Gizella
9 °C
15 °C

Legyünk most már homogén

-D KOS20170210028
2017.03.03. 11:18
Az etnikai homogenitásról szóló szövegével Orbán nem lett második Ceaușescu, nem is fenyegeti az itthoni nemzetiségeket, de a zavaros mondatok úgy keverik a szezont a fazonnal, hogy nem csoda a botrány, ha ilyen pongyolán fogalmaz egy magyar miniszterelnök a holokauszt és a kitelepítések után. Hogy vette fel Orbán a huntingtonista szemellenzőt, tud-e robbantani az integrálhatatlan kultúrákról szóló dumával poszt-píszí körökben, és hogy jön ide ez az etnikai izé, amit a Miniszterelnökség inkább már egyszerűen letagadna?

Magyarországnak az etnikai homogenitást fenn kell tartania, éljen a kulturális egyszínűség, csak egy „sávon belüli sokszínűség” kívánatos – fejtette ki a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara előtt keddi beszédében Orbán Viktor. A miniszterelnöktől azt is megtudhattuk, hogy bizonyos, itt nem részletezett civilizációk kulturális értelemben nem képesek egymással vegyülni, sőt azt is elárulta, hogy a kormánynak határozott irányvonala van arról, „hogyan gondolkodjunk Magyarország népességéről”.

A teljes idézet sokszínűen egyszínű, határozottan egy bizonyos sávon belüli mondatokkal, bónusz bunyevácokkal itt olvasható, érdemes figyelni a részletekre:

Orbán original

Ugye, először is nagyon fontosnak tartom, hogy az etnikai homogenitást meg kell őrizni. Most már lehet ilyeneket mondani. Ezelőtt néhány évvel kivégzés járt az ilyen mondatokért, de ma már lehet ilyeneket mondani, mert az élet igazolta, hogy a túl nagy keveredés bajjal jár. Úgyhogy természetesen mi, magyarok etnikailag heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk. Ha csak a neveket itt felolvasnánk, lenne itt minden: a bunyeváctól a svábig, de ettől függetlenül ez mégiscsak etnikailag egy bizonyos sávon belül maradó sokszínűség. Tehát egyfajta etnikai homogenitás, egy civilizáción belül vagyunk. Szerintem ennek a megőrzése kulcskérdés.

Természetesen, mint Szent Istvántól tudjuk, mindenkit fogadunk, ez helyes dolog, de az ország alapvető etnikai karakterének a megváltoztatását nem szabad kockáztatni, mert az szerintem az országot nem fölértékeli, hanem leértékelné és káoszba taszítaná. Ezért a kormánynak határozott irányvonala van. Ez nemcsak a migrációra vonatkozik, hanem általában egy megközelítés arról, hogyan gondolkodjunk Magyarország népességéről. Fontosnak tartjuk a kulturális egyszínűséget is, ami persze úgy értendő megint, hogy egy sávon belüli sokszínűségről beszélünk, de az nem teszi lehetővé, hogy kulturális értelemben egymással vegyülni nem képes civilizációk létezzenek egymás mellett. Ez a párhuzamos társadalomnak a problémája, ennek nem kívánjuk kitenni Magyarországot. Meggyőződésem, hogyha az etnikai homogenitást fönntartjuk, a kulturális sokszínűséget egy bizonyos sávon belül egyneműségben, egy kulturális egyneműségben tudjuk tartani, akkor az Magyarországot föl fogja értékelni, mint helyet. Egy olyan hely lesz Magyarország, vagy olyan mutatókat fog majd kifele jelezni, amely nagyon sok, nálunk fejlettebb országból napról napra eltűnik. Következésképpen az országot egyre értékesebbé tudjuk tenni.

Forrás: http://www.miniszterelnok.hu/orban-viktor-beszede-a-magyar-kereskedelmi-es-iparkamara-gazdasagi-evnyito-rendezvenyen/

Az első kommentárok hozták, amire Orbán számíthatott: Vona egyetért, a balliberálisok felháborodnak, utóbbiak közül többen a harmincas és a negyvenes évek holokauszthoz és a sváb kitelepítésekhez vezető etnikai homogenizáló agyrémét hallják bele. A marosvásárhelyi születésű Dragomán György asszociációja ennél közelebbi és talán szellemesebb:

Párhuzamos valóságok

Etnikai homogenitásról mint kívánatos célról magyar miniszterelnök a XX. századi történelmünk után semmilyen szövegösszefüggésben nem beszélhet, ezt Orbánnak tudnia kellett volna akkor is, ha egyébként szívesen provokálja a sajátjai szerint úgyis csak hisztiző ballib értelmiséget.

Ezért nem is meglepő, hogy utólag a Miniszterelnökség is kiradírozná inkább ezeket a szavakat. A csütörtöki kormányinfón Lázár János és Kovács Zoltán szóvivő tagadta, hogy az Orbán-beszédben egyáltalán elhangzott az „etnikai homogenitás” kifejezés. Fun fact: Lázár a post-truth korszellemet önironikus művészi gesztussal beemelve a „nem akarunk párhuzamos valóságok közepette élni” megjegyzéssel kommentálta a vitát arról, hogy mi hangzott el és mi nem – miközben az egészről videó, a miniszterelnok.hu-n szó szerinti leirat van.

A magához képest kissé zavarosan fogalmazó, mondandóját újra meg újra pontosítani igyekvő miniszterelnök rögtönzése a jelek szerint tehát nem volt tökéletes. Más kérdés, hogy ez az etnikai szövegelés – ha rosszindulatúak vagyunk, akár az utólagos tagadással együtt is – simán tűnhetett kiszámítottnak. Szavazatokat nem nagyon veszíthet vele, miközben magát újra a politikai korrektség démona elleni harcosként pozicionálhatja. Mint maga hangsúlyozta:

Ezelőtt néhány évvel kivégzés járt az ilyen mondatokért, de ma már lehet ilyeneket mondani.

Orbánnak tudnia kellett, hogy etnikai homogenitásról beszélni nagyon nem píszí, sőt, ha nagyon szó szerint akarjuk venni, talán az alaptörvénynek is ellentmond. „A kulturális sokszínűség, a nyelvi különbözőség nem a megosztottság, hanem a gazdagodás forrása” – áll a preambulumban.

A nyugati civilizáció etnikuma?

Valójában azonban az Orbán-beszéd jelentős részben ennek a nagyon erős és nagyon homályos, eleve rettentően pontatlan állításnak az árnyalása próbál lenni: mi magyarok etnikailag heterogének vagyunk, a sávon belüli sokszínűséggel nincsen baj, persze-persze, Szent István-i befogadás.

A politikai beszédekből, különösen a rögtönzött beszédektől ne várjunk tudományos igényű fogalmi koherenciát

– értelmezte a szöveget kérésünkre Pogonyi Szabolcs politikai filozófus. „A miniszterelnök azt mondta, hogy az etnikai homogenitást meg kell őrizni, majd a következő mondatban hozzátette, hogy »mi magyarok etnikailag heterogének vagyunk abban az értelemben, hogy európai nemzet vagyunk«. Valószínűnek tartom, hogy a miniszterelnök a kultúra kifejezés szinonimájaként használta az 'etnikai' jelzőt. Több helyen utalt rá, hogy a kulturális sokszínűség érték, ám csak bizonyos határok, az európai civilizáció keretei között elfogadható. A nemzeti kisebbségeket külön kiemelte, és – az alaptörvény preambulumával összhangban – utalt rá, hogy ők a nemzet részei. Ami helyénvaló kijelentés, bár a fogalmi kuszaságot tovább fokozza.”

Az sem kizárt, hogy a miniszterelnök szándékosan fogalmazott ellentmondásosan, hogy a bevándorlást különböző okokból ellenző mérsékeltebb és radikálisabb választókat egyszerre szólíthassa meg.

Hogy nem a nemzeti kisebbségek kulturális elnyomásáról szól a dolog, már abból is evidens, hogy ezek támogatását egyébként a nemzetpolitikáért felelősök is folyamatosan hangsúlyozzák, még ha ezt gyengíti is, hogy ezt instrumentalizálva, a határon túli magyarok érdekében folytatott tevékenységként kommunikálják. 

„Meg kell mutatnunk más országoknak, hogy lehet együtt dolgozni a nemzetiségi közösségekkel, és ez az együttműködés az anyaországot is gazdagítja” – ezt, mint arra Pogonyi rámutatott, éppen az Orbán-beszéd napján mondta Soltész Miklós államtitkár.

Cigányok és alapjövedelem

Antiszemitizmust is csak nagyon akarva lehet az Orbán-szövegbe belehallani, főleg, hogy a zsidó értelmiség felé a kormány éppen a bevándorlásellenesség és az iszlamofóbia mentén próbál kapcsolatot teremteni. Hogy kerülhetett akkor mégis elő a semmiből az etnikai jelző?

Az etnikai csoport, kultúra, civilizáció szavakat láthatólag random felcserélhetőként használó Orbánról korábban a magyar frusztrációk iránt amúgy nagy megértést tanúsító, Németországban a fasisztavádaktól minket védő antropológus is azt mondta, hogy a magyar miniszterelnöknek a kultúrára vonatkozó retorikája egy elsőéves néprajz szakostól is kínos lenne – talán most is csak erről van szó.

Pogonyi Szabolcs szerint érdemes azonban figyelni a közvetlen szövegelőzményre is. A homogenitás dicsérete előtt Orbán arról beszélt, hogy a munkaalapú társadalom víziójába nem fér bele az állampolgári jogon járó alapjövedelem, de azzal a kiegészítéssel, hogy „most Magyarországnak az etnikai viszonyai is bonyolultak, tehát az nem egy olyan egyszerű kérdés”. „Vajon mire gondolt a miniszterelnök? Hogyan függenek össze az etnikai viszonyok az alapjövedelemmel? Ezt az elejtett félmondatot akár úgy is lehet érteni, hogy nem kizárólag gazdasági megfontolások miatt nem lehet bevezetni a feltétel nélküli alapjövedelmet, hanem az etnikai sokszínűség vagy netán valamilyen etnikai csoport miatt sem.”

Lefordítjuk, mert Magyarországon ezt csak egyféleképpen lehet érteni: úgy, hogy ahol ennyi cigány van, ott nem lehet osztogatni. Ez pedig legalább olyan durva (és népszerű) kijelentés, mint a homogenizálásról szóló. Valójában tehát két erős etnicista elszólás követte egymást.

Ezeket nem lehet

A vonatkozó Orbán-szöveg fő üzenete azonban nem a Kárpát-medencei etnikai csoportokról szólt, hanem a miniszterelnök már sokszor előadott Európa-képéről és kimondatlanul, de mindenkinek érthetően, az iszlámról. „Kulturális értelemben egymással vegyülni nem képes civilizációk”, „párhuzamos társadalmak” – etnikai áthallásainál fontosabb ez az összeegyeztethetetlen civilizációkat és integrálhatatlan csoportokat vizionáló egyszerű valóságmagyarázat, mely bejáratott módon, de az európai politikai mainstreamben szokatlanul erős szavakkal ismétli meg a civilizációk közötti háborús mantrát.

Ez első blikkre csak a multikulturális társadalom népszerű kritikája újramelegítve, hiszen a gondolatmenet szinte ugyanaz, mint a 2015-os tusnádfürdői. Orbán akkor így fogalmazott: „Mivel nekünk, magyaroknak az ilyen konfliktusok kezelésére való képességeink nem fejlődtek ki, mert mi sohasem voltunk multikulturális társadalom, mi sohasem fogadtunk be a gyarmatainkról érkezett bevándorlókat, ezért a közép-európai térségben a bajok még annál is nagyobbak lennének, mint amit most sok nyugat-európai országban látunk. (...) Mi értéknek tekintjük azt, hogy Magyarország egy homogén ország, kultúrájában, gondolkodásmódjában, civilizációs szokásaiban meglehetősen homogén képet mutat. Szerintünk ez egy érték, és nem is szeretnénk ezt föláldozni.”

Azzal azonban, hogy az integrációt eleve lehetetlennek nyilvánítja, Orbán most ennél erősebbet mond. A multikulturalizmus ugyanis nem egyszerűen azt jelenti, hogy sokféle ember él együtt egy helyen, hanem ennek az együttélésnek egy sajátos kezelését is, mely integrációt kínál asszimilációs kényszer nélkül. Orbán ezzel szemben az integrációt már általában mondja lehetetlennek.

Kulturalista mániák

Orbán szerint csak egy egységes európai kultúrán belüli heterogenitás fogadható el, miközben azt állítja, nem lehetséges, hogy „kulturális értelemben egymással vegyülni nem képes civilizációk létezzenek egymás mellett”. Bár ha már egymás mellett sem létezhetnek, akkor nem tudni hogyan létezhetnének egyáltalán, de tegyük fel, hogy a miniszterelnök az elkülönülés szükségességére gondolt.

Az európai jobboldalon ez a francia Nouvelle Droite, az új jobboldal nyolcvanas évek óta propagált ideológiájára emlékeztet leginkább. A „különbözőséghez való jog” abszolutizálása Le Pen Front Nationaljának is fontos szlogenje lett – jelezve azt az átalakulást, ahogy a korábban inkább biológiai rasszizmus helyébe a retorikában inkább a kulturális kizárás lépett Nyugat-Európában. 

Az Orbán-beszéd fő fogalmi kerete azonban a Huntington-féle civilizációs diskurzus. A Harvard elemzőjének 1993-as tanulmánya a civilizációk közötti összecsapásokról óriási hatású volt annak ellenére, hogy akadémiai berkekben azóta sem veszik komolyan.

Bár a kritikák szerint a Huntington által kínált világkép rendkívül elnagyolt, súlyos hibája, hogy változatlannak és jól lehatároltnak mutatja be az általa vallási alapon felrajzolt nagy civilizációkat, és nem számol például az iszlám világ sokszínűségével, biztonságpolitikai paradigmaként pedig részben önmagát teljesíti be, szeptember 11. után fogalmai rendkívül népszerűek lettek a politikai diskurzusban.

A Nyugat és a politikai iszlám közötti lényegi, áthidalhatatlan különbséget tételező huntingtonizmus az évek során maga is átalakult, a zsidó-keresztény gyökerek mellett egyre hangsúlyosabbak benne a liberális szabadságjogok – mondja Pogonyi. Ez párhuzamos azzal, ahogy az új politikai civilizációs diskurzus is megváltozott Nyugat-Európában. Az öreg Le Pennel szemben lánya gyorsan feladta az antiszemitizmust, a Hollandiában most történelmi győzelemre készülő holland Wilders pedig kifejezetten liberális értékek (genderdiskurzus, melegjogok támogatása, Izrael-barátság) mentén támadja az iszlámot és a bevándorlást.

„A kizárás már nem csak keresztény alapokon, hanem a liberális értékek mentén történik. Bár Magyarországon vagy Lengyelországban ehhez képest dominálnak a hagyományos konzervatív elemek és a vallási értékek, az orbáni civilizációs diskurzus ugyanazokból az elemekből építkezik, mint a nyugati bevándorláselleneseké, csak mindenből erősebben fogalmaz. Keresztény-nemzeti toposzok, a női egyenjogúság, sőt a melegekkel szembeni tolerancia is fel-fel tűnik a magyar jobboldal civilizációs diskurzusában” – mondja Pogonyi Szabolcs.

Ehhez még hozzátehetjük, hogy ez az egész egyszerre rímel az „integrálhatatlan keleti fajokról” szóló bő százéves magyar toposzokra (az első világháború éveiben a galíciai zsidó menekülteket illették így) és a píszí utáni tabumentességben ficánkoló új nemzetközi diskurzusra. Ebben egy ilyen állítás, még ha sokkal erősebb is, mint amit akár egy brexit-párti brit konzervatív bevállalt volna, már nem veri ki annyira a biztosítékot, hiszen Trump hetente mond még ilyenebbeket – ha meg kiveri, hát annál jobb Orbánnak.

Kicsit úgy vagyunk a civilizációs szövegekkel, mint Orbán szerint a kommunizmussal: ezt is Nyugaton találták ki, de Keleten tudják, hogy lehet erősebb a megvalósítás.

(Borítókép: Koszticsák Szilárd/MTI)