Orosz bűnözőt fogtak el Kiskunhalason

2017.03.02. 07:11
Több orosz hírportál szerint az Interpol segítségével fogtak el a magyar hatóságok egy körözött orosz bűnözőt, akit egy gyilkosság megrendelésével gyanúsítanak. A magyar rendőrség az Indexnek nem kommentálta az információt.

A hét elején fogtak el egy több éve körözött orosz bűnözőt a magyar hatóságok Kiskunhalason - írja a Life.ru. A hír több másik orosz hírportálon is megjelent.

Az orosz Alekszander Gerbert ellen 2 éve adtak ki nemzetközi elfogatóparancsot az orosz hatóságok, mert a gyanú szerint ő volt az egyik megrendelője annak gyilkosságnak, amelyet egy ismert volgográdi vállalkozó ellen követtek el, egy helyi tisztségviselőt pedig súlyosan megsebesítettek a nyílt utcán.

Szergej Brudnovra, az ismert volgográdi vállalkozóra és társára 2014. május 21-én nyitottak tüzet a nyílt utcán egy terepjáró hátsó üléséről ismeretlenek. Brudnov a kórházban halt meg, a társának sikerült később felépülni a nyakát eltaláló golyótól. Az egész esetet egy térfigyelő kamera is rögzítette, így egy évvel később sikerült elkapni két elkövetőt és a gyilkosság egyik megrendelőjét. Az orosz nyomozóhatóság szerint a leszámolás hátterében egy üzleti vita állt. Később a három férfit egyenként 17 év börtönre ítélték.

A negyedik társuknak, Alekszander Gerbertnek viszont sikerült elmenekülnie. Az orosz hírportálok egymásnak ellentmondó információi szerint a magyar hatóságok vagy február 26-án, vagy 27-én kapták el az Interpol segítségével a nemzetközileg körözött orosz férfit Kiskunhalason.

Gerbert hamis észt útlevéllel tartózkodott Magyarországon és magyar menedékjogért akart folyamodni, ezeket az információkat az orosz közmédia híradójának is megerősítette az orosz ügyészség.

A Vesti adásából az is kiderül, hogy az orosz legfőbb ügyészség hamarosan kezdeményezni fogja Gerbert kiadatását a magyar hatóságoknál.

Kérdéseinkkel kerestük a magyar rendőrséget, hogy erősítsék meg az információt és adjanak bővebb felvilágosítást, de a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság közölte, hogy adatvédelmi okok miatt nem kívánnak válaszolni.