Jeszenszky: A kormány egyre kevésbé vállalható

2017.04.13. 07:07

A CEU-ügyről, Magyarország nemzetközi megítéléséről, az amerikai kapcsolatokról, Putyin befolyásáról, illetve a Fidesz mögül eltűnő hátországról készített interjút a HVG Jeszenszky Gézával, egykori külügyminiszterrel és washingtoni nagykövettel.

Arról is megkérdezték Jeszenszkyt, hogy miért fogadták be annak idején a CEU-t Magyarországra, noha az Antall-kormány sem lelkesedett érte. Jeszenszky erre azt válaszolta: tudták ugyan, hogy Soros György nem velük szimpatizál, sokkal közelebb áll hozzá az SZDSZ, de nem féltek az ellenvéleményektől, sőt azt gondolták, hogy a parlamentarizmus lényege az ellenvélemények megléte, az erős kormányhoz pedig az erős ellenzék is hozzátartozik.

Hogy miért támogatták a CEU-t, arra Jeszenszky azt mondta:

biztosak voltunk abban, hogy jót tesz az ország nemzetközi reputációjának és az egyetemi élet sokszínűségének.

A volt MDF-es külügyminiszter szerint nem igaz, hogy a CEU szabálytalanul működik, és még az sem állja meg a helyét, hogy a CEU-n „megveszekedett liberálisok – már ha ezt negatívumnak tartjuk – tanulnak és tanítanak. Hiszen itt végzett Kovács Zoltán kormányszóvivő, vagy itt tanít Csaba László, aki nemrég még Orbán egyik gazdasági tanácsadója” volt.

A CEU ellehetetlenítésének okáról Jeszenszky azt mondta: Orbán úgy gondolja, itt képzik az ellenzékét, és Putyin is így érezheti, valószínű tehát, hogy az orosz elnök nyomása is közrejátszik.

El lehet lehet kergetni az egyetemet, de naivitás azt gondolni, hogy az ott megjelenő gondolatoktól is el lehet zárni a magyar közvéleményt

– mondta Jeszenszky, aki szerint, visszatérve Putyinra, Orbán jelenlegi politikája függőségbe hozza Magyarországot.

És fel lehet hozni a nyugati őrültségekből számtalan példát, de szerinte nem kérdés, hogy a mérleg nyelve bőven Nyugat felé billen. „A magyar külpolitika számára nincs alternatívája az atlanti politizálásnak. Mit hozott a keleti nyitás? Semmit!”

Én sajnálom a legjobban, hogy Orbán-kormányok washingtoni és oslói nagykövetéből az Orbán-kormány kritikusa lettem. De nem én változtam, a kormány lett egyre kevésbé vállalható

– mondta Jeszenszky a következő kérdésre, miszerint nem tartják-e árulónak a kritikái miatt. A volt nagykövet szerint a növekvő oroszbarátság és a sajtószabadság elleni támadások hatására veszélybe került a demokrácia. Az ország presztízse kapcsán pedig megjegyezte:

a CEU-ügy két képet rajzol Magyarországról, a negatívról beszéltünk eddig, ám ott van a tüntetések képe is, ami azt mutatja, hogy az ország népe a demokráciában és szabadságban szeretne élni.

A lap rákérdezett, hogy ha most lennének a választások, akkor a Fideszre szavazna-e. Jeszenszky úgy reagált, hogy ezt most nem tudja megmondani, de

látom az elbizonytalanodást a saját családomon, a saját környezetemben is. Úgy tűnik, kezd kiszaladni a kormány alól a szellemi hátország (...) feltételezem, hogy amit ezzel az értelmiségi réteggel elveszít a Fidesz, azt a középre húzó Jobbikból kiábrándultakkal akarja pótolni.

Jeszenszky közben egy véleménycikket is írt, ami a Heti Válaszban jelent meg. Ennek apropója, hogy Orbán visszahívta Szemerkényi Réka washingtoni nagykövetet. Jeszenszky szerint a visszahívás okai többek között, hogy a kormány felelőssé teszi Szemerkényit a Közép-európai Egyetem megszüntetésére irányuló törvénymódosítás amerikai bírálataiért, valamint a magyar demokráciát súlyosan kritizáló Freedom House-jelentésért