Dezső
14 °C
27 °C

Jani visszatért a kompra, és kimentette

2017.02.16. 17:51 Módosítva: 2017-02-16 22:08:18

Sikerült végre kivontatni a partra a tiszacsegei kompot, amit hétfőn ragdt el a Tiszán a jeges ár fedélzetén a hősies Janival, az éjjeliőrrel. Nézzük is meg újra az ATV zseniális tudósítását: 

A komp körülbelül 40 kilométerre az állomáshelyétől feneklett meg szerdán, csütörtökön pedig egy jégtörő hajót küldtek érte.

A komp szerdán Tiszafürednél a 33-as út hídjánál, majd az éjszaka folyamán a jégfolyam közepén Tiszaörvénynél tűnt fel. Csütörtök délelőtt a tiszaderzsi szűkületnél állt meg. Az árhullám végül Dinnyéshát közelébe, a Tisza jobb parti övzátonyra sodorta. Csütörtökön késő délután a Jégtörő VIII. miután végzett a vízlépcsőnél végzett feladatával kiszabadította és elvontatta a kiskörei téli kikötőbe, ahol most is állomásozik.

Az MTI által kiadott drónfelvételeken (lásd fetni galéria) pedig jól felismerhető a kompon Jani, a hős éjjeliőr és kompkezelő, aki legyőzte félelmét, és csónakkal tért vissza az őt négy napja fogságba ejtő kompra. 

UPDATE: Az MTI később egy közeli képet is közölt a kiskörei kikötőből, ebből már 100%-ig biztos, hogy János, az éjjeliőr látható a légifelvételeken is:

Fajta János (b) és Lévai Zoltán, a tiszai jégzajlásban Tiszacsegéről elsodródott komp üzemeltetői a jármű fedélzetén, miután azt egy jégtörő hajó a Kiskörei vízerőmű téli hajótárolójába vontatta
Fajta János (b) és Lévai Zoltán, a tiszai jégzajlásban Tiszacsegéről elsodródott komp üzemeltetői a jármű fedélzetén, miután azt egy jégtörő hajó a Kiskörei vízerőmű téli hajótárolójába vontatta
Fotó: Ruzsa István / MTI

Duzzasztottak

A komp kimentése köszönhető annak is, hogy a Kötivizig szerdán duzzasztással megemelte a vízszintet, így 24 óráig sikerült helyben tartani a felső folyószakaszról érkező torlaszt Tiszaderzs magasságában. Ennek egy része 3 hektáron befordult a tározó területére. A jégtömegben nagy mennyiségű elszabadult úszómű és roncs volt található. A torlasz megindult és tovább apadt, így a medencébe kiúszott jégtömeg és vele együtt a komp is visszasodródhatott a főmederbe.

A duzzasztást csütörtök reggel a Kötivizig megszüntette. Az igazgatóság fokozott figyelőszolgálattal követi a jég vonulását a Kisköre alatti szakaszokon is - közölte az MTI.