Piroska
-3 °C
0 °C
Index - In English In English Eng

A kórház előtt hagyták cserben a terhes, epilepsziás nőt

2017.06.02. 09:02

A Jahn Ferenc Dél-pesti Kórház főbejárata előtt kapott epilepsziás rohamot csütörtökre virradóra egy harminc év körüli, négy hónapos terhes nő. Több mint húsz percig feküdt az utcán, mert hiába kérték, nem küldtek hozzá mentőt, a főbejárat pedig zárva volt – tudta meg a Magyar Nemzet a segítségére siető taxisofőrtől. Hiába volt ott mellettük a kórház, és hívtak szakszerű segítséget, egy buszvezetőn és egy másik nőn kívül sokáig senkit nem érdekelt a várandós nő sorsa.

A sofőr elmondta, hogy hajnali 1.48-kor érkezett a kórház főbejárata elé, ahol ketten álltak. Egyikük, egy mosolygós, kedves nő be akart szállni az autóba, de hirtelen elkezdett rángatózni, és összeesett. A taxit egy másik hölgy rendelte, aki szintén ekkor jött ki a sürgősségi osztályról, és azonnal a segítségére sietett. Tudta, hogy a másiknak epilepsziás rohama van. "Fogta a fejét, míg én azonnal telefonáltam a mentőknek. A telefonban azonban annyit mondott a diszpécser, vigyázzunk a nő fejére, és menjek be a kórházba segítségért, mert kocsit nem tud küldeni. Közben a kórházból kihajtó mentőből kinézett ugyan egy férfi, de nem állt meg segíteni" – mesélte a taxis.

A kórház főbejárata zárva volt, nem működött a világítás és a csengő sem. A portás nem reagált semmire, hiába rúgta a taxis az ajtót, és dudált. Ezután ismét telefonáltak a mentőknek, a sofőr akkor már indulatosabban közölte, hogy ha nem jön segítség, és az utcán hal meg a nő, azt nem hagyja annyiban. Ennek ellenére ugyanaz a kezelő közölte, hogy nem küld mentőt, menjen a taxis segítségért. A kórháznak a férfi szerint körülbelül 800 méterrel odébb van az éjszaka használható mentőbejárata, de nem tudtak elmenni oda, mert nem hagyhatták ott a várandós nőt.

A beteget egyik kezével lefogta, a másikkal telefonált, miközben a másik hölgy a fejét tartotta. Az akkor érkező éjszakai 123-as busz vezetője megállt, és megkérdezte, hogy tud-e valamit segíteni. Végül vagy ő, vagy a mentő szólt be telefonon a kórház sürgősségi osztályára.

Akkor kinyitották a főkaput, és kijött az osztály egyik ápolója és orvosa is. 

A férfi beszámolt arról is, hogy a hölgy, aki a magatehetetlen nő fejét tartotta, adott neki a gyermeke szintén epilepsziára kapott gyógyszeréből, ettől jobban lett.