A bíróság felfüggesztené a fideszes Pócs János mentelmi jogát
Hétfőn kezdődik a parlament tavaszi szezonja, a tervezett napirend felkerült az Országgyűlés honlapjára. Ebben szúrtuk ki, hogy a képviselők szavazni fognak a fideszes Pócs János mentelmi jogáról, két ügyben is.
Pócs ügyeit a mentelmi bizottság február 15-én tárgyalta, de egyikben sem kapott többséget a képviselő mentelmi jogát felfüggesztő indítvány. (A bizottságban fele-fele arányban ül ellenzék és a kormánypártok: két fideszes, egy KDNP-s, egy szocialista és két jobbikos tagja van.)
Vejkey Imre, a bizottság elnöke ezért azt javasolja az Országgyűlésnek, hogy ne függesszék fel Pócs mentelmi jogát.
Mindkét ügyben Jászkisérrel kapcsolatos rágalmazásról van szó. Az egyik feljelentés Pócs egy korábbi nyilatkozatáról szól: a politikus azt mondta a Demokrata magazinnak, hogy a település polgármestere elárulta neki, hogy poloskákat helyeztetett el a hivatal épületében. A másik feljelentést azért kapta Pócs, mert Jászkiséren több ember füle hallatára azt mondta valakiről, hogy "börtöntöltelék".
Érdekesség, hogy a második ügyben már egyszer szavazott a parlament Pócs mentelmi jogának felfüggesztéséről, de a parlament 2014 májusában is elutasította a Jászberényi Járásbíróság indítványát.
Magánvádas ügyekben egyébként bevett gyakorlat, hogy az "Országgyűlés és a képviselők zavartalan munkavégzése" miatt nem függesztik fel a politikusok mentelmi jogait - írják a bizottság oldal.