Csilla, Noémi
5 °C
18 °C

Veronai buszbaleset: alvászavarral kezelték a sofőrt

2017.03.29. 07:27 Módosítva: 2017.03.29. 07:31

Három hete találkoztak a szülők a buszt és a sofőröket biztosító cég vezetőjével a Szinyei Merse Gimnáziumban. Czakó Tibor, a busztársaság vezetője azt vetette fel, hogy perközösségbe rendezőve pereljék az olasz autópálya-kezelőt, mert szerinte  korlát okozta a veronai buszbaleset tragikus végkifejletét - számolt be a Borsnak egy neve elhallgatását kérő szülő. 

Mécsesek a tragédia helyszínén a baleset másnapján.
Mécsesek a tragédia helyszínén a baleset másnapján.
Fotó: Huszti István / Index

Egy másik szülő, Szendrei Mónika hozzátette, hogy nem voltak hajlandóak belemenni az alkuba, főleg, miután Czakó bevallotta, hogy a sofőrt alvászavarral kezelték, és ő tudott is erről. Igaz, a sofőrnek volt érvényes üzemorvosi engedélye, a szülők mégsem értik, hogy engedhették egy ilyen hosszú, fáradtságos útra. 

Több mint két hónap telt el a baleset óta, és még mindig nincsenek meg a felelősök. Szomorú és érthetetlen

- mondta a lapnak Szendrei. 

Czakó szerint a sofőrnek szakorvosi és üzemorvosi engedélye is volt, jól érezte magát, az útra pedig magával vitte a légzéstszabályozó készülékét, ami segít a betegségben, hogy éjszaka szabályosan vegyenek levegőt és kipihentek legyenek - írja a lap.