Brit tudósok rácsodálkoztak Fekete Györgyre, és megrettentek

2017.02.16. 09:22 Módosítva: 2017.02.16. 09:22

Egy éve kezdett szervezni egy konferenciát az MTA Filozófiai Intézete, Művészet, Igazság és Tudás címmel – írja a Magyar Nemzet. A előadásra neves külföldi előadókat is megnyertek, ám mivel nem állt elég forrás a rendelkezésükre, bevonták partnerként az idén már 10 milliárd forintból gazdálkodó Magyar Művészeti Akadémiát (MMA) is. Az MMA be is szállt némi pénzzel a vendégek szállás- és kosztköltségébe, valamint rendelkezésre bocsátotta a Vigadó dísztermét Sinkovits Imre kamaraszínházát. Minden csodásnak látszott, és úgy tűnt, semmi sem állhat többé a művészet, az igazság és a tudás útjába.

Azonban három héttel a rendezvény előtt a szervezők tudomására jutott, hogy néhány magyar filozófus – köztük Kajtár László, a CEU doktorandusza – levélben hívta fel a brit tudósok figyelmét az MMA politikai befolyásoltságára, és Fekete György elnök tevékenységére. A brit filozófusok megrettentek, és lemondták részvételüket. Az ezt követő kemény levélváltásban az MTA Filozófiai Intézetének posztdoktori kutatója, Zuh Deodáth rákérdezett, miért visszakoztak, a britek pedig azt mondták, semmilyen formában nem kívánnak megjelenni olyan rendezvényen, amihez az MMA-nak bármilyen formában köze van, és

amely az európai szélsőjobbos mozgalmak legitimációját szolgálja.

A kínos esettel kapcsolatban Hörcher Ferenc, az MTA Filozófiai Intézetének vezetője igyekezett eloszlatni az igazságra és tudásra vetülő vádakat, szerinte nem helyes

  • az itthoni politikai konfliktusokról nem egyeztetni előre, azokat csak úgy külföldre kivinni,
  • ezzel hazai tudományos vagy művészeti eseményeket veszélyeztetni, ellehetetleníteni.

Hörcher felhívta a figyelmet:

Az eset felveti annak kérdését, ki és hogyan kritizálhat, és avatkozhat be külső szemlélőként egy rendezvény létrejöttébe.

Még egyszer a konferencia címe: Művészet, Igazság és Tudás.