A volt III/II-es Tasnádi Pintér korábbi biztonsági cégének vezetője lett

2017.02.17. 09:37

Január eleje óta Tasnádi László volt rendészeti államtitkár Pintér Sándor korábbi biztonsági cégében tölt be vezető tisztséget - írta a 24.hu. A céginformációk szerint Tasnádi a Civil Zrt. egyik igazgatója lett. A viharos körülmények között távozó, volt III/II-es államtitkár pozícióba kerülése akár papírformának is tekinthető: az Index decemberben írta meg, hogy Tasnádi visszatérhet a belügyminiszter ex-cégéhez, ahol egyébként korábban is dolgozott. 

Tasnádi december elején azután jelezte Pintérnek a lemondási szándékát, hogy az előléptetésének hírét Lázár János azzal kommentálta, hogy "több mint furcsa, kínos és kellemetlen" - írtuk korábban. 

Tasnádi 1988-ban főhadnagyként a BRFK állambiztonsági szervének III/II-2. Osztály C alosztályának megbízott vezetője volt, 1989-ben már századosként vezette az osztályt, Nagy Imre újratemetése idején pedig operatív tisztként beépített ügynököktől, többek közt egy ÁVH-s múltú ügynöktől kapott jelentéseket.