Vince, Artúr
5 °C
11 °C

Pintértől akarja megtudni az Ekint, hogy dolgozott-e rájuk a titkosszolgálat

2017.05.04. 10:09

Közérdekű adatigénylést nyújtott be Pintér Sándor belügyminiszternek az Eötvös Károly Intézet (Ekint), amely azt szeretné tudni, volt-e az intézet titkos információgyűjtés alanya. 

Az Ekint közleményében azt írja: a közérdekű adatigénylésre Németh Szilárd nyilatkozatai adtak okot, aki az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának alelnökeként elmondta, hogy kérte a bizottságtól és a titkosszolgálatoktól a „Soros-hálózattal együttműködő szervezetek” tevékenységének teljes átvilágítását, név szerint is megemlítve az Eötvös Károly Intézetet. Néhány hónappal később Németh Szilárd arról is tájékoztatta a nyilvánosságot, hogy az általa kért vizsgálat megtörtént, és a nemzetbiztonsági szolgálatok jelentést is tettek a nemzetbiztonsági bizottság előtt annak eredményeiről.

Bár az, hogy folyt-e titkos információgyűjtés az Ekint ellen vagy sem, titkos adatnak minősülne, csakhogy éppen Németh Szilárd vitte a témát a nyilvánosság elé. És mivel Németh elárulta, hogy folyt ilyen vizsgálat, ezért a titkos információgyűjtés titokban tartását az Ekint szerint már nem indokolja nemzetbiztonsági védelem. A leplet éppen Németh lebbentette fel, „így nincs többé titok, melyet nemzetbiztonsági indokokra hivatkozva óvni lehetne” – írja az intézet. 

Az Ekint szerint a titkos információgyűjtés elrendelése nemzetbiztonsági célból kizárólag miniszteri döntés függvénye, ahhoz a hatályos szabályok szerint bírói engedélyre nincs szükség.

Ami azt jelenti, hogy a kormány gond nélkül küldheti rá a titkosszolgálatokat bárkire, akár politikai okokból is.

„Nincs tehát olyan eljárási garancia, amely meggátolná, hogy a titkos információgyűjtés eszközét a kormány politikai céljainak szolgálatában vesse be. A szabályozás nyitva hagyja a visszaélés lehetőségét – amennyiben a közérdekű adatigénylés eredményeként bebizonyosodik, hogy az Ekintet megfigyelték, az ezt bizonyítaná” – írja az intézet.

Az Ekint szerint a kormány politikai céljai világosak, és az intézet megfigyeléséről szóló hírek pontosan illeszkednek a kormányzati propagandába.  Az intézet emlékeztet arra, hogy Németh Szilárd alig néhány nappal a 2016. október 3-i kvótanépszavazást előtt újította meg a civil szféra elleni kormányzati hadüzenetet. „Ekkor már látszott, hogy a kormánypártnak kész forgatókönyve van a menekültekkel szemben folytatott gyűlöletkampány eredménytelensége esetére is: a már felkorbácsolt indulatokat új célpont felé kívánja terelni” – írják.

Néhány héttel később meg is jelent az a törvényalkotási program, melyben a „civil szervezetek átláthatósága” már szerepet kapott. 2017. április 7-én kormánypárti országgyűlési képviselők (köztük Németh Szilárd) benyújtották a „külföldről támogatott szervezetek átláthatóságáról” szóló törvényjavaslatot. Az Ekintet a kormányzati kommunikáció következetesen az „átláthatatlan civil szervezetként” emlegette, ez is ürügyül szolgált a civil szféra „átláthatóságát” szorgalmazó törvényjavaslat benyújtásához.

A minisztériumnak a törvény értelmében 15 napja van arra, hogy válaszoljon az Ekint adatigénylésére.