Az azeri elnök kinevezte a saját feleségét, Orbán neje meg gratulált neki

2017.03.13. 17:09

Mehriban Aliyeva lett az új azeri alelnök, ami így elsőre nem tűnik túl érdekfeszítő történésnek, de már is változik a dolog, ha az ember tudja, hogy a politikusnő egyben Ilhan Aliyev felesége is. Korábban nem létezett ilyen pozíció Azerbajdzsánban, ehhez kellett ősszel egy népszavazással egybekötött alkotmánymódosítás is. A Magyar Nemzet szerint a nagy bejelentésre reagált Lévai Anikó is, Orbán Viktor felesége, aki gratulációját fejezte ki Aliyeva kinevezéséhez.

Az AzerTag nevű portál szerint Lévai megköszönte a Batthány László nevét viselő alapítványban végzett munkáját és azt is, hogy szíves vendéglátójuk volt a márciusi Bakuban tett látogatásukkor. Annyira jó az azeri és a magyar elnöki pár között a viszony, hogy korábban Orbán a Magyar Érdemrend középkeresztjével tüntette ki Aliyevát.

Azerbajdzsán egyik fontos szövetségese az Orbán-kormánynak, amit mi sem bizonyít jobban, hogy öt évvel ezelőtt bevállalva egy teljes nemzetközi botrányt, átadták az örmény katonatársát álmában megölő baltás gyilkost Azerbajdzsánnak, ahol a férfi nemzeti hősként ünnepelve mentették fel. Cserébe Örményország megszakította a diplomáciai kapcsolatot Magyarországgal.