Folytatódik a Lázár-NFM iszapbirkózás

2017.04.26. 16:09

Lázár János tíz kérdést küldött a Hódmezővásárhely és Szeged közt épülő tram-trainnel kapcsolatban, írja a Vásárhely24. 

1. Tisztázza az NFM, hogy támogatja-e a projektet?

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium a sajtónak azt nyilatkozta, hogy a Szegedet Hódmezővásárhellyel összekötő villamosvasúti rendszer nem térül meg, nem fogják elegen használni és Európában is csupán kevés hasonló közlekedési kapcsolat épült ki. A kérdés az, miért javasolta a Kormánynak 2017. március 20-án, hogy 48,5 Mrd forint összegben támogassa a beruházást?

2. Tisztázza az NFM, mi okozza a beruházás árának ilyen jelentős mértékű emelkedését?

2016. május 20-án a beruházás költségét a tárca 13,25 Mrd forint pályakorszerűsítéssel és 10 Mrd forint járműbeszerzéssel számolva 23,25 Mrd forintban határozta meg. 2017. március 20-án, ugyanezen beruházás költsége 32,5 Mrd forint pályakorszerűsítéssel és 16 Mrd forint járműbeszerzéssel számolva már 48,5 Mrd forintot tesz ki. Hogyan lett 3 éves tervezéssel a legutolsó, 2015 novemberi hatástanulmányban szereplő 22,97 Mrd forintból 48,5 Mrd forint?

3. Tisztázza az NFM, az árkülönbség okát!

Van-e a 48,5 Mrd forintos költség mögött hatástanulmány?

4. Tisztázza az NFM, menyibe kerül végül a beruházás!

Igazak-e azok az információk, hogy a tram-train rendszer kiépítésének valós végösszege meghaladhatja a 60 Mrd forintot is?

5. Tisztázza az NFM, mennyi európai uniós és mennyi hazai költségvetési forrással számolnak!

Amennyiben kétséges a beruházás megtérülése és emiatt az uniós támogatás, miért terveznek ilyen magas költséggel? Mennyivel kell a magyar adófizetőknek hozzájárulni a beruházáshoz?

6. Tisztázza az NFM, miért nincs még mindig támogatási szerződés!

7. Tisztázza az NFM Brüsszel hozzáállását a beruházáshoz!

Milyen egyeztetésekre került sor az uniós támogatás érdekében?

8. Tisztázza az NFM a Dél Alföldi Közlekedési Központ (DAKK) és a Magyar Államvasutak (MÁV) viszonyát a beruházáshoz!

9. Tisztázza az NFM, miért marad el a három megyei jogú várost és két megyét összekötő, Szeged-Hódmezővásárhely-Békéscsaba-Gyula vasútvonal villamosítása!

10. Tisztázza az NFM, hogy 10 év alatt miért nem sikerült jól előkészíteni a projektet!

Lázár hazudik az NFM szerint

Lázár pattogós válaszának oka, hogy az NFM korábbi nyilatkozata szerint Lázár nem mond igazat. A Stadler után kedden a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) is reagált Lázár János hétfői nyilatkozatára, melyben keményen odaszólt az NFM-nek és a MÁV-nak is a Hódmezővásárhely és Szeged közé tervezett tram-train árának elszállása miatt – írja az MTI.

Szabályos volt a Hódmezővásárhelyt Szegeddel összekötő tram-train járművek beszerzése, a MÁV-Start a vonatkozó jogszabályoknak megfelelően, a Miniszterelnökség jóváhagyásával járt el.

– olvasható az NFM közleményében. A minisztérium szerint az egész folyamatot a Miniszterelnökség közbeszerzési felügyeleti főosztálya ellenőrizte, a teljes folyamatot szabályosnak találta, az erről szóló tanúsítványokat az eljárás megindításakor és lezárásakor is kiállította.

Azt is hozzátették, hogy nem állja meg a helyét az állítás, miszerint a költségek megduplázódtak volna. Ennél is fontosabb talán, hogy – mint írták – a projektre nem az árak esetleges emelkedése jelenthet veszélyt, hanem az, hogy Brüsszel kétségesnek tartja a projekt megtérülését. Szerintük a beruházás költségvetési forrásból valósulhat meg, ha az EU nem támogatja.

Ahogy azt kedden megírtuk, a Stadler komolytalannak tartja azokat a nyilatkozatokat, amelyek a tramtrain-projekt ellehetetlenülését a járművek árának megduplázódásával próbálják indokolni. A cég emellett arra is felhívta a figyelmet, hogy a projekt mindössze 16 %-kal lett drágább, valamint hogy a korábbi közbeszerzési eljárásokhoz hasonlóan ezúttal is fair, az aktuális piaci viszonyoknak megfelelő, illetve az ajánlatkérő egyedi igényeit is teljes mértékben figyelembe vevő ajánlatot tett.