Albert, Lipót
3 °C
12 °C

Ilyen lesz a kormány civil törvénye

untitled shoot-8126
2017.04.02. 23:28

megteremti annak lehetőségét, hogy a nyilvánosság számára egyértelmű legyen, milyen szervezetek, milyen érdekek mentén kívánnak hatni a magyar állam és egyes polgárai véleményére, magatartására.

A 444.hu tette közzé a kormány törvénytervezetének szövegét, amely azokról a civil szervezetekről szól, amelyeket külföldről, vagy külföldről is támogatnak. A lap által közzétett szövegtervezet nagyban hasonlít az oroszországi, illetve összegszerűen szinte lemásolja az izraeli hasonló törvényt. És hát láttuk, hogy a kormány Századvége márciusban már megszakértette a témát, a törvénytervezet láthatóan ennek megfelelően készült.

E szerint, azok a magyar civil szervezeteket, amik évente több mint 7,2 millió forint támogatást kapnak külföldről, azok külföldről támogatott szervezetnek minősülnek, és ezt be kell jelenteniük 15 napon belül. A támogatásokba nem számítandók bele az uniós források.

A részletek:

  • az egyesület vagy alapítvány 15 napon belül köteles bejelenteni külföldről támogatott szervezetté válását a bíróságon, egy formanyomtatványon tranzakciónként részletezve a külföldi támogatásokat
  • A nyilvántartó bíróság minden hónap 15. napjáig megküldi minden ilyen külföldről támogatott szervezetnek minősített szervezet adatait a Civil Információs Portál vezetéséért felelős miniszternek, így kikerülnek oda az adatok
  • A külföldről támogatott szervezet az (1) bekezdés szerinti bejelentést követően haladéktalanul közzéteszi a honlapján, valamint feltünteti az általa kiadott, a sajtószabadságról és a médiatartalmak alapvető szabályairól szóló törvény szerinti sajtótermékekben és egyéb kiadványokban is, hogy e törvény alapján külföldről támogatott szervezetnek minősül
  • Ha a szervezet nem teljesíti mindezt, először felszólítást, aztán bírságot kap, majd törlik.
  • A vallási tevékenységet végző szervezetre nem kell alkalmazni a külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról szóló törvényt

Az indoklásban pedig a következőket írják: az utóbbi időkben reális veszély, "hogy a civil társadalom szerveződéseit külföldi érdekcsoportok felhasználni törekszenek", teszik ezt például támogatással, ami akár a szervezet céljait is megváltoztathatja. "Az ilyen juttatások célja, hogy az abban részesülő civil szervezetek társadalmi befolyásán keresztül a támogató érdekcsoportok saját érdekeiket érvényesítsék Magyarország politikai és társadalmi életében. Ez a befolyás irányulhat valamely konkrét politikai, gazdasági döntés meghozatalára, egyes szakpolitikák irányainak meghatározására, vagy legtágabb értelemben akár a demokratikus állami intézményrendszer működésére is.

Ezek a folyamatok fokozottan veszélyeztethetik Magyarország nemzetbiztonságát és szuverenitását

- áll a szövegben. És még az is, hogy:

„Figyelemmel kell lenni továbbá azokra a kihívásokra, amelyeket a pénzmosás és a terrorizmus finanszírozásával összefüggésben az átláthatatlan eredetű pénzmozgások jelentenek. Nem hagyható figyelmen kívül, hogy az ebből fakadó veszély nem csak a profitorientált szektort fenyegeti, hanem a civil szférában is megjelenhet". A teljes szöveg itt olvasható el.

A 444 cikkét pedig itt olvashatja, ami azt mutatja meg, milyen szinten roncsolta a társadalom bizalmát Izraelben a hasonló törvény, nem csak a civil szervezetekkel szemben, hanem az általuk képviselt értékekkel szemben is úgy általában.

Borítókép: Huszti István / Index

Köszönjük, hogy minket olvasol minden nap!

Ha szeretnél még sokáig sok ilyen, vagy még jobb cikket olvasni az Indexen, ha szeretnéd, ha még lenne független, nagy elérésű sajtó Magyarországon, amit vidéken és a határon túl is olvasnak, akkor támogasd az Indexet!

Tudj meg többet az Index támogatói kampányáról!

Milyen rendszerességgel szeretnél támogatni minket?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?

Mekkora összeget tudsz erre szánni?