Több ezren az ellenzéki menetelésen

2017. március 15. - percről percre

Élő
image uploaded from ios12
Index
2017.03.15. 17:27

Összefoglaló

Orbán Viktor és Tarlós István beszéde alatt néhány tucat ember fütyült a Nemzeti Múzeumnál tartott állami ünnepségen. A tiltakozást Juhász Péter az Együtt elnöke szervezte.
Az állami ünnepre érkezők és a sípolók között leginkább összeszólalkozások voltak. Több helyen lökdösődés volt, egy ember elesett és a fején sérült meg.
A miniszterelnök azt mondta: Brüsszelt meg kell az állítani, a kormányzati felelősséget a nemzeti erők kezében kell tartani.
A rendőrség hét ember ellen intézkedett garázdaság gyanújával.
Az LMP és a DK délelőtt a Pilvaxnál ünnepelt.
Vona Gábor a Petőfi-szobornál közvetlen államfőválasztást követelt, és szigorú elszámoltatást ígért a korrupcióval megszerzett vagyonokra.
A Momentum délután a Városligetben piknikezik.
Több ezren vannak a Séta az új Köztársaságért című civil demonstráción. A Parlamentnél Majtényi László mond beszédet.
AVárban is lesznek programok,itt van az állami tájékoztató.A Petőfi Irodalmi Múzeumprogramjait is böngéssze végig.
új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az ünnepről itt olvashatják összefoglalónkat, valamint hamarosan még egy rövid beszámolóval jelentkezünk a Momentum egész délután tartó városligeti piknikjéről.

  • A rendőrség részletesen közzétette, kikkel szemben és miért kellett intézkedniük ma. 

    1. A Múzeum körúton délelőtt a 60 éves budapesti S. Lajos szóváltásba keveredett egy 70 éves nővel, és a vita hevében vállon ütötte. A nő az ütés következtében elesett és könnyű sérülést szenvedett. A férfit a rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság gyanúja miatt előállították.
    2. Az állami ünnepség idején a Bródy Sándor utcában a 34 éves budapesti G. Bertalan megpróbált átmászni a Nemzeti Múzeum kerítésén. A rendőrök rendzavarás miatt szabálysértési feljelentést tettek ellene.  
    3. Ugyancsak a Múzeum körúton egy 81 éves dunakeszi férfi, T. Imre egy zászlórúddal fejbe ütött egy 43 éves budapesti férfit. A cselekmény elkövetőjét az intézkedő rendőrök a helyszínen elfogták és garázdaság gyanúja miatt előállították. Az Együtt azt közölte az MTI-vel, hogy a párt XVI. kerületi önkormányzati képviselője és választókerületi elnöke, Vajda Zoltán volt az, akit fejbe vertek.
    4. A jászberényi 33 éves B. Illés és az 56 éves pilisszentkereszti K. Imre az Astoriánál szóváltásba keveredett és bántalmazták egymást. A két férfit előállításukat követően gyanúsítottként hallgatták ki - írta a rendőrség.
    5. A Kálvin tér és a Kecskeméti utca kereszteződésében a 62 éves budapesti Sz. Tamás és a 74 éves tatabányai F. Zoltán keveredett szóváltásba, majd bántalmazták egymást. A történtek során F. Zoltán könnyű sérülést szenvedett. Sz. Tamást a rendőrök előállították, F. Zoltánt a mentők kórházba vitték, később a rendőrök szintén gyanúsítottként hallgatták ki.
    6. A Múzeum körúton a 42 éves budapesti Sz. Adolf szóváltás után megütött egy 51 éves férfit. Az elkövetőt a rendőrök előállították és garázdaság miatt gyanúsítottként hallgatták ki.
  • „Landerer és Heckenast uraknak minden mértéket meghaladó szennyes piszkosságát tovább tűrnöm lehetetlen. Dolgozom, mint a barom, kérkedés nélkül mondhatom, lelke, fenntartója vagyok a Pesti Hírlapnak... Sok ember mondotta már, hogy valósággal bolond vagyok az ő igavonó marhájuk lenni, s az örökös munkával, örökös bosszúsággal életemet, egészségemet érettük felemészteni...” – mondta Kossuth Lajos a lap éléről való távozásakor, alig négy évvel azelőtt, hogy Landererék nyomdája március 15. egyik főszereplőjévé vált volna.

    Landerer Lajos meg is járta, a vállalkozást apjától öröklő, pozsonyi születésű tulajdonos nem térhetett vissza a cégéhez a szabadságharc után. 1854-ben halt meg. A nyomdában és kiadóban pesti üzlettársa, Heckenast Gusztáv és utódai 1873-ig vitték a céget, amelyet aztán eladtak a később még nagyobbra növő Franklin Társulatnak, amelyet majd 1948-ban államosítanak és lesz belőle a Szépirodalmi Kiadó. 1992-ben alakul újjá, Franklin Nyomda néven.

  • Emlékeznek még? Az egy évvel ezelőtti nemzeti ünnepen nagyot ment a tanítanékos Pukli István, tüntetésükön szinte tele volt a Kossuth tér, ő pedig arra kérte Orbán Viktort és Áder Jánost, hogy nyolc napon belül, vagyis március 23-ig kérjenek bocsánatot "az elmúlt hat esztendőben megalázott emberektől". Belengettek egy egyórás országos munkabeszüntetést is.

    Ma pedig hol van a Tanítanék? Sehol. Most a Momentum a friss ellenzéki sztár, mondjuk nagy dolgot ők sem tudtak mára összerántani. Meglátjuk, 2018-ban mi lesz a helyzet.

  • Vége Majtényi beszédének, vége a demonstrációnak, eljátsszák a Himnuszt, mindenki indul haza.

  • Majtényi egyenként megy végig a '48-as 12 ponton. Íme pár tételmondat a mai párhuzamokról

    • Törvény előtti egyenlőséget hajléktalannak és oligarchának is
    • Közteherviselés kell, oligarchaadót kéne bevezetni
    • Az Orbán-Habony-Mészáros-Vajna sajtóbirodalom megszüntetését akarjuk, nem akarunk politikai heccsajtót
    • Legyenek független bírák
    • Az elmúlt 25 év legsikeresebb politikusa szerinte Markó Béla, mert Erdélyben jó dolgok történtek. Most viszont Erdélyben a szabad sajtó felszámolása folyik.
    • Éljen Tolsztoj, vesszen Putyin
    • A politika nem mindig piszkos, pl. 1956. október 23. Jöjjön el az idő, hogy megint ne legyen piszkos, és legyen mindenki politikus. 
  • Az Országházban Kossuth Nagydíjban egyetlen alkotó, Kallós Zoltán néprajzkutató részesült. Tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, Széchenyi-díjat tizenhatan vehettek át, közülük hárman megosztva. Tahi-Tóth László helyett felesége vette át a Kossuth-díjat. A Magyar Érdemrend különböző fokozatait tizenketten vehették át. Fa Nándor vitorlázó és hajóépítő, valamint Vető Miklós filozófiatörténész pedig később veszi át kitüntetését.

  • Az egyes ember és a nemzetek sorsát nem a vakszerencse, hanem a teljesítmény, a becsületes munka és az időtálló egyetemes értékekhez való ragaszkodás alakítja - mondta Áder János köztársasági elnök szerdán az Országházban, a Kossuth- és Széchenyi-díjak átadásán. Arany Jánost idézve mondta azt, hogy tudni kell jól és bölcsen szeretni a hazát: tudományos eredményekkel, kitartó kutatómunkával, odaadó gyógyítással, utak építésével, az életünket otthonosabbá tevő eszközök fejlesztésével, feledhetetlen színpadi előadásokkal, a 21. század kihívásaira adott válaszokkal, a magyarok hírnevét tovább gyarapító innovációkkal, a hagyományok ápolásával, a következő nemzedék nevelésével. 

  • A legreménytelenebb helyzetből sem szabad feladni, magyarázza Majtényi 1848-as párhuzammal. A semmiből kitört a forradalom, egy nap alatt szabad lett az ország, összeállt a nemzeti egység, mondta. Órák alatt megváltozhat minden.

    Kétféle nemzet él a világon - a szabadságszerető nemzetek és a szabad nemzetek. Ideje, hogy előbbiből utóbbiak legyünk.

    "Van egy gondolatom: szabadságszerető nemzetből nem akkor lesz szabad egy nemzet, amikor idegen elnyomás alól szabadul fel, hanem amikor a saját urait zavarja el".

    Orbán egyszer azt mondta, egyszer kell győzni, de akkor nagyon. Majtényi megfordítja: egyszer kell elveszíteni a népszerűségüket, de akkor nagyon.

  • De legalább van vele meló, hogy érdekessé tegyük! Most épp így:

    Bekészültünk a zászlófelvonástól
  • Majtényi Sándor Máriát szólítja, ha esetleg ott van a helyszínen. Arra kéri a tömeget, köszönjék meg Sándor Máriának egy tapssal mindent, amit eddig tett.

    Aztán azt mondja, meghallgatta Orbán beszédét (fütyülés). Más értelmet nem talált benne, mint hogy Brüsszelezett, és minket fenyegető birodalmakról beszélt. Orbán egy bakiját is szóvá teszi: a kormányfő véletlen azt mondta, "megvédtük az Európát ostromló népszavazástól Európát".

    Majtényi azzal viccel, hogy vajon az elvesztett kvótanépszavazásra, vagy az olimpiaira gondol.

  • Majtényi László azzal kezdte, nagyon meg van hatva. Tapsot kapott. Azt mondta, soha nem beszélt magáról, a magánélet védelmével foglalkozott a szakmájában, de most kivételt tesz.

    Van egy nagy élményem 6-7 éves koromból. Angyalföldön laktam, és amikor reggel elindultam, idősebb huligánok megállítottak, elvették az uzsonnámat és a csapágygolyókat, amikkel játszottunk. Megfogadtam, hogy én soha nem fogom elvenni mások uzsonnáját és acélgolyóját.

  • Több mint ötezren látogattak el a Parlamentbe, ahol az 1848-49-es forradalom és szabadságharc ünnepének alkalmából nyílt napot tartottak - hangzott el az M1 aktuális csatornán szerdán. 

    Az érdeklődők a délelőtti órákban ingyenesen tekinthették meg a díszlépcsőházat, a kupolacsarnokot és a Szent Koronát az Országházban.

    Az Országgyűlési Múzeum kora délutánig várta a látogatókat A magyar törvényhozás ezer éve című tárlat megtekintésére.

  • Ennyien:

    Érkezik a tömeg a Parlamenthez
  • Az Alkotmány utca legvégénél nem mehetnek tovább. Nincs színpad, csak egy kisteherautó, arról fog beszélni Majtényi László, mármint szó szerint. A tömeg vége még úton van, nagyjából három keresztutcányira.

  • 4 éve olyan hideg volt, hogy még a zászlórúd is befagyott. Az I.G.A.Z.S.Á.G. azonban nem fagyott bele az emberekbe!

    Befagyott a rúd, de végül felvonták a zászlót
  • A We will rock you-t játsszák a Majtényi-féle civil vonuláson, sok nyugdíjas gyaloglás közben ütemesen tapsol a ritmusra.

  • A borongós időben egyelőre elég álmos rendezvénynek tűnik a Momentum városligeti piknikje. Most még az a fázis van, hogy mindenki próbál rájönni, mit keres itt és mi is történik. Kilencven százalékban 30 év alatti fiatalok vannak, néhányan tollasoznak vagy röpladáznak. Van egy színpad, ami egyelőre üres.

    Az elnökségi sátorban az zajlik, ami a Momentum vidéki fórumain: le lehet ülni beszélgetni a politikáról. Sok kokárdát látni dekorációként. Nem tudom, mitől tart a rendőrség, mert az Olof Palme sétányon elég sok rendőrségi autó várakozik.  

    img 3307
    Fotó: Miklósi Gábor / Index
  • A jobbikos Zsiga-Kárpát Dániel beszéde ugyan valamivel széttartóbb volt, mint Vona Gáboré, de most egy coubban összefoglaltuk a lényegét:

  • Az egyik söröző vendége kilépett az ellenzéki sétálók közé, hogy elmondja a cizellált véleményét a magyar közállapotokról:

    Az utca őszinte hangja
  • 1848 hősei az ellenséggel harcoltak, Orbán Viktor meg fantomokkal, közölte az MSZP.

    A párt azt írta, "a magyar szabadság nemzeti ünnepét a miniszterelnök ismét arra használta fel, hogy hisztérikusan kikeljen a szolidaritás, az európai értékek és az Európai Unió ellen - amelynek támogatása nélkül egyébként csődben lenne a magyar gazdaság. Orbán Viktor meggyalázta 1848 emlékét azzal, hogy párhuzamot vont a magyar szabadságharcosok és az európai szélsőséges, álnacionalista-putyinista politikusok aknamunkája között".

    1848 hősei egy szabad, egyenlő és igazságos országot akartak, valódi nemzeti egységet és Nyugatra tekintő polgárosodást, míg Le Pen, Wilders, Orbán és társaik csak a saját maguk és kitartott oligarcháik, a legkorruptabb gazdagok érdekeit képviselik, áll a párt közleményében.

    Az MSZP szerint március 15 a szabadságról, az egyenlőségről és igazságosságról szól, az igazságos ország és az egyenlőség megteremtése lenne egy vezető politikus feladata a XXI. században ahelyett, hogy fantomokkal és maga által kitalált ellenségekkel hadakozzon.

  • Vonul a baloldal
  • A tömeg eleje már bőven a Nagymező utcában, az Operett színházon túl van, míg a vége el sem indult az Operától.

    Sokan pártzászlókkal vonulnak, és láttuk a tömegben Horváth Csabát, Kunhalmi Ágnest, Gyurcsány Ferencet, Gy. Németh Erzsébetet, Gréczy Zsoltot, Karácsony Gergelyt is, 

  • A legóból készült kokárdát olvasónk fotózta a Gyermekvasút egyik állomásán. A nap legjobb kokárdája.

  • Kósa Lajos 2010-ben a Fidesz egyik alelnökeként beszélt arról, hogy ők elhozzák azt a jogállamot, ahol a kádárista mentalitásúakat egyszer és mindenkorra száműzik a közéletből. Kovács Zoltánnal szólva: De sikerült?

    Viktor, Viktor, Viktor....
  • A Jobbik vezetője nekiment az Uniónak a március 15-i beszédében:

    Vona: Mindig mondtam, hogy mi vagyunk az EU befizetői
  • Közleményben tiltakozott a mai Orbán-beszéd és a Juhász-féle sípoló akcióval kapcsolatos állítások ellen az Együtt. Azt írták, 

    • Hazudik Orbán Viktor, aki megint Brüsszeltől féltette hazánkat, pedig éppen ő árusítja ki Magyarországot a sokkal veszélyesebb, Putyin által vezetett Oroszországnak.
    • Hazudik a Fidelitas, aminek ma is csak egy buta és hazug Soros Györgyözésre futotta.
    • Hazudik a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki szerint Juhász Péter pártelnök letagadta az állami pénzzel kitömött, az állami ünnepet biztosító Valton biztonsági őreinek, hogy nincs nála síp. Juhász Péter ezzel szemben éppen azt mondta a biztonságiaknak, hogy ha valaki bejön és nincs nála síp, ő maga ad neki.
    • Nem igaz, hogy Juhász Péter nem volt hajlandó egyeztetni a rendőrséggel. A pártelnököt 9 óra 39 perckor hívták fel telefonon, hogy 9.45-re menjen be a Teve utcába egyeztetni. Ezt természetesen nem tudta vállalni Juhász Péter, már csak azért sem, mert 10.00 órára hirdetett meg nyilvános eseményt. A fideszes lakájmédia hazugságával ellentétben az az igazság, hogy Juhász Péter mindig rugalmasan áll a rendőrségi egyeztetésekhez; tegnap este 21.00 órakor is a BRFK-n volt.
  • A Séta az új köztársaságért meghirdetett civil ellenzéki felvonulás élén Majtényi László megy, akit a parlamentben az MSZP, az LMP és a frakcióval nem rendelkező DK-s, PM-es és független képviselők támogattak államfőjelöltnek. A menet az Operától indul, majd a Nagymező utcán keresztülhaladva az Alkotmány utca Kossuth téri végénél fejeződik be. Majtényi László itt mond beszédet.

  • Már most elég sokan vannak az út mindkét oldalán, DK, Szolidaritás, EU-s zászlók. Liberálisok is vannak. A Parlamenthez indulnak hamarosan.