Irén, Írisz
6 °C
15 °C

Levélben kérte fideszes képviselőjét, hogy ne szavazza meg a civiltörvényt, meglepő válasz érkezett

2017.05.13. 07:19

A Civilizáció nevű csoport április végén elindított egy levélküldő kampányt, amiben arra kérték szimpatizánsaikat, hogy levélben próbálják meg rávenni a parlamenti képviselőjüket, ne szavazzák meg a civiltörvényt.

A csoport az Indexszel azt közölte, hogy 269 levélíró tette rá a levelezésre őket is, szóval ennyien biztosan írtak a képviselőjüknek. Általában mind a 199 parlamenti politikusnak elküldték az emberek a levelet, de volt olyan is, aki csak a saját körzete képviselőjének címezte. A civilek így nagyjából 40 ezerre tippelik a kiküldött mailek számát.

A Civilizáció most megkérdezte a levélírókat, hogy milyen válaszok érkeztek nekik. 42 aktivista írta meg tapasztalatait, eszerint a több száz kiküldött levélre három képviselő válaszolt, mindegyik ellenzéki (a válaszukat lejjebb olvashatják).

De érkezett meglepő kormánypárti reakció is, mégpedig a Miniszterelnökségtől, amely a levélküldő emailcímét simán behúzta valami adatbázisba,

és egy teljesen más témában meghívták őt egy rendezvényükre.

Íme, a válasz, amit kapott (linkek nélkül):

Tisztelt XY! Magyarország az elmúlt években kiemelkedő eredményt ért el az uniós fejlesztések terén. Ha Ön is szeretne mindent elsőkézből megtudni a 2007-2013-as fejlesztési ciklus eredményeiről, akkor várjuk a 2017. május 5-én tartandó, A 2007-2013-as fejlesztési ciklus gazdaságpolitikai mérlege címmel megrendezésre kerülő konferenciánkra! Helyszín: Bálna Budapest - Nagy rendezvényterem (1093 Budapest, Fővám tér 11-12.) Időpont: 2017. május 5. A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrációhoz kattintson ide. A részletes program megismeréséhez kattintson ide. Kérdés esetén az info@20072013eufejlesztesek.hu e-mail címen állunk rendelkezésére. Üdvözlettel: Miniszterelnökség.

És akkor jöjjön a három ellenzéki válasz: 

"Kedves xy! Jó sok ilyen levelet kaptam, pedig ezen levelek nélkül sem terveztem támogatni. Megteszem ellene, amit tudok. Tisztelettel: Sallai R. Benedek, LMP."

"Tisztelt Asszonyom/Uram! Természetesen nem fogom megszavazni a törvényjavaslatot.  Üdvözlettel, Szabó Szabolcs." (Együtt)

"Kedves Eszter! Megkaptam levelét, amelyben arra kér, hogy ne szavazzam meg a civil-törvényt. Ezúton szeretném tájékoztatni arról, hogy nemcsak, hogy nem fogom megszavazni, hanem mindent elkövetek, hogy megakadályozzuk e minősíthetetlen törvény elfogadását. A héten az Európa Tanácsban fontos eredményt is sikerült elérnünk ennek érdekében. Engedje meg, hogy ezúton mellékelten megküldjem a közgyűlés nagy többséggel elfogadott határozatát, valamint az Európa Tanács Parlamenti Közgyűlésében elhangzott felszólalásom videóját, és ebben a témában kiadott közleményemet. Bízva abban, hogy sikerrel fognak járni közös erőfeszítéseink, munkájukhoz sok sikert kívánok! Köszönöm megtisztelő bizalmát! Üdvözlettel: Harangozó Gábor országgyűlési képviselő MSZP".

Köszönjük, hogy olvasol minket!

Ha fontos számodra a független sajtó fennmaradása, támogasd az Indexet!