Luca, Ottilia
2 °C
4 °C
Index - In English In English Eng

Előzetesben az anyját halálra verő mezőhegyesi férfi

2017.05.29. 16:42

Előzetesbe helyezték azt a 46 éves mezőhegyesi férfit, aki szombaton halálra verte 83 éves édesanyját, írja az MTI. A 30 napos előzetes letartóztatásra szökés veszélye miatt volt szükség.

A férfi és anyja között régóta rossz volt a viszony, a gyanúsított úgy érezte, hogy anyja miatt mentek tönkre korábbi párkapcsolatai. A férfi a válása után ennek ellenére együtt élt az anyjával, majd vele együtt költözött 2017 áprilisában Romániából Magyarországra, a Békés megyei Mezőhegyesre, az anyja által vásárolt lakásba.

Szinte naponta veszekedtek, a férfi vissza akart költözni Romániába, de ezt saját jövedelem hiányában nem tudta megtenni. A veszekedések során a gyanúsított szinte naponta bántalmazta az édesanyját.

A férfi a múlt héten három alkalommal is megverte, ököllel nagy erővel megütötte, megrúgta, illetve megtaposta az idős nőt, aki péntek este rosszul lett. A földön fekvő asszonyhoz a szomszédok hívták ki a mentőket, akik azonban már csak a halál beálltát tudták megállapítani.

A rendőrséghez 26-án pénteken, nem sokkal este 10 óra előtt érkezett a bejelentés. A rendőröknek a férfi azt mondta, hogy édesanyja néhány nappal korábban sérült meg, amikor ismeretlenek megtámadták, bántalmazták és elvették a pénzét.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport