Mészáros Lőrinc ügyvédjének volt 20 perce, lett egy 118 éves sportklubja, értékes telekkel

2017.05.30. 21:41 Módosítva: 2017.05.30. 21:44
Mészáros Lőrinc ügyvédje délután körülbelül húsz percet töltött el a zuglói Postás Sport Egyesületnél, és ennyi idő elég is volt, hogy egyedüli jelöltként megválasztassa magát elnöknek, majd többek között a Posta egyik képviselőjének kíséretében elhajtson. A küldöttek, akik megszavazták, nem is ismerték őt. Az egyesület eddigi elnöke a közgyűlés előtt lépett vissza. Két hete még arra kért mindenkit, támogassák őt, most arra: Mészáros ügyvédjére szavazzanak.

Megkerestek és megkértek, és én azt mondtam, hogy igen.

Vörös József, Mészáros Lőrinc jogi képviselője és a Postás SE új elnöke, 2017. május 30., kedd.

Ekkor szavazott a Postás Sport Egyesület közgyűlése arról, hogy ki legyen a Postás SE elnöke. A hivatalosan meghirdetett elnökjelölt az egyesületet hosszú évek óta vezető Rostás Gábor volt, de a küldöttek már tudták, hogy a gyűlésen végül nem róla fognak szavazni. Rostás a napirendi pontok elfogadása után felállt, és elmondta: azt kéri, szavazzák meg az ő lemondását, és az elnöki posztért így egyedül induló Vörös József ügyvédre adják le majd szavazatukat.

De ki is ez a Vörös József? Röviden, szemezgetve:

  • Mészáros Lőrinc jogi képviselője, ő vette meg árverésen Mészáros megbízásából a hatvanpusztai majorság mellett földterületet.
  • Az állami tulajdonú, a központi villamosenergia-rendszert működtető
    Mavir igazgatósági tagja.
  • A felcsúti Puskás Akadémia igazgatósági tagja.
  • A Magyar Nemzeti Bank 3,1 milliárd forintos tőkéjéből létrehozott ingatlancég, a Vízház Zrt. igazgatótanácsának a tagja (két MNB-s közpénzkezelő alapítványnak pedig kuratóriumi tagja).
  • A Pilisi Parkerdő Zrt. felügyelőbizottságának tagja.
  • Több magáncégben érdekelt, külföldi cégek képviseletét látja el.
  • És van, hogy megnyer egy 180 millió forintos közbeszerzést arra, hogy jogi szolgáltatásokat nyújtson az állami tulajdonú MÁV-nak.

Ő lett tehát a zuglói Postás SE elnöke. A klub az 1950-es évektől a Postás otthonának számító Róna utcai központban működik. Ez egy körülbelül hathektáros terület Zuglóban, amelynek tulajdonosa az állami tulajdonú Magyar Posta, a Magyar Telekom és a szintén állami tulajdonú Antenna Hungária, a terület használati joga azonban a sportegyesületé.

Tíz éve perben

A történet persze nem ilyen egyszerű: a Postás 10 éve áll perben ezekkel a vállalatokkal. A három társaság 2007-ben szólította fel az egyesületet, hogy az év december 31-ig hagyja el az ingatlant, amelynek finanszírozását csak 2008. április 1-ig vállalják. Ezután hosszú egyezkedés, majd pereskedés kezdődött.

A három cég azt szerette volna elérni, hogy a nagy múltú, ma már 118 éves fővárosi klub elhagyja, és a jövőben ne használhassa a sporttelepet. 2010-ben első fokon azt mondta ki a bíróság, hogy el kell hagyniuk az ingatlant, a Fővárosi Ítélőtábla 2011-ben azonban megsemmisítette az elsőfokú bíróság ítéletét, és új eljárásra utasította a hatóságot.

2012-ben született jogerős ítélet: az egyesület pert nyert. A Fővárosi Ítélőtáblán kihirdetett ítélet szerint bejegyezhető az egyesület használati joga az ingatlan-nyilvántartásban. A bíróság korábban már arra kötelezte a cégeket, hogy fizessék meg az elmaradt fenntartási költségeket. Az elnök akkor úgy nyilatkozott az MTI-nek: egyértelmű, hogy ki akarják véreztetni a klubot, és azt kérte a cégektől, ne fellebbezzenek. Ez ettől függetlenül megtörtént, egyik forrásunk szerint a Kúria visszatette az egész ügyet első fokra, így új eljárás indul.

A pereskedés így még nem ért véget, de az biztos, hogy az egyesület azóta többmilliós tartozást halmozott fel, hol a gázt zárják el rövidebb-hosszabb időre, hol víz, hol villany nincsen. Eközben a karbantartók, a portás gyakorlatilag fizetés nélkül dolgoznak a területen.

A telek kifejezetten nagy és értékes, az ingatlanos szempontból egyébként is magas presztízsű Zugló jó helyén fekszik. Sok pletyka van arról, hogy az állami cégek, mint tulajdonosok, azért akarják a sportklubot kidobni, mert értékesíteni akarják a telket, vagy ingatlanfejlesztést végrehajtani rajta. Erről hivatalos információ azonban nincs.

Az elmúlt két hétben történt valami

A keddi közgyűlés nem véletlenül volt úgy meghirdetve, hogy az évek óta elnöklő Rostás Gábor az egyedüli elnökjelölt: alig három hete még úgy volt, ő lesz az. Több szakosztály-vezetővel is beszéltem a helyszínen, akik elmondták, nemrég volt egy egyesületi buli, ahol maga az elnök kérte őket személyesen, hogy támogassák továbbra is őt. Szó nem volt semmiféle ügyvéd úrról. Aztán az elmúlt két hétben történt valami.

Egy forrásunk azt állítja, maga az elnök, Rostás mesélte el, hogy Mészáros Lőrinc személyesen kereste fel őt. Részleteket nem mesélt arról, miről volt szó a találkozón, de annyit igen, hogy az eredménye az lett, hogy Mészáros úr ügyvédje lenne mégis a legalkalmasabb az egyesület élére. Szerettem volna megkérdezni erről az elnököt is, de sajnos amíg Mészáros ügyvédje nyilatkozott nekem, addig ő elhagyta a sporttelepet. Később telefonon sem sikerült elérnünk őt.

FRISSÍTÉS: Rostás Gábor a cikk megjelenése után levelet írt, azt írja: "A cikk állításával szemben sohasem találkoztam Mészáros Lőrinccel,sohasem tárgyaltam vele, és a cikkben nekem tulajdonítottak nem fedik a valóságot, soha senkinek ilyent nem mondtam." A sporttelepet pedig nem hagyta el a közgyűlés után, azt valószínűleg én értettem félre, hogy amikor Vörös úrral interjúztam, ő mindenkivel kezet fogott, és elköszönt.

Vörös tökéletesen ismeretlen az egyesület közgyűlésének tagjainak, egyikük a keddi közgyűlésen szót is kért, hogy megkérje Rostást, hogy ha már arra kér mindenkit, szavazzák meg ezt az embert, legalább mondjon már róla valamit.

Vörös Józseffel kétszer egyeztetett az egyesület elnöke

Rostás Gábor a közgyűlést azzal kezdte, hogy elmondta, hosszú idő óta agonizál az egyesület, mindent megtesznek a fennmaradásért, de egy sor dologra nem sikerült megoldást találni.

Megkeresett engem Vörös József ügyvéd úr, leültem vele kétszer egyeztetni, egy olyan ígéretet kaptam tőle, ami az összes eddigit felülírta. Megígérte, hogy az egyesület adósságát rövid időn belül rendezi (...) többször kiemelten megerősítette, hogy a sport, az marad. Mert persze, hogy felvetődik ilyenkor a kérdés, hogy marad-e a sport, nem pedig csak egy ingatlanbizniszről van szó

- mondta Rostás, aki hozzátette, Vörös József nem teljesen ismeretlen, neki már volt vele kapcsolata "asztalitenisz témában", és meggyőzte őt, hogy a mai közgyűlésen Vörös egyedüli jelöltként induljon.

Rutinos egyesületi elnökként hozzátette, hogy ehhez persze egy pici szabálytalanságot kell elkövetni, mert az ügyvéd jelölése a törvényes határidőn kívül történt, ezért megerősítő szavazást kért a közgyűléstől, hogy mégis Vörös legyen a jelölt, ő pedig lekerüljön a listáról. A közgyűlés megszavazta.

„Az ügyvéd úrnak az volt a kérése, hogy...” – kezdett bele Rostás, de ekkor közbeszólt valaki, hogy

„elnézést, de nem lehetne-e megismerni ezt az ügyvéd urat, semmit nem tudunk róla”. Erre az elnök azt mondta, természetesen, úton van már,

de akkor most tartsanak pár perc szünetet, és várják meg. A közgyűlés meg is várta, addig fogyott a ropi, sütemény.

Mészáros Lőrinc ügyvédjének bevonulása

És tényleg, pár perc múlva megérkezett Vörös József vidáman, frissen borotválva a Magyar Posta egyik emberével, illetve még valakivel, plusz egy táskahordozóval. Leültek az első sorba, majd a Posta képviselője mondott rövid beszédet arról, hogy a Magyar Posta fontosnak tartotta, hogy ennél az elnökváltásnál a cég jelen legyen. Azt mondta, a Posta érdeke is, hogy legyen egy új gondolkodás, új irányvonal az egyesületnél, ezt az új irányvonalat pedig a Magyar Posta támogatja, ahogy támogatja Vörös Józsefet is. Aki ezután fel is pattant, hogy köszöntő beszédét elmondja.

Akik nem ismernének, 52 éves budapesti ügyvéd vagyok, foglalkoztam a sporttal, sportszervezetekkel, és valahogy így keveredtem ide a Postás SE környékére is, így merült fel a nevem, így kerestek meg engem

- mutatkozott be Vörös, aki szerint azzal keresték meg, hogy új irányt adhasson az egyesületnek. Ezek szerint tehát tíz percen belül kétféle információ hangzott el arról, hogy ki keresett meg kit. Mészáros Lőrinc neve természetesen nem merült fel a beszédben, arra később személyesen Vörösnél kérdeztünk rá. Válasz lejjebb.

Vörös szerint kevés sport egyesület mondhatja el magáról az országban, hogy ilyen hosszú ideje működik, és ilyen sikereket tudott felmutatni. Az eredményeket és értékeket meg kell őrizni, mondta, majd hozzátette: "a múltunk fényes, a jelenünk biztató, és a jövőnk reményeim szerint szintén fényes lesz".

A jelenlegi helyzetben adódtak olyan problémák, amelyeknek a megoldása szükségessé tette, hogy itt az egyesület élén változás történjen, szükségessé tette, hogy olyan új elképzelések, gondolatok lendület jelenjen meg az egyesület életében, ami ezt előre tudja vinni

- mondta a Vörös. Hozzátette, hogy ha megválasztják, egy új elnökséggel - amelybe ő javasolná a tagokat -, kemény munkával rövid időn belül megoldanák a problémákat. Amik persze nem fognak egyik napról a másikra megoldódni. Majd elmondta, megválasztása esetén rövid időn belül egy új alapszabály-tervezettel jelentkezne, a "hatékonyabb, modernebb működés érdekében". 

Vörös azt mondta, egyszerűbb, ha most csak róla szavaznak, aztán majd ő személyesen megkeres mindenkit, akivel együtt szeretne dolgozni az elnökségben, így végül elnökségi tagokról nem szavaztak. Vörös Józsefet végül 3 vagy 4 ellenszavazat mellett gyakorlatilag egyhangúan megválasztották.

Fognak rajtunk segíteni, változás lesz

Megkérdeztem azt a néhány küldöttet, akik nem szavazták meg Vöröst, hogy mit gondolnak, azt mondták, az egész gyűlés olyan volt, mint a kommunista párt központi bizottságának gyűlése, a maga egyhangú döntésével együtt. Egyáltalán nem tudták ki ez az ember, ahogy azt sem értették, hogy mi történt az elmúlt két hétben a háttérben, de azt látják, hogy az elnököt valaki, vagy valakik meggyőzték, ahogy a küldötteket is "meggyúrták".

Úgy vettük észre, hogy az elnök nem merte elmondani, hogy mi van a háttérben. Annyit mondott korábban, hogy fognak rajtunk segíteni, és változás lesz

– mondta egyikük.

Ez teljesen vad és zöld

És megkérdeztük Vörös Józsefet is, mikor ébredt arra, hogy egy perekben álló, adósságokban úszó sport egyesületet kellene vezetnie. Vagy kitől jött az ötlet?

Hát ez nem nekem jött, megkerestek és megkértek, és én azt mondtam, hogy igen.

– mondta Vörös, aki elmondta, hogy a klub vezetősége kereste meg:

Egy-két hónapja volt, hogy azt mondták, hogy az utolsó előtti pillanat van, kéne valami segítség, mert a régi elnök körül elfogyott a levegő?

Vörös elmondása szerint ezt az elnök mondta neki, és néhány szakosztály-vezető. A Mészáros Lőrinc-fél találkozó híréről azt mondta:

Szerintem ez teljesen vad és zöld, és nem is tudom minősíteni

Megkérdeztük az ügyvédet, hogy állnak az egyesület és az állami cégek közötti perek, illetve, hogy akkor jól értjük-e, hogy az a helyzet állt elő papíron, hogy ő fogja most képviselni az állami cégekkel szemben a sportklubot.

Ezeket a pereket én szeretném áttekinteni, itt egy perfolyam volt, (...) nincs még vége. Meg kell nézzem, nekem ez nem okoz problémát, szakmámba vág. Igazából ki, kivel van és ki, ki ellen, azt nem tudom.

A felvetésre, hogy amennyit róla tudni lehet, illetve amilyen szerepeket vállalt eddig, akár a másik oldalon is felbukkanhatna ezekben a perekben Vörös azt mondta: „Az ügyvédek már csak ilyenek, aki megbízza, annak az oldalán bukkan fel.”

Mészáros ügyvédje szerint az adósság rendezése kulcskérdés. A kérdésre, hogy mielőtt megkeresték, felmerült-e már benne korábban, hogy sport egyesületet vezessen, Vörös azt felelte:

Ha most arra gondol, hogy azzal feküdtem-e le, hogy valamikor kellene egy sportklubot rendbe tennem, akkor nem.

Kifelé jövet még beszéltem egy másik szakosztály-vezetővel is. Ő nagyon bizakodó volt, azt mondta, a sportra, klubbokra, egyesületekre szánt pénzek kifogyóban vannak, talán most majd még meg tudnak csípni uniós vagy állami pályázatokat. Az új elnökkel.