Három hónappal meghosszabbíthatják a Teréz körúti robbantó letartóztatását

2017.04.20. 06:01

 Újabb három hónappal meghosszabbíttatná a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának előzetes letartóztatását - írta a Magyar Idők.

Simon Richárd ügyész, a KNYF helyettes szóvivője szerint tartani kell a gyanúsított szökésétől, elrejtőzésétől, illetve a bűnismétléstől, ezért indítványozzák a csütörtöki tárgyaláson, hogy a bíróság hosszabbítsa meg P. László ellen a kényszerintézkedést. Miután fél év telt el, a büntetőeljárásról szóló törvény szerint a gyanúsítottnak jelen kell lennie az előzetes meghosszabbításáról döntő tárgyaláson.

A 24 éves P. László tavaly szeptember 24-én késő este a fővárosi Teréz körút - Király utca sarkán saját készítésű, szögekkel megnövelt hatású pokolgéppel támadt egy gyalogos rendőrjárőrre, amelynek hölgytagját életveszélyesen, férfitagját súlyosan megsebesítette. A KNYF előre kitervelten, több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsította meg, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. 

Idén február 18-án - vélhetően az elé tárt bizonyítékok hatására - beismerő vallomást tett, majd még két napig részletesen válaszolt kihallgatói kérdéseire. Azóta azonban ismét nem hajlandó együttműködni senkivel. 

    A csütörtöki előzetes letartóztatás meghosszabbításáról döntő tárgyaláson a gyanúsított vallomást is tehet - ha úgy dönt, hogy végre elmondja, miért támadt a két rendőrre a pokolgépével tavaly ősszel.