A bíróság szerint sem lehet tovább HÖK-elnök a leválthatatlan Török Márk

2017.02.21. 10:42

Tavaly októberben írtuk, hogy ismét Török Márkot választotta a szegedi egyetem hallgatói önkormányzata (EHÖK) elnökké. Török olyan régóta tölti be ezt a posztot, hogy 2015-ben gyakorlatilag rá (is) szabtak egy korlátozó törvénymódosítást, ami legfeljebb négy évben szabja meg, hogy mennyit lehet valaki HÖK-elnök. Az egyetem meg is semmisítette a megválasztását, majd az egyetem 12 dékánja is felszólította őt távozásra. Török erre támadó válaszlevelet írt.

Ő egyébként úgy értelmezte a törvénymódosítást, hogy az nem visszaható, azaz csak a hatálybalépéstől kell számítani a négy évet. Emiatt bírósági ügy is lett az egészből. A helyzetről nyáron készítettünk interjút Törökkel, ez itt olvasható. Az Átlátszó most azt írja, a bíróság első fokon nem osztotta Török jogértelmezését, és úgy döntött, Török Márk nem lehet a Szegedi Tudományegyetem hallgatói önkormányzatának elnöke. A bíróság szerint a 2015-ben törvénybe iktatott négyéves felső korlát vonatkozik a tizenkét éve HÖK-öző Törökre is, írják.

Hozzáteszik, a bíróság pontos érvelését nem ismerik egyelőre. A bíróság közleménye szerint: “a tárgybeli elnökválasztáson [a HÖK-nek] már figyelemmel kellett lennie arra, hogy csak olyan elnököt (tisztségviselőt) választhat meg, akivel szemben az új megbízatási feltétel [vagyis a négyéves korlát] nem jelent kizáró okot. A választásnál ezért téves jogértelmezést fogadott el.” A bíróság szerint ezért “az egyetem rektora jogszerűen határozott a jogszabálysértő aktus megsemmisítése mellett.” A törvény szerint az ügyben a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság volt illetékes, írja az Átlátszó.

„Török megtámadta a rektor megsemmisítő határozatát a bíróságon, ezért az ítélet meghozataláig elnök maradhatott, mert a bírósághoz fordulásnak halasztó hatálya volt. A bíróság mostani ítélete viszont jogerős, de csak a 2015-ös választásról szól. Törököt viszont 2016-ban is elnökké választották, ami egy külön eljárásban lesz csak megsemmisíthető. A bíróság döntése nem jogerős" - írják.