Gábor, Karina, Ders
5 °C
21 °C

Lázárt felelősségre vonta a felesége, amiért elfelejtette a nőnapot

2017.03.09. 14:08
  • A jogi határzár szigorításáról, az idegenrendészeti őrizetről elfogadott törvényt mindenképpen megvédik. A jogszabály teljesíti Németország és Ausztria elvárásait is Lázár szerint.
  • A magyar kormány Donald Tusk jelöltségét támogatja az Európai Tanács élén.
  • Népszavazás azért nem kell Paks 2-ről, mert a nép egyszer már szavazott a paksi erőműről.
  • A kormány átadja a titkosszolgálati mágnesszalagokon tárolt adatokat az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
  • Lázár János nem akart üzenni a magyar nőknek semmit nőnapra, amelyet elfelejtett a feleségét is elfelejtette felköszönteni. Lázár fájlalja, hogy kevés magas beosztásban lévő hölgykollégája van.
  • A fogyasztókkal és a kereskedőkkel konzultál a kormány az eltérő minőségű élelmiszerek ügyéről. 
  • Eddig 29 kanyarógyanús megbetegedést jelentettek, ami egészségügyi dolgozókat és civileket is érint.
  • A kormány azt tervzi, hogy 2018 után felajánlja a megyei jogú városoknak, hogy átveszi az állam a közlekedési vállalataikat.

Fontosabb a biztonság, mint a migránsok szabad mozgása

Lázár János a 81. kormányinfó elején az új menekültügyi jogszabályról beszélt, amely szerinte megteremti a jogi határzár lehetőségét, Orbán azt a feladatot adta ki, hogy ezt mindenképpen meg kell védeni. A kormány úgy véli, fontosabb a biztonság, mint a bevándorlók szabad mozgása, ezért vezetik be újra az idegenrendészeti őrizetet a határon.

A törvénycsomag a kormány szerint teljesen megfelel az európai jognak, másrészt teljesíti Ausztria és Németország elvárásait, miszerint ezek az országok tiltakoznak, hogy most is érkeznek hozzájuk illegálisan a balkáni útvonalon. "Ez a törvénycsomag segít Ausztriának és Németországnak is" - mondta Lázár. A miniszter megerősítette, május 1-jére készül el a kerítés második szakasza.

Azokra a hírekre, miszerint a hatóságok bántalmaznák a menekülteket a határon, Lázár azt mondta: a belügy és a honvédség is "a leghatározottabban cáfolja és visszautasítja" a vádakat. Lázár szerint a külföldi oknyomozók Belgrádban készítették a riportot, "a legkisebb esélye nincs annak", hogy a magyar rendőrök vagy katonák bántalmazta valamit, minden intézkedésről videófelvétel készült.

A Fidesz Donald Tusk mellett

Lázár beszélt arról is, hogy a magyar kormány Donald Tusk jelöltségét támogatja az Európai Tanács élén. Lengyelország hevesen harcol a volt lengyel miniszterelnök újraválasztása ellen, és bár a magyar kormánynak szövetségese a lengyel, de a Fidesz az Európai Néppárt tagja, így ennek megfelelően szavaz majd. 

Tusk jelenleg is az ET elnöke májusig, az Európai Néppárt azt szeretné, ha folytatná. A lengyel kormány nemrég váratlanul bejelentette: Donald Tusk helyett Jacek Saryusz-Wolski európai parlamenti képviselőt jelöli a testület élére.

Paks 2 az utóbbi 30 év legnagyobb eredménye

Minden uniós jogi akadály elhárult a paksi bővítés elől - tért rá Lázár János a hét magyar szempontból legfontosabb brüsszeli döntésére. Lázár szerint Paks 2 megvalósítása az elmúlt harminc év legkomolyabb gazdaságdipomáciai eredménye. "Ma nagyon sokan álmodnak jövőt az energiapolitikát illetően, de csak Orbán Viktor tudja megvalósítani"- mondta.

Lázár szerint az Európai Bizottság korrekt eljárást folytatott le a paksi bővítésről, és megállapította, hogy az orosz technológia minden modern biztonsági szabálynak megfelel, sőt, még túl is tesz a nemzetközi előírásokon. Lázár szerint Brüsszel megállapította, hogy Magyarországnak joga volt-e tender nélkül Oroszországgal szerződést kötnie.

Lázár kitért arra is, hogy az LMP és a Párbeszéd is népszavazást szeretne Paks ellen. A miniszter szerint ennek pártok fölött álló ügynek kell lennie, "azzal nem tudunk mit kezdeni, hogy kis pártok a jövő évi választás miatt ezt tűzték a zászlajukra". Lázár emlékeztetett arra, hogy már az előző választási kampányban is kritizálta az ellenzék Paksot, a választók pedig a paksi szerződés tudatában szavaztak újra bizalmat és kétharmadot a Fidesznek.

A nép egyszer már szavazott a paksi erőműről.

Lázár szerint a paksi bővítés nyereséges lesz, az Európai Bizottság szerint profitot is termelhet. A jelenlegi ütemterv szerint 2018-ban kezdődhet az építkezés. "A magyar kormány hatvan évre rendezte az áramellátás ügyét" - összegezte Lázár.

Lázár és a nők

Lázár János kapott egy kérdést a nőnappal kapcsolatban, amire egészen hosszan válaszolt, és az is kiderült, hogy a feleségét elfelejtette felköszönteni. A miniszter azzal kezdte, hogy

Nem szoktam üzengetni a magyar nőknek,

a nőnap ideológiai töltetének nagy jelentőséget nem tulajdonítok". Ugyanakkor úgy vélte, hogy a nők egész évben nem kapják meg a kellő tiszteletet a nők, így jó, hogy van egy nap, amikor megadják nekik.

Lázár szerint a nők általában versenyhátrányban vannak, pedig a tapasztalatai szerint a nők dolgoznak a legjobban, például a közigazgatásban is. "Kifejezetten sajnálom, hogy kevés magas beosztásban lévő hölgykollégám van" - mondta Lázár, aki nyilván arra utalt, hogy női miniszter jelenleg nincs, államtitkár is csak néhány akad a mostani magyar kormányban.

Majd Lázár elmesélte, hogy telt a tegnap estéje, amikor hazaért: "a feleségem megkérdezte, nem akarok-e valamit mondani". Az asztalon ugyanis ott hevertek a vörös rózsák, amelyeket másoktól kapott, Lázár pedig nem köszöntötte fel. "Nem figyelmetlenség, fáradtság volt a részemről" - mondta Lázár, aki ezek után persze felköszöntötte a feleségét.

Konzultáció a kereskedőkkel és a fogyasztókkal

A fogyasztókkal és a kereskedőkkel konzultál a kormány az eltérő minőségű élelmiszerek ügyéről. Lázár János azt mondta, hogy Magyarország fel kíván lépni a kettős minőség ellen és megvitatná, hogyan lehet elérni a vásárlók kötelező tájékoztatását. 

Az élelmiszerláncokat rendszabályozó, tervezett törvénycsomagról, amelyet az Index ismertetett, Lázár azt mondta: járt a közigazgatási államtitkári értekezleten, de nem ezt a változatot fogadta el a kormányt. A tervekről azt mondta, hogy a környezetterhelés csökkentésének indokával felvetnék, hogy a több ezer négyzetmétert parkolóként leaszfaltozó kereskedőházak hogyan tudnák megváltani zöldterületek létrehozásával az okozott károkat. A miniszter a felvetendő témák közé sorolta a munkavállalók hétvégi foglalkoztatását is. Hangsúlyozta, hogy fel sem vetődött, hogy a Tesco-buszt például megszüntessék.

Lázár azt is mondta, hogy adópolitikai szempontokat nem mérlegeltek, elképzeléseiknek nem a megsarcolás a célja, hanem a fogyasztók és a munkavállalók érdekeinek védelme.

29 megbetegedésről tudnak eddig

Eddig 29 kanyarógyanús megbetegedést jelentettek, ami egészségügyi dolgozókat és civileket is érint. Lázár azt mondta, hogy a betegek ellátása zajlik, a szükséges oltóanyag és gyógyszer rendelkezésre áll.

Először a makói kórházban ütötte fel a fejét a megbetegedés, vélhetően egy Romániából érkezett beteg ellátása miatt -  mondta a miniszter. A megbetegedettek számával kapcsolatban csütörtök délután várható újabb adat. Minden megbetegedettnek volt védőoltása.

Mágnesszalagok, gyermektáboroztatás, Mészáros Lőrinc

További bejelentések, intézkedések:

  • A titkosszolgálati mágnesszalagok átkerülnek az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárába. A Nemzeti Emlékezet Bizottsága javasolta az átadást. Az adatoknak legkésőbb az első félév végéig kell átkerülniük a levéltárba, ezt követően megkezdődik az adattartalmak minősítésének felülvizsgálata.
  • Az erdősült területek arányát 20-ról 27 százalékra akarják emelni.
  • A kormány jóváhagyta a gyermektáboroztatási programot, amelyre több mint 100 millió forintot szánnak. Négyezer gyermek kap támogatást majd.
  • Lázár egy újságírói kérdésre válaszolva azt mondta, Mészáros Lőrinc kormányzati kapcsolatainak semmi köze ahhoz, hogy a felcsúti polgármester cégbirodalma másfél éve még csak 28 egységből állt, most pedig már 104 cégben van tulajdonrésze. Lázár szerint "nincs olyan kormányprogram", hogy tegyék gazdaggá Mészáros Lőrincet, csak olyan, hogy segítsék a magyar vállalkozásokat.  
  • Lázár kapott egy kérdést arról, hogy a megyei jogú városok tömegközlekedési vállalatainak központi támogatása jóval alacsonyabb, mint a budapesti közlekedésé, és nem fedezi a költségeket. A miniszter erre azt mondta, hogy a kormány nem zárkózik el attól, hogy a megyei jogú városok közlekedési vállalatait átvegye, de eddig ettől elzárkóztak. A kormány terve, hogy 2018 után ismét felajánlja az állami átvételt.

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!