Jogerős: négy és fél év S. Ábelnek a McDonald's-os lövöldözésért

2017.03.10. 17:44 Módosítva: 2017.03.10. 17:48

Ötről négy és fél évre enyhítette a Fővárosi Törvényszék S. Ábel, 2015-ben a McDonald's-os lövöldözésért kiszabott büntetését pénteken - olvasható sajtóközleményükben. 

Az ügyben akkor az ügyész, valamint a vádlott és védője is fellebbezést nyújtottak be. Előbbi súlyosítás érdekében, utóbbiak pedig felmentés és téves jogi minősítés miatt élt jogorvoslattal, ennek a végére tett most pontot a Fővárosi Törvényszék ítélete.

A döntés értelmében több ponton súlyosbodott is az ítélet, többek között hogy börtön helyett fegyházbüntetésre módosult. Enyhítő körülmény volt ugyanakkor a vádlott beszámíthatóságának korlátozottsága és az is, hogy az ítélet óta sok idő telt el. 

S. Ábelt korábban egy másik ügyben is elítélték. Az akkori ítélet szerint a joghallgató 2010-ben, más iskolai lövöldözések hatására eltervezte, hogy megöl 22 embert az ELTE jogi karán, majd magával is végez. Ezt végül tavaly decemberben semmisítette meg az Alkotmánybíróság. 

Ezzel kapcsolatban éppen hétfőn szólalt meg, az írói szabadságot kérve számon. Állítása szerint senkit nem akart bántani, csupán picit jobb az írói vénája és a fantáziája az átlagosnál.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport