvizsgát az érettségiig. Légrádi Tamás, a Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke az M1 aktuális hétfői műsorában azt mondta: ezek a keretek lehetővé tennék a B2-szintű nyelvvizsgának megfelelő tudás megszerzését,  az ehhez szükséges körülmények azonban még nincsenek meg. 

A kormány 2014 decemberében bejelentette: 2020-tól a felsőoktatásba csak az vehető fel, aki legalább középfokú (B2 szintű) nyelvvizsgával rendelkezik.

Légrádi szerint kérdéses a közoktatási nyelvtanítás hatékonysága. Egy magán nyelviskolában a diákok 400-500 óra alatt elérik a középfokú szintet, miközben a közoktatásban ez kétszer ennyi óraszám mellett sem mindig sikerül. 

A nyelvérzék hiánya nem lehet akadálya a B2 szint elérésének, legfeljebb ilyenkor több időre van szüksége a diáknak, mondta Légrádi. Sokkal fontosabb a  nyelvtanulásban a motiváltság. Az egyesület vezetője szerint  például az egyes iskolákban évente cserélődő nyelvtanárok, miatt nem állt össze teljesen, hogy fogják biztosítani a gyerekeknek az iskolák a későbbi felvételihez szükséges nyelvtudást.

A Nyelviskolák Szakmai Egyesületének elnöke úgy látja: először fel kellene mérni a helyzetet, mert a végeredmény szempontjából több kétséges tényező, így a tanárok motiválása, felkészítése, szabadsága, a nyelvoktatás kezdete is megvitatásra vár.