Újabb haláleset a táplánypusztai mentálhigiénés otthonnál

2017.03.01. 13:32

A Kisalföld.hu szerint holtan találtak egy gondozottat a táplánypusztai mentálhigiénés otthon falain kívül. A rendőrség nyomozást indított az ügyben.

Dr. Piróth Endre Szociális központ Táplánypusztán
Dr. Piróth Endre Szociális központ Táplánypusztán
Fotó: drpirothotthon.hu

Rövid időn belül ez már a második tragédia a Dr. Piróth Endre Szociális Központban. Január elején tűz ütött ki az otthonban, egy gondozott akkor a helyszínen elhunyt, egy pedig kicsivel később a kórházban vesztette életét. A szociális központban gondozott férfi holttestét az intézet kerítése mellett találták meg.

Az első lehetséges verzió úgy szólt, hogy talán át akart mászni a kerítésen, arról leesett, és ennek következtében halt meg.

A sérülések, illetve a hatósági boncolás eredménye vezethetett más eredményre, ugyanis a rendőrség tegnap már azt válaszolta a Kisalföldnek: „A Győri Rendőrkapitányság halálos közúti közlekedési baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást ismeretlen elkövető ellen."

A Dr. Piróth Endre Szociális Központban kórházi kezelést nem igénylő pszichiátriai betegeket gondoznak, illetve értelmileg akadályozott, időskorú demenciában szenvedő és szenvedélybeteg lakókat ápolnak. Három épületben mintegy 350 embert látnak el.

Az érintett férfit nem úgy tartották nyilván, mint aki rendre megpróbál meglépni az intézményből, évek óta biztosan nem hagyta el az otthont - tudta meg a lap.

Nem ez az első baleset

Másik két baleset is történt az intézmény melletti 81-es úton korábban, ezekben nem gondozottak, hanem az intézmény dolgozói voltak az áldozatok: 2016 őszén egy 61 éves asszonyt ütött el az autó, néhány évvel ezt megelőzően pedig az otthon pszichológusa vált gázolás áldozatává.

Késelés is volt

Gondozottakkal történt tragédiáról is beszámolta Kisalföld az elmúlt években: 2015. január végén lakótársát késelte halálra az egyik gondozott, akit aztán a bíróság beszámíthatónak tartott, s így hat év börtönre ítélt első, majd másodfokon is. Tavaly márciusban az otthonból ment el az a középkorú asszony, akinek holttestét az eltűnése után két héttel találták meg a szántóföldön.