új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • "Vétó, vétó, szabad ország, szabad egyetem" - a Parlamenthez vonuló tüntetők ezt skandálják folyamatosan. A tömeg méretét jelzi, hogy az eleje átért a Lánchídon, a vége pedig el sem indult, még mindig a Várkert Bazárnál várakozik. 

  • A tüntetők korösszetétele nagyjából az internetadós tüntetéshez hasonlítható, vagyis fiatalok és idősebbek vegyesen jöttek tüntetni. A Várkert Bazárnál közvetlenül a tüntetők közelében kevés rendőrt lehetett látni.

  • Pár száz ember a Clark Ádám térnél az alagút előtt várta a menet megindulását. A tömeg a Lánchídon át halad át a pesti oldalra, majd onnan a Kossuth térre. Sokan a Várkert Bazár mögött várakoztak, és onnan csatlakoznak majd a tömeghez.

  • Véget értek a beszédek, alig pár percig tartottak csak, amit a helyszínen nem nagyon sajnálnak, mert a miniszínpadot elég rossz helyre rakták: sokan mögötte álltak, és 20 méterrel odébb már nem lehetett semmit hallani.

    A Várkert Bazár előtti rész a két híd között teljesen zsúfolt, valóban tízezrek lehetnek, a szervezők felszólítására mindenki elindult a Parlamenthez.

  • A tanítanékosok nem a CEU-ról beszélnek, hanem arról, hogy vidéken szerintük szegregálják az iskolákat, és a kormány nem törődik a mélyszegénységben élő diákokkal.

    A diákok esélyei egyre szűkülnek, a jogaik egyre sérülnek.

    Majd a szegény diákok után áttérnek a menekültekre, és egyikük feleleveníti, hogy felreppent a hír, hogy az iskolákban listázni kell a migránsokat. "Szabad ország, szabad oktatás!" - skandálják végül, és a tömeg is elkezdi ezt skandálni.

  • Áder János, ébredj fel! - Dal
  • A Tanítanék mozgalom képviselői következnek: Törley Katalin, Sulyok Blanka, Diószegi Nóra, Czégány Szandra. "Mi most itt a nőügyekkel fogunk foglalkozni, amivel Orbán Viktor nem hajlandó foglalkozni" - adják meg az alaphangot, hatalmas taps a jutalmuk.

  • Elkezdődtek a beszédek. Az egyik szervező rögtön Áder Jánosnak üzen: "minden politikus életében vannak olyan pillanatok, amikor megmutathatja, hogy közszolga, nem pártpolitikus, hanem államférfi". Azt kéri persze, hogy az államfő ne írja alá a CEU-törvényt. A tüntetés nemzetközi jellegét jelzi, hogy angolul is elmondja ugyanezt.

  • Az a pár száz autós, aki most a Fő utcában áll, vajon mire gondolt? Hogy már elkészült a Clark Ádám tér alatti sztráda?

  • A vasárnap délutáni tüntetést „a Soros György üzletember által pénzelt és irányított ügynökszervezetek gründolták, azért, mert a Fidesz-frakció benyújtotta a külföldről támogatott ügynökszervezetek átláthatóságáról szóló törvényt” – mondta Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke.

    Hozzátette, hogy a Soros által aktívan támogatott szervezetek két éve folyamatosan támadják a magyar kormányt, aminek célja, hogy „a határvédelmet szétzilálják, az illegális bevándorlók szabad bejutását kikényszerítsék. Nyíltan a magyar törvények megsértésére buzdítanak”. (MTI)

  • Latin-Amerikában és az arab világban is ismerik a CEU-modellt

    Négy földrészen huszonkilenc ilyen egyetem van.

  • Öt órára megtelt a Várkert Bazár előtti rész a Lánchíd és az Erzsébet híd között, a két híd között végig állnak emberek. És lehet látni, hogy a Lánchídon tömött sorokban érkeznek még a tüntetők. Ők biztosan nem fognak elférni már.

  • A Színház- és Filmművészeti Egyetem jelenlegi és volt diákjai, oktatói együtt vonulnak saját #SZFEstandswithCEU transzparensekkel.

  • A tüntetők azt szeretnék elérni, hogy a köztársasági elnök ne írja alá a törvényt, hanem küldje normakontrollra az Alkotmánybírósághoz. Ádernek hétfő éjfélig kell döntenie,

    • simán aláírja a jogszabályt,
    • politikai vétóval visszaküldi a parlamentnek
    • vagy az Alkotmánybírósághoz fordul. 

    Ebben a cikkünkben foglaltuk össze, miért merülhet fel az alkotmányellenesség.

  • Vasárnap 14:00-ra a CEU mellett kiálló demonstrációt hirdettek meg a berlini Gendarmenmarkthoz, a Schiller-szobor mellé. A helyszínen készült fotók tanúsága szerint jó sokan voltak: 

    Frissítés: a berlini tömeg a Pulse of Europe rendezvény keretében gyűlt össze, és csak egy kisebb részük tüntetett kimondottan a CEU mellett. A félreértés abból adódott, hogy a fotót a Stand With CEU Twitter-oldal posztolta, és az első sorokban valóban látni a budapesti megmozdulásokról is ismerős transzparenseket.

  • Többen jelezték, hogy tömve vannak a villamosok, amelyek a Várkert Bazár felé viszik a tüntetőket. A Déli pályaudvarnál voltak, akik nem fértek fel rá - jelezte Szász Barna kollégám az előbb. De egy olvasónk szerint ugyanez a helyzet a másik irányból érkezőknél is, például a Fehérvári útnál.

  • Az MSZP képviselői is részt vesznek a CEU melletti tüntetésen, mert minden magyar demokratának ott a helye - közölte a párt. "Nemzetellenes politika, hogy az Orbán-kormány hazugságokra és mondvacsinált vádakra hivatkozva egy ostoba politikai hecckampány keretében el akarja űzni az országból az egyetemet" - írták.

     Az MSZP képviselői azzal tiltakoznak a Fidesz nemzetellenes, hazaáruló politikája ellen, hogy vasárnap magánemberként, a pártzászlókat és egyéb jelképeket otthon hagyva csatlakoznak a CEU megmaradásáért indított tüntetéshez. "Ott leszünk, hogy minél többen mondhassuk: állítsuk meg a Fideszt!" - írta az MSZP.

  • A Demokratikus Koalíció (DK) és az Ifjú Demokraták (IDE), a párt ifjúsági szervezete felszólítja a rendőrséget, hogy ne küldjön civil ruhás verőembereket, provokátorokat a vasárnapi, a CEU ellehetetlenítése elleni tüntetésre - közölte az IDE elnöke sajtótájékoztatón vasárnap Budapesten.

    Körmendi István emlékeztetett arra, hogy a rendőrség civil ruhás rendőröket provokátorként alkalmazott a korábbi, ugyancsak a CEU ellehetetlenítése elleni tüntetésen a demonstrálók ellen.

    A civil ruhás rendőrök minden jogos indok nélkül lökdösték a tiltakozókat, illetve a demonstrációt követően néhány szervezőt rendőri zaklatás ért - közölte. Szerinte ez azt mutatja, hogy

    a hatalom fél az emberek hangjától, ezért kommunisztikus és ÁVH-s módszereket alkalmaz.

    (via MTI)

  • Szerinte a megmozdulás újabb bizonyítéka annak, hogy Magyarország demokrácia, jogállam, ahol bárki elmondhatja a véleményét bármiről. "A kormány átlátható, tiszta viszonyokat szeretne, a cseh modellt követve, amelyben államközi szerződésekhez kötik a külföldi egyetemek működését" - mondta.

    Elismételte azt a kormányzati panelt is, hogy a tanszabadság alapjog, amit senki nem akar korlátozni.

    A kormány nyitottan és jó szándékkal áll a tárgyalásokhoz, és megnyugodhatnak, akik a "Soros-egyetem" bezárása miatt aggódnak, ugyanis nem ez a cél.

    Magyarországon huszonnyolc intézmény működik külföldi egyetemként, és mindegyikkel meg akarnak állapodni - jegyezte meg. (via MTI)

  • Ma este 7-től lesz Alföldi-Rosta szuperprodukció, a Passió az Arénában, és információnk szerint mivel sokan jelezték nekik, hogy tüntetni mennek, ezért a kezdést szükség esetén elcsúsztatják picit, hogy odaérjenek az emberek a tüntetésről. De azért persze nem árt iparkodni.

  • Három órakor még csak néhány rendőrautó, és a hangosítást szerelő munkás volt a Várkert előtt, délután 4-re azonban már több százan összegyűltek, üldögéltek a napon felhők alatt, sétálgattak, vagyis úgy használták az amúgy általában kihalt Várkert Bazárt, ahogy azt kéne, illetve egy kb. 30 fős táblákkal felszerelkezett csoport hallgatta az eligazítást.

    • 17:00 Beszédek a Várkertbazárnál
    • Tanárok az oktatásról: Törley Katalin, Sulyok Blanka, Diószegi Nóra, Czégány Szandra
    • 17:15 Menet indulása a Kossuth térre
    • 18:15-19:00 - Beszédek a Kossuth téren, felszólalnak:
    • Bródy Gábor CEU PhD
    • Rodics Katalin, Greenpeace
    • Márton Péter, CEU PhD
    • 18:50 Zárszó, esemény vége

    Persze néhányakban felvetődött, hogy a Várba, a Sándor palotához kellene vonulni, de ez nincs benne a fenti, szervezők által közölt programban.

  • Mivel a CEU színe a kék, a szervezők azt kérik a résztvevőktől, hogy lehetőleg kék színű ruhában érkezzenek, és vigyenek magukkal magyar zászlót is. 

    A tüntetés résztvevői arra fogják kérni Áder János köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a törvényt, hanem küldje normakontrollra az Alkotmánybíróságnak. Ádernek hétfő éjfélig kell eldönteni, hogy melyik lehetőséget választja. 

  • Délután öt órától újabb  tüntetést tart  az Oktatási Szabadságot csoport, amely az eddigi két CEU mellett kiálló demonstrációkat is szervezte. Az első, múlt vasárnapi eseményen körülbelül 10 ezren lehettek a Kossuth téren, a CEU-törvény elfogadása után nagyjából fele ennyi ember jött össze a Nádor utcában. 

    Hatalmas tüntetésre készülnek: a Facebookon több mint 23 ezren érdeklődnek Facebookon és több mint 20 ezren jelezték, hogy ott lesznek.