Nemzeti érdek helyett demokrácia? Kilépett a Jobbik pomázi elnöke

2017.04.18. 14:58

Lemond minden pozíciójáról Sarkadi Attila Ferenc, a Jobbik Pest megye 3. számú körzetének választókerületi elnöke, a pomázi alapszervezet alapító elnöke, mert úgy érzi, a párt átlépte a Rubicont azzal, hogy a balliberális pártokkal együtt az Alkotmánybírósághoz fordult a lex CEU-val kapcsolatban – derül ki a politikus Facebook-bejegyzéséből.

Sarkadi a posztban azt írja, nehéz döntést hozott, mert valaha szeretett a párthoz tartozni, de a néppártosodási folyamat oltárán a párt feláldozta az eredeti értékeit. „Tiszta beszéd és harcos értékképviselet helyett mára maradtak az arcpirítóan demagóg jelmondatok egy zavaros ideológia mentén, és az elvtelen megalkuvás akár a velünk ellenséges csoportokkal is, a szavazatmaximálás reményében” – fogalmaz.  Sarkadi azt írja, eddig azért maradt a pártban, mert hitt benne, hogy visszatérhetnek az eredeti értékeknek. 

„Ma már nincs napirenden az elszakított magyarság ügye; a magyar nemzet, a keresztény Európa védelme; a kettőskereszt-állítás; rovásírásunk visszavezetése a köztudatba; nemzeti hagyományainkra való emlékezés; hallani sem lehet az »Attila unokái vagyunk« programról” – sorolja Sarkadi, hogy mi a baja a párt jelenlegi politikájával.

A lex CEU-val kapcsolatban megjegyzi: „A demokrácia elleni támadás?! Miről beszélünk?! Féltjük Sorost és a mögötte álló üzleti körök egyetemét, ahol többünk szerint a közép-európai nemzetállamok ellenségeit képzik posztgraduális formában? Mostantól a MAGYAR ÉRDEK helyett a DEMOKRÁCIA féltése lesz az új hívó szó?!”