Mégis rákapcsolt a rendőrség Magomed-ügyben

2017.05.02. 13:36

Kedden dél körül tanúként meghallgatták a nyomozók Komáromy Gergely zenészt, a bocsánatkéréses Magomed-videó főszereplőjét, közölte lapunkkal az érintett. Komáromy az Indexnek azt nyilatkozta, a nyomozók elmondása szerint kiemelt ügyként kell kezelniük a dolgot, éppen ezért nem az eredetileg illetékes V. kerületi kapitányság nyomoz, hanem a BRFK felderítő főosztálya.

Komáromy azt is mondta, részletes tanúvallomást tett, és úgy tudja, hogy ő az első, akit meghallgattak. Magomed és az operatőr, esetleg további szemtanúk csak ezután jönnek. A rendőrök elmondása szerint kényszerítés miatt nyomoznak Tényi István feljelentése nyomán.

A Fidesz, illetve a rendőrség eleinte nem nagyon akart tudomást venni az ügyről, aztán Orbán Brüsszelben bejelentette: utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy lépjenek az ügyben, „bár nem vertük nagy dobra”. Aztán el is indult a nyomozás.

Ne aggódjon senki, nem toloncolják ki

Komáromy az elmúlt napokban egyébként megkereste Magomedet azzal, hogy csinálják meg az eredeti videó fordítottját, amelyben a csecsen férfi kér bocsánatot azért, mert megrémített embereket.

„Úgy éreztem, hogy a videó után konstruktív lett a viszony köztünk, békés kommunikáció zajlott. Mivel engem sokan megkerestek, hogy nagyon megijedtek, és engem is féltenek, vajon nem vertek-e meg, ráadásul a nyomozás is elindult, megírtam Magomednek, hogy csináljunk egy vicces lezárást a sztorihoz: ő kérjen bocsánatot azoktól, akikben félelmet keltett. Ráadásul ez neki is jó lenne a rendőrségi eljárás miatt" – mondta Komáromy.

Magomed azonban mereven elzárkózott az egésztől. Komáromy azt is mondta, hogy Magomed „megnyugtatta” őt,

neki nem lesz baja ebből az egészből, nem kell majd elhagynia Magyarországot.