Hatalmas élőképpel tüntetnek ma a Hősök terén

IMG 8475
2017.04.12. 07:04 Módosítva: 2017.04.12. 11:42

Update: Számos járatának útvonalát a tüntetés idejére megváltoztatja a fővárosi tömegközlekedési vállalat, ezeknek a listáját cikkünk legvégén találja. Buszok, trolik, kisföldalatti.

Szerda délután fél hatra demonstrációt hirdetett a Hősök terére a Civilizáció nevű civil csoport a kormány által benyújtott friss civiltörvény miatt. A törvényről itt írtunk részletesebben, körülbelül úgy lehetne összefoglalni, hogy az tökéletesen alkalmas egyes civil szervezetek folyamatos vegzálására és megbélyegzésére.

A szervezők az eseményt a civiltörvény mellett az elfogadott CEU-ellenes törvény miatt is szervezik, először a vásárnapi tüntetésen harangozták be. Az esemény Facebook-oldalán - ahol eddig közel 25 ezren jelezték, hogy részt vesznek, vagy érdeklődnek - azt írják a demonstráció két okáról:

  • A Civilizáció csoport megbélyegzőnek tartja a kormány civiltörvényhez beadott módosító javaslatát, mely csak tovább nehezítené az ország jobbításán dolgozó hazai civil szektor működését.
  • A civilek és a CEU ellehetetlenítése a tudás és a gondolat szabadságát támadja. A tudás szabadsága mindannyiunké, és nem hagyhatjuk, hogy ezt elvegyék tőlünk.

A terv szerint a szerda esti eseményen a Hősök terén „16 000 nm-es területen az összegyűlő civilek tömege alkot meg egy élőképet, ezzel üzenjük Magyarországnak és a világnak, hogy tovább dolgozunk az ország érdekében és maradunk azok, akik vagyunk, maradunk azért, amiért elköteleztük magunkat. Maradunk, hogy elutasítsuk a megbélyegzést, maradunk, hogy mások is maradhassanak" - írják. A civiltörvényt április 7-én nyújtották be.

Mi is a gond ezzel a civiltörvénnyel?

A tervezett civiltörvény a külföldi kapcsolatokat vághatja el, vagy a hazai támogatástól foszthatja meg a civil szervezeteket. A hivatkozás persze más, de a megkérdezettek csak politikai hangulatkeltést látnak az ügy mögött.

Aki nem, legfeljebb azért, mert messze van attól, hogy valaha is 7,2 milliós támogatást kapjon külföldről. A tervezett törvény értelmében ugyanis azok a magyar civil szervezeteket, amik évente több mint 7,2 millió forint támogatást kapnak külföldről, azok külföldről támogatott szervezetnek minősülnek, és ezt be kell jelenteniük 15 napon belül.

A kormány hivatkozása ugyan a terrorizmus és pénzmosás elleni harc, de egyáltalán nem látszik, hogyan járulna hozzá ehhez a civil szervezeteket érintő törvénytervezet. Arra viszont biztosan jó,

  • hogy megnehezítse az iskolai, kórházi alapítványok, segélyszervezetek hazai adománygyűjtését,
  • hogy a „külföldről finanszírozott szervezet” billogjával bizalmatlanságot ébresszen, 
  • és hogy olyan adminisztratív feladatokat rójon ki, amelyek új információhoz ugyan nem segítik a hatóságokat, viszont időt és pénzt vesznek el a szervezetek eredeti munkájától.

Főként azzal, hogy nem csak az évenként 7,2 millió forintot meghaladó összegű pénzbeli támogatást, de a vagyoni juttatásokat is tételesen kell jelezni a bíróságnak küldendő listán – ami a bírálók szerint ráadásul később még jó lehet az államnak a civil szervezetek rövid pórázon tartásához.

A negyedik tömegdemonstráció 10 napon belül

Ez a demonstráció az elmúlt napok negyedik tömegdemonstrációja lesz:

  • Április 2-án, két nappal azelőtt, hogy a parlamentben tárgyalták volna, majd a kormánypárti képviselők megszavazták volna a CEU ellen kitalált törvénymódosítást több ezren tüntettek Budapest utcáin az akkor mg csak tervezett törvény ellen. A Fővám térről a CEU épületének érintésével a Parlamenthez vonultak, ahol a demonstráció végén a demonstrálók a levegőbe emelték világító telefonjaikat, ahogy az internetadó-ellenes tüntetésen.
  • Egy héttel később, április 9-én, a törvény parlamenti megszavazása után, de Áder János aláírása előtt már 70-80 ezer ember ment ki az utcára, hogy tiltakozzon a törvény ellen, illetve az oktatási és egyetemi szabadság mellett. A tömeg a Várkert Bazártól indult, majd a Lánchídon át a Parlament elé vonult. A méreteket jól mutatja, hogy a megtelt Kossuth téren elhangzott beszédek végeztével is még érkeztek az emberek tömött sorokban a Duna felől. A demonstrálók egy része, pár ezer ember elindult először az Emmi épületéhez, majd egy darabig a körúton vonulva a Fidesz-székházhoz mentek. Végül néhányan még elfoglalták az Oktogont körülbelül hajnal kettőig
  • Egy nappal később, április 10-én Áder János aláírta a CEU-ellenes törvényt, ami spontán tüntetést váltott ki este. Először csak néhány száz ember tüntetett a Sándor-palota előtt, majd a pár ezresre duzzadó tömeg végül elindult a Lánchídon át az Oktogon, majd Blaha érintésével a Magyar Rádió Nemzeti Múzeum mögötti épületéhez, ahol hajnal kettőig maradtak: azután vonultak haza, hogy sikerült az épületre kitűzni egy EU-s zászlót.

Ezek után az előzmények után lesz szerdán tüntetés, demonstráció a Hősök terén.

A BKK szerdán délelőtt közölte, hogy a tüntetés miatt mely járatokat fogja akadályozni, illetve emiatt melyek útvonalát fogják megváltoztatni.

Módosított útvonalak, szakaszos és időszakos útlezárások

A rendőrség lezárhatja a Dózsa György utat várhatóan 16:00-tól. Ebben az időszakban

a 20E, a 30-as, a 30A, a 230-as és a 105-ös autóbusz, valamint a 75-ös és a 79-es trolibusz módosított útvonalon jár.

  • A Dózsa György út lezárása idején a 20E autóbusz Káposztásmegyer, Szilas-patak felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Erzsébet királyné útja–Hungária körút–felüljáró–Reitter Ferenc utca módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M és a Vágány utca/Róbert Károly körút megállót.
  • Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz megállóhelyén; · Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelyén; · Vágány utca/Róbert Károly körút: a 32-es autóbusz megállóhelyén.
  • A 20E autóbusz a Keleti pályaudvar M felé a Vágány utcáig menetrend szerinti, majd a Róbert Károly körúti felüljáró–Hungária körút–Erzsébet királyné útja–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M megállót.
  • Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Kacsóh Pongrác út: a 901-es és a 918-as autóbusz megállóhelyén; · Ötvenhatosok tere: a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz, valamint a 79-es trolibusz megállóhelyén.
  • A Dózsa György út lezárása idején a 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz Káposztásmegyer felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Dvořák sétány–Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Dvořák sétány: a 70-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén; · Olof Palme sétány: a 70-es és a 75-ös trolibusz megállóhelyén; · Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Gundel Károly út: a 75-ös és a 79-es trolibusz megállóhelyén.
  • A 30-as, a 30A és a 230-as autóbusz a Keleti pályaudvar M felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Zichy Mihály út–Dvořák sétány–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállóhelyet. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Gundel Károly út (Hősök tere M): ideiglenes megállóhelyen a befordulást követően; · Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Széchenyi fürdő: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Kós Károly sétány: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Olof Palme sétány: a 70-es trolibusz megállóhelyén; · Dvořák sétány: a 70-es trolibusz megállóhelyén. 
  • A 105-ös autóbusz a Gyöngyösi utca M felé az Andrássy úton a Bajza utcáig a menetrend szerinti, majd a Bajza utca–Podmaniczky utca–Munkácsy Mihály utca–Szondi utca–Dózsa György út útvonalon halad és nem érinti a Bajza utca M és a Hősök tere M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Munkácsy Mihály utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelyén. A Dózsa György út lezárása idején a 105-ös autóbusz az Apor Vilmos tér felé a Dózsa György úton a Szondi utcáig a menetrend szerinti, majd a Szondi utca–Bajza utca–Podmaniczky utca–Szinyei Merse utca–Andrássy út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M és a Bajza utca M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Honvédkórház (Hősök tere M): a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Rippl-Rónai utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Bajza utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén.
  • A 75-ös trolibusz Jászai Mari tér felé a Stefánia útig a menetrend szerinti, majd az Ajtósi Dürer sor–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Zichy Géza utca, az Ötvenhatosok tere, a Dvořák sétány, az Olof Palme sétány és a Hősök tere M megállót. Az autóbuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Ajtósi Dürer sor: a Stefánia úton az Ajtósi Dürer sor kereszteződése előtt; · Vakok Intézete: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén.
  • A 75-ös trolibusz a Puskás Ferenc Stadion M felé a Dózsa György útig a menetrend szerinti, majd a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Ajtósi Dürer sor Stefánia út módostott útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca, a Damjanich utca/Dózsa György út, az Ötvenhatosok tere és a Zichy Géza utca megállóhelyet. A trolibuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Gundel Károly út (Hősök tere M): a Gundel Károly úton; · Állatkert: a 72-es trolibuszok megállóhelyén; · Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibuszok megállóhelyén; · Kós Károly sétány: a 72-es trolibuszok megállóhelyén; · Bethesda utca: a 72-es trolibuszok megállóhelyén; · Közlekedési Múzeum: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Vakok Intézete: a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Stefánia út: a Stefánia úton, az Ajtósi Dürer sor után.
  • A 79-es trolibusz a Kárpát utca felé a Dvorzsák sétányig a menetrend szerinti, majd a Zichy Mihály út–Hermina út–Állatkerti körút–Gundel Károly út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M megállót. A trolibuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibuszok megállóhelyén; · Bethesda utca: a 72-es és a 74-es trolibusz megállóhelyén; · Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibuszok megállóhelyén; · Állatkert: a 72-es trolibuszok megállóhelyén.
  • A 79-es trolibusz a Keleti pályaudvar M felé a Dózsa György útig menetrend szerinti, majd a Gundel Károly út–Állatkerti körút–Hermina út–Zichy Mihály út–Dvorzsák sétány–Dózsa György út módosított útvonalon halad és nem érinti a Hősök tere M, a Benczúr utca és a Damjanich utca/Dózsa György út megállót. A trolibuszok ideiglenesen az alábbi megállókban állnak meg: · Gundel Károly út (Hősök tere M): az ideiglenesen megállóhelyen a Gundel Károly úton; · Állatkert: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Széchenyi fürdő M: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Kacsóh Pongrác út: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Bethesda utca: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Közlekedési Múzeum: a 72-es trolibusz megállóhelyén; · Olof Palme sétány: a 70-es trolibusz megállóhelyén; · Dvořák sétány: a 72-es trolibusz megállóhelyén.
  • A résztvevők számától függően az M1-es metró Hősök tere állomását lezárhatják. Ebben az esetben a földalatti az állomáson megállás nélkül áthalad.

Borítókép: A CEU megmaradásáért tüntetők 2017. 04. 09-én Budapesten. Huszti István / Index.