Schmidt Mária esettanulmánya szerint ez itt nem Magyarország, ez a Soros Birodalom
További Belföld cikkek
Itt van, megjött Schmidt Mária alaposan beharangozott esettanulmánya, amiben bemutatja a Soros György receptjét a globális káosz megteremtésére. A tanulmány ugyan csak ma reggel jelent meg a Látószög blogon, de az MTV már tegnap délután szemlézte, majd ma reggel a teljes esettanulmányt közölte a hirado.hu.
Annak, aki nem szeretné végigolvasni a hosszú, de élvezetes írást, összefoglaljuk:
- Soros kevés pénzt költ, de ezzel emberek tömegeit mozgósítja és manipulálja arra, hogy káoszt teremtsenek maguk körül.
- Barna emberekkel igázza le Európát, közben lokálisan aktivistákkal is gyengíti a központi hatalmat.
- Ebben közrejátszik a médiabirodalma is, az utánpótlást pedig a marxista keltetőben, a CEU-n képzi.
- Így lehet, hogy Soros "egy világbirodalmat gründölt össze" csupán azért, hogy a megbomlott világrendben saját pénzügyi érdekeit érvényesíthesse.
- De egyszer az ő hatalma is véget ér.
A dolgozat egy Michael Jackson idézettel kezdődik, és azt állítja, Soros György "a baloldal sírásója", aki humanitárius ügyek mögé rejtőzve destabilizálja a fennálló hatalmakat, hogy aztán a káoszból gazdasági hasznot húzzon. Soros receptje tehát a tanulmány szerint így néz ki:
- Szemelj ki egy megszerzésre érdemes üzleti célt.
- Küldd oda a civiljeidet, destabilizáld a területet.
- Szervezz hozzá megfelelő médiahátszelet.
- Kreálj káoszt.
- Ha megvan, te legyél az, aki megszervezi a segítséget az újjáépítéshez és közben kimazsolázza a legjövedelmezőbb üzleteket.
Schmidt szerint Soros célja, hogy a migrációval nyomást gyakoroljon az Európai Unióra, hiszen a "behozott, integrálhatatlan muszlim tömegeket" itt csupán a destabilizáció eszközei. Schmidt összekötötte az összes szálat, a Trump-szavazók kedvenc narratívája mögé beállva ő is azt írja, hogy Soros áll az összes "színes mozgalom" mögött,
Schmidt Mária főleg a fiatalokat félti Soros befolyásától, mert "az idősebbek túl jól ismerik a "haladókat" és azokat, akik a történelmi szükségszerűségről papolnak." A tanulmány azt is állítja, hogy Soros, bár pénzzel sámfázza ki a médiabirodalmát, a civiljeit és aktivistáit, mégis valahogy keveset költ az egészre összességében, hiszen
régiónkban aránylag kis pénz befektetésével óriási befolyásra tett szert. Akkorára, hogy saját értékelése szerint sikerült a Szovjetbirodalomból Soros Birodalmat csinálnia.
Schmidtet egyébként Soros a "a 2012-ben bemutatott 23. Bond film,
mert ugyanolyan töretlen elszántsággal, mondhatni "egyfajta messianisztikus elhivatottsággal" dolgozik világuralmi tervein.
Schmidt aláhúzza, hogy ennek az imperalizmusnak csak a Fidesz 2010-es választási győzelme tudott fricskát mutatni, viszont az ellenszél még mindig jelentős, hiszen Budapesten van a CEU, Soros "utánpótlásképző bázisa is". A szálak összeérnek, mert bár a CEU bejövetelét mindenki (Schmidt maga is) üdvözölte, "nagyon hamar" kiderült, hogy a marxizmus begyűrűzéséről volt csupán szó.

A tanulmányból nem derült ki, hogy a "nagyon hamar" pontosan milyen dátumot takar, hiszen ez lelkiismereti szempontból döntő jelentősségű lehet az olyan kormánypárti politikusok számára, akik a CEU-n végeztek, mint például Kovács Zoltán.