Hódmezővásárhelyen kezdik a panelek visszabontását

D  AS20170601003
2017.06.01. 14:31
  • Családtámogatásra, infrastruktúra-fejlesztésre és turizmusra is csoportosítanak át forrásokat a 2018-as költségvetésben.
  • Lezárult a nemzeti konzultáció, 1,68 millió ember küldte vissza a kérdőívet.
  • Lázár visszautasította Soros György állításait, amely szerint maffiaállam működik Magyarországon. Szerinte Soros szervezetei működnek maffiaszerűen.
  • A kormány megküldte válaszát az Európai Bizottság CEU-val kapcsolatos kérdéseire. A CEU-val kapcsolatos fejleményekről a kormány jövő héten tárgyal.
  •  "A nyilas és kommunista házmesterek szelleme" kísért még ebben az országban - mondta Lázár János az OLAF-nál tett magyarországi feljelentésekre.
  • Havi 130 ezer forintos kiegészítő támogatást kap minden háziorvos, ezzel akarják növelni a pálya népszerűségét.
  • Az ígéretekkel ellentétben nem költöznek fel a minisztériumok a Budai Várba 2018-ban sem. 
  • Tényleg felmerült kormányzati terv a panelházak visszabontásáról. Ha meg tudnak állapodni az ott lakókkal, egy "60 lakásos próbát" tesznek erre Hódmezővásárhelyen.

A költségvetés a teljes foglalkoztatottság és a két gyerek mellett

Pár napon belül elfogadja a parlament a 2018-as költségvetést. Ennek alkalmából Lázár János felsorolt néhány biztató adatot a magyar gazdaság helyzetéről, például hogy az első negyedévben 4 százalék volt a gazdasági növekedés. Ilyenre utoljára 2014 utolsó negyedévében volt példa.

A 2018-as a munkából élők költségvetése lesz. Aki akar, 2018-ban dolgozni, a cél a teljes foglalkoztatottság - mondta a Miniszterelnökséget vezető miniszter. A másik cél pedig a családok támogatása, a kormány tervei szerint aki gyereket szeretne vállalni, kettőt vállaljon.

Családtámogatásra, gyermekvállalásra 98 milliárd forintot, a paksi bővítéshez kapcsolódó közinfrastruktúra-fejlesztésre - például a kalocsai Duna-híd előkészítésére, továbbá lakás- és útépítésre - 20 milliárdot, turisztikai célokra pedig 16,4 milliárd forintot csoportosítanak át a költségvetési előterjesztésben.

Soros szervezetei maffiaszerűen működtek

Lázár János visszautasította Soros György Brüsszelben tett kijelentését, hogy Magyarország "maffiaállam" lenne.

"Igazságtalan Magyarországgal szemben, és súlyosan elferdíti a valóságot" - mondta Lázár. Szerinte

éppen a Soros által pénzelt szervezetek nem tartották be a törvényeket, elkerülték a nyilvánosságot, maffiaszerűen működtek.

A miniszter nem nevezte meg, de olyan szervezetek működését hasonlította a maffiához, mint a TASZ, a Helsinki Bizottság és a Transparency International.

1 millió 680 ezren küldték vissza a konzultációt

Lezárult a nemzeti konzultáció, 1,68 millió ember küldte vissza a kérdőívet. Ez több, mint ahányan a Jobbikra vagy a baloldali pártokra szavaztak 2014-ben, mondta Lázár. Lázár szerint (bár még nem értékelték ki az összeset) ezek az emberek kiállnak a kerítés, a jogi határzár, az alacsony energiaárak mellett, illetve amellett, hogy a magyar parlament mondja meg, mennyi legyen az adó, a szociális segély, a munkahelyi támogatás, valamint az áram és a gáz ára.

A miniszter azt ígérte, hogy ezt a párbeszédet fent kívánják tartani, mivel számos ügy van a kormány előtt, például a kerítés miatt indított kötelezettségszegési eljárás.

Korábban megvizsgáltuk a nemzeti konzultáció kérdéseinek kapcsolatát a valósággal, és azt találtuk, hogy elég gyenge kapcsolatban áll a két dolog.

Válaszoltak a brüsszeli CEU-kérdésekre

Lázár azt is megerősítette, hogy a kormány megküldte válaszát az Európai Bizottság CEU-val kapcsolatos kérdéseire. Szerinte azonban a brüsszeli testület kérdéssora inkább volt politikai, mint jogi természetű. A CEU-val kapcsolatos fejleményekről a kormány jövő héten tárgyal.

Lázár azért tartogatott pár jelzőt a CEU-nak. Megjegyezte, hogy "a CEU offshore-egyetem, postafiók-egyetem", mert nincs campusa New Yorkban.

Nyilas és kommunista házmesterek országa

Lázár maga hozta szóba a Magyarországra nézve nem épp hízelgőuniós OLAF-jelentést, amely szerint EU-s szinten nagyjából 630 millió euró visszafizettetésére tett javaslatot az Európai Unió csalás elleni hivatala (ez az OLAF). Magyarországon 13 ügyben vizsgálták a nemzeti vagy regionális szinten kezelt uniós források felhasználását.

Magyarországról 22 bejelentés érkezett feltételezett csalásokra vonatkozóan az OLAF-hoz 2016-ban, ezek közül 20 a magánszektorból, kettő pedig a közszférából. Ezzel kapcsolatban Lázár megjegyezte, hogy "a nyilas- és kommunista házmesterek szelleme" kísért még ebben az országban.

Emelik a háziorvosok támogatását

300 üres háziorvosi praxis van az országban. A kormány úgy döntött, havi 130 ezer forintos kiegészítő támogatást kap minden háziorvos, ezzel akarják növelni a pálya népszerűségét. Ez - a mostani pluszjuttatást is hozzáadva - 16-17 millió forintos éves támogatást jelent praxisonként összesen.

2018-ban sem költözik a kormány a Várba

Az ígéretekkel ellentétben nem költöznek fel a minisztériumok a Budai Várba 2018-ban sem. Lázár szerint azért nehéz dolog a költözés, mert a Vár a világörökség része. A miniszter azt is mondta, hogy lehet vitatkozni azon, hogy a minisztériumok költözzenek-e fel a Várba, vagy más szervezetek, de mindenképp közintézménynek kell beköltöznie. 

Hódmezővásárhelyen kezdik a panelek visszabontását

A kormány egyetlen házat sem szeretne elbontani, azt szeretné, ha az életkörülmények javulnának. A panelek döntő többségét fel kell újítani, mert "leélték az életciklusukat". Lázár szerint kormányzati program kell az úgynevezett "Kádár-kockák" felújítására, és megoldást kell találni a panelben lakók életminőségének javítására.

A miniszter szerint van lehetőség a panelok felújítására, de ez sohasem lesz tökéletes, így támogatni kell a kiköltözést is. 10 emeletessel szemben egy 3-5 emeletes panel fennmaradása mellett szól érv. A visszabontásról azt mondta, hogy gondolati szinten merült fel, hogy a felső szintet, szinteket visszabontják, támogatják a kertes házba költözést, illetve az ott maradók számára a teljes korszerűsítését.

Lázár szerint, ha meg tudnak állapodni az ott lakókkal, egy "60 lakásos próbát" tesznek erre Hódmezővásárhelyen. De ez csak kísérlet, nincs döntés semmilyen országos programról, és a lakóközösséggel szemben "diktátumot" nem érvényesít a kormány. 

Lázár kommentál

Megkérdezték több aktuális ügyről is a minisztert, röviden a reakciók:

  • Mentők tüntetése: Lázár szerint megkérdőjelezhető hogy a mentősök "egy ilyen volumenű béremelés" után tiltakoznak.
  • Gyalogoshíd: Lázár cáfolta az Indexen megjelent hírt, miszerint csak a világbajnokság után és drágábban készül el a gyalogoshíd.
  • Farkas Flórián: "A roma kisebbségi szervezetek nem a pénzzel, hanem a bizalommal játszanak, ami egy veszélyes dolog". Szerinte Farkas Flóriánnak felelősséget kell vállalnia a támogatási pénzek elköltése miatt.
  • Csodazongora: "Érdemes volt támogatni a magyar csodazongorát" annak ellenére is, hogy egy darabot sem adtak el belőle." 
  • A Várkert Bazár-jelentés: Gyutai Csaba "eddig jól dolgozott", még nincs vége az átvilágításnak. a miniszter szerint csak L. Simon László felelőssége merülhet fel ebben az ügyben. Ő eddig nem kapott panaszt Gyutai munkájával kapcsolatban.
  • Lázár vállal-e miniszteri posztot 2018 után? Ő csak 2018-ig kapott felkérést, 2018-ig tervez, jövőre képviselő-jelöltként indul. Ha győz a Fidesz, és Orbán felkéri, majd neki válaszol.