Kiutasítottak Magyarországról egy brit férfit, aki Trumpot segítette az elnökválasztáson

2017.05.24. 17:19 Módosítva: 2017.05.24. 17:22

A Magyarnarancs.hu értesülése szerint a TEK javaslatára kiutasították Magyarországról James Dowson brit állampolgárt, és beutazási tilalmat rendeltek el ellene. 

A Belügyminisztérium megerősítette az információt a lapnak. „Dowson James brit állampolgár Magyarországon nem kívánatos személy, akit a Bevándorlási és Menekültügyi Hivatal Magyarország területéről kiutasított, egyidejűleg vele szemben beutazási és tartózkodási tilalmat rendelt el. Az idegenrendészeti intézkedésekre a Terrorelhárítási Központ javaslatára került sor” - írta a minisztérium. 

A lap megkérdete a TEK-et is, akik a következőt írták: a „TEK a jogszabályban rögzített feladatkörében eljárva folyamatosan ellenőriz minden olyan személyt és intézményt, akik és amelyek kapcsán felmerülhet a terrorcselekmény vagy azzal összefüggésbe hozható bűncselekmény gyanúja, valamint azt vizsgálja, hogy egy adott személy Magyarország területén való tartózkodása jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot".

A Magyar Narancs újságírója napokkal ezelőtt Facebookon megkérdezte Dowsont, hogy tényleg kiutasították-e, mire a férfi csak annyit válaszolt: 

Te drogozál? 

A lap szerint Dowson szélsőjobboldali mozgalmak mellett tűnt fel Magyarországon. "Ingatlanprojektet" próbált összehozni Ásotthalmon, amiben Toroczkai László polgármester is segíthetett neki. A Jobbik alelnöke elismerte a portálnak, hogy kapcsolatba került a férfival. 

Jim Dowson
Jim Dowson
Fotó: britainfirst.org

Az újság felidézte, hogy Dowson fotózkodott jobbikos képviselővel és a Betyársereg tagjaival is. Az pedig még érdekesebb, hogy az Identitesz (róluk itt írtunk részletesen) egy Dowsonhoz köthető Teréz körúti lakásba költözött.

Dowsonról nemrég egy portréban azt írta a New York Times, hogy az amerikai elnökválasztási kampányban Donald Trumpot segítette álhírekkel és konteókkal, Vlagyimir Putyinról pedig nagyon elismerősen beszélt egy interjúban: 

Ma Oroszország az egyetlen ország, ahol megértik a tradíció, a hit és a családi értékek fontosságát. Ezeket a multikulturalizmus üldözi, Putyint pedig a világban démonizálják. Ez pedig azért van, mert Putyin a többség érdekét a kisebbségek fölé helyezte

- idézi Dowsont a Magyarnarancs.hu