Költségvetési csalás miatt nyomoznak, miután Mikola zsebre rakta a feleségének járó juttatást

2017.02.25. 09:14

Az egykor a szinglihordázással országos ismertségre szert tevő, majd háttérbe vonuló, mostanában a Külügyminisztérium biztonságpolitikai és nemzetközi együttműködésekért felelős államtitkáraként újra a fősodorba visszatérő Mikola István kellemetlen helyzetbe hozta magát. 

Néhány napja a 24.hu írta meg, hogy 2011 és 2014 között párizsi diplomáciai szolgálata alatt saját fizetése (5000 euró) mellett a felesége után járó pótlékot is felvette a Külügytől. Mikola volt felesége viszont jelezte a minisztériumnak, hogy a havi 1600 eurós (közel félmillió forint) juttatásból egy forintot sem látott, mert a pénz a politikus nyugdíjalapjába vándorolt. 

Amikor a portál megkérdezte az államtitkárt a nejének járó pótlék beszippantásáról, azt üzente, hogy "a volt feleségével kapcsolatban semmilyen üggyel nem kíván foglalkozni, és semmilyen állításra nem kíván reagálni".

Pedig úgy tűnik, meg kell szólalnia a témában, az mno.hu értesülése szerint ugyanis a NAV költségvetési csalás gyanúja miatt nyomozást indított Mikola ügyében, miután Tényi István feljelentette a politikust.