Alajos, Leila
19 °C
34 °C

Zseniális érvek az olimpia mellett

2017.02.16. 07:08

Szalay-Berzeviczy Attilával, a Budapesti Olimpiáért Mozgalom (BOM) alapítójával a Magyar Narancs készített interjút az olimpiáról, a népszavazásról és az esélyekről. A budapesti pályázat nagykövete azt mondja, azért nem hajlandók szakmai vitában részt venni, mert a Momentum politikai kérdést csinált az olimpia megrendezésének kérdéséből, de ahogy eldőlt, hogy népszavazunk-e, bedobják magukat.

Nem időszerű (!) a népszavazás

Szalay-Berzeviczy szerint korábban ő is nyitott volt egy népszavazásra - ám annak kezdeményezése nem merült fel bennük, mert nincs meg hozzá a szervezeti erőforrásaik -, de most már nem tartja időszerűnek. Szerinte most már presztízsveszteség lenne, ha visszalépnénk a pályázattól. "Az ellenzők persze mondhatják, hogy ez semmi ahhoz a veszélyhez képest, amitől megmenekülne az ország. Mi pedig, akik tudjuk, miért jó az olimpia, az elvesztegetett két évtől és a nemzetközi blamázstól óvnánk meg Magyarországot" - mondta. De hozzáteszi, hogy a BOM nem tudott egységes álláspontot kialakítani a népszavazás kérdésében.

A BOM-alapító szerint lehet, hogy most alacsonyabb Magyarországon az olimpia támogatottsága, de ez valószínűleg részben a Momentum kampányának tudható be, ha lemegy ez az egész, szerinte újra visszaállhat a korábbi 65-75%-ra. Hozzátette, a Momentum ugyan egyértelmű politikai eszköznek használja az olimpia témáját, de szerinte akkor is fontos megőrizni a higgadtságot, Bencsik András hazaárulózásáról (Bencsik szerint aki nem támogatja az olimpiát, az hazaárulást követ el) például azt gondolja, "borzasztóan ostoba dolog volt".

Nem mindegy, hogy elszáll, vagy "kiegészül" (!) a költségvetés

Az interjú legszebb része mindenképp az, amikor a várható költségekről kérdezi a lap a pályázati nagykövetet annak fényében, hogy egyrészt már a megvalósíthatósági tanulmány tervezett költségénél (10 milliárd) is annak többszörösénél járnak, de végignézhettük a vizes-vb tervezett költségének gyakorlati megsokszorozódását. Ahogy egyébként azt is simán megjátszották, hogy 40%-kal növelték az olimpia budapesti pályázat elkészítéséhez szükséges külső szakmai tanácsadói feladatok ellátására fordított összeget, mert visszalépett Róma.

Ebben a cikkünkben mutattuk be, hogy miért magalapozott az a félelem a budapesti olimpiával kapcsolatban, hogy a rendezés egyébként is kolosszális költségei az esetleges megvalósítás során elszállnának a végtelenbe. 

Szalay-Berzeviczy szerint

Lényeges a szóhasználat, nem mindegy, hogy a költségvetés elszáll vagy kiegészül.

Szerinte a megvalósíthatósági tanulmány csak egy kiinduló számítás, nem szentírás. Azt folyamatosan frissíteni kell a közben bekövetkező változások fényében. És az is kimondható, hogy a 2014-es számok nyilvánvalóan nem fognak centre pontosan megvalósulni. A megvalósíthatósági tanulmány költségének elszállására (újmagyarul: kiegészülésére) pedig azt mondja, ez nem jelenti azt, hogy majd a teljes kiadási összeg is megduplázódik a végén.

Végre szlalomkajakban (!) is terjeszkedhetünk

A lap felteszi a kérdést, hogy szükség van-e a kormány decemberben elfogadott Kemény Ferenc-programjával üzent fejlesztésekre, amiket az olimpiától függetlenül mindenképp megcsinál, a sportlétesítményeket felépíti. A BOM-alapító válaszában többek között a következőt mondja: „Baráth Etelétől, a kajak-kenu szövetség elnökétől tudom, hogy olimpia nélkül Magyarországnak a hihetetlen síkvízi tradíciói ellenére sosem lenne esélye szlalomkajakban terjeszkedni". 

Azokra a kritikákra pedig, amik szerint az országnak jelenleg sokkal inkább az oktatásra vagy az egészségügyre kellene költeni Szalay-Berzeviczy azt mondja, a pénzek többsége eleve ezekre érkezne a NOB-tól is és az EU-tól is, csak kisebb része lenne olyan, amit fordíthatnánk akár másra is.