CEU-rektorhelyettes: Ha muszáj költözni, Erdélybe mennék

2017.04.14. 10:36

Hosszú interjút adott a Mandinernek Enyedi Zsolt, a CEU rektorhelyettese. A Palkovics-féle fordulat kapcsán kérdezték arról, keresték-e azóta az oktatási államtitkárt vagy mást a kormányból, hogy tárgyaljanak. Enyedi erre azt válaszolta, hogy nem, mert úgy értelmezik a helyzetet, hogy a köztársasági elnök a kormányt kérte fel az érdemi tárgyalások megkezdésére, és ők most erre várnak.

Elmondta, hogy ők a CEU részéről korábban számos levelet intéztek hozzájuk, telefonálni próbáltak, és az utolsó elutasító levelet néhány napja kapták meg Balog Zoltán emberi erőforrás minisztertől. Balog ebben a rektorhelyettes szerint azt írta, hogy nem szeretne velük tárgyalni, Amerikával szeretne tárgyalni. Hozzátette a miniszter azt is, hogy szakértői szinten amúgy folytatódhatnak az egyeztetések. "De hát nincsenek egyeztetések!" - jegyezte meg a CEU rektorhelyettese.

Enyedi Zsolt
Enyedi Zsolt
Fotó: Bődey János / Index

A Mandiner rákérdezett a kinevezett kormánymegbízottra, Altusz Kristófra is. Enyedi szerint zavarba ejtő a dolog. "Miért a külgazdasági és külügyminisztérium embere kell, foglalkozzon egy felsőoktatási kérdéssel?" - kérdezte. A rektorhelyettes szerint Altusz velük nem is akar majd tárgyalni, mert azzal bízták meg, hogy az amerikai hatóságokkal tárgyaljon, bár "úgy tűnik, hogy igazából az amerikaikkal sem" fog tárgyalni. Enyedi azt mondta: tart tőle, hogy ez az egész csak egy átverés.

Egy nevet bedobtak, akinek elvileg ez a reszortja, de nem hallottam róla, hogy felvette volna a kapcsolatot az amerikai hatóságokkal.

Legalábbis én nem tudok róla, és szerintem tudnék, ha megpróbálta volna" - fogalmazott.

Az interjúban szóba került a CEU esetleges költözése is. Az erdélyi származású rektorhelyettes azt mondta, ha most szimpátiaszavazás lenne, ő Erdélyt választaná a CEU új otthonának, "az a legjobb hely a világon". De hozzátette: nem hiszi, hogy a költözésre sor fog kerülni, azt gondolja, megtalálják a módját a Budapesten maradásnak.