Strasbourg kártérítést ítélt meg egy magyar betörőnek

2017.04.11. 14:12

Összesen majdnem 7000 euró (nagyjából 2,18 millió forint) kártérítést és perköltséget ítélt meg egy magyar férfinak kedden a strasbourgi Emberi Jogok Európai Bírósága, írja az MTI. A nem jogerős döntés szerint az illetőnek, Nagy Gábornak sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, amikor az ügyvédje késve kapott meg egy ügyészi beadványt.

Nagy Gábort betöréses rablás miatt vettek őrizetbe 2013 tavaszán. Végül bűnösnek is találták, tavaly 9 év börtönt kapott.

Strasbourg csak a panasza egy részének adott helyt. Azt elutasította, hogy fogva tartása túlzott és indokolatlan lett volna. Nagyot a magyar bíróság szerint azért kellett folyamatosan fogva tartani az ítéletig, mert úgy vélték, fennáll a szökés és a bűnismétlés veszélye, és a férfi esetleg nyomást gyakorolhatna a tanúkra is. Ezt azzal támasztották alá, hogy Nagy akkor is szökésben volt, amikor elfogták, megpróbált hamis alibit biztosíttatni magának, a hatóságok már ismerték, nyereségvágyból elkövetett bűncselekményt követett el, és nem volt munkája.

A gond Strasbourg szerint azzal volt, hogy az előzetes meghosszabbításáról szóló ügyészségi kérvényt a késés miatt már csak akkor kapta meg Nagy ügyvédje, amikor a bíróság már döntött is róla.