Az ügyészség szerint Győrkös fegyvere okozta a rendőr halálát

Bizonyossággal kizárható, hogy baráti tűz okozta Pálvölgyi Péter rendőr őrnagy halálát Győrkös István bőnyi házában, közölte a Magyar Nemzet kérdésére a Központ Nyomozó Főügyészség. A rendőr halálát a Győrkös István gépkarabélyából származó lövedék okozta.
Az eset tisztázására az ügyészség korábban DNS-szakértőt is felkért az ügyben, de DNS-nyomokat nem sikerült rögzíteni a lövedékeken. Az összevont orvos- és fegyverszakértői vizsgálat az ügyészség álláspontját igazolja, mondta a lapnak Győrkös István védője. Takács Zoltánnak továbbra is vannak aggályai a szakvéleménnyel kapcsolatban, ezeket megküldi majd az ügyészségnek.
2016. október 26-án a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) illegálisan tartott fegyverek után akart kutatni a szélsőséges félkatonai szervezet, a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) szellemi vezetőjének tartott Győrkös István bőnyi házában. A 76 éves férfi nem engedte be a nyomozókat. Lövöldözés tört ki, amiben a rendőrök is részt vettek.
Eközben érte halálos lövés Pálvölgyi Péter őrnagyot, az NNI munkatársát. Győrkös István azt vallotta, nem ő lőtt először, csak miután golyót kapott, véletlenül adott le ő is egy sorozatot gépkarabélyával. A hősi halált halt rendőrt, posztumusz alezredessé léptették elő.
Az eset körülményeiről korábban számos kétség merült fel. Ezekkel ebben a cikkben foglalkoztunk részletesen.
Címlap és borítókép: Krizsán Csaba MTI