Kimélyülő hidegteknő árnyékolja be a keddet

2017.04.18. 06:57

Ha az ember felnéz az égre, annyit lát, hogy bizony, borús, és esőre áll, a nyomokból azt is felismeri, hogy az éjszaka esett is. A helyzet azonban sokkal komolyabb, érdemes a végére járni, mi is történik valójában, mert megtévesztett emberekként könnyen félreérthetjük a helyzetet, másnak hisszük a dolgokat, mint amik valójában.

Hát az van, hogy nem egyszerűen felhők úsztak fölénk, hanem bizony a Kárpát-medence felett egy sekély ciklonális mező helyezkedik el – közölte a Met.hu. A kép azonban még ezzel sem lenne teljes: a szinte kötelezően háromosztatú csapadék, miszerint zápor, eső, zivatar oka az is, hogy felettünk van egy magasban kimélyülő hidegteknő.

Summa summárum, kedd délelőtt északkeletről délnyugat felé haladva 6-9 fok várható, délután 8-13 fok lesz. A nap első felében Dél-Dunántól kivételélvel szinte mindenütt, délután inkább az ország északkeleti részén és az Alföld déli részén várható eső.