Endre, Elek
14 °C
28 °C
Index - In English In English Eng

Nem Taigetosz, de ettől még nincs ok az örömre

2017.06.02. 12:02
  1. „Zseniális gyerek, de a helyesírása katasztrofális. Most ezért fog megbukni, miközben jó mérnök lenne? Hát a Műegyetem tele van ilyenekkel!”
  2. Szegénynek a körzetes iskolája művészeti iskola volt, oda kellett járnia. De olyan botlába volt, hogy fel kellett mentetni néptáncból.”
  3. „Figyelemhiányos volt, és enyhe mozgászavarral küzdött, nem bírt két egyenes vonalat meghúzni, felmentettük rajzból, különben megbukik.”

Adorján Katalin gyógypedagógus, nevelési tanácsadó, a Dyslexiás Gyermekekért Egyesület szakmai munkatársa. A praxisában rengeteg különbözőféle ügy volt, köztük a fenti három is, amely arról szólt, hogy egy gyereknek nehézségei támadtak a tanulásban, így muszáj volt felmentéssel segíteni neki. 

Az ilyen, átlagostól eltérő gyerekeknek az életét befolyásolja majd az a hétfőn elfogadott törvénymódosítás, ami „Taigetosz-törvényként” híresült el, miközben a kormány szerint csak hisztériakeltés zajlik körülötte, mert mindenki félreérti.

A törvény egyébként – lőjük le a lényeget rögtön az elején – betű szerint jó lenne, csakhogy a rendszer körülötte olyan rossz, hogy ezzel az egész egy nagy kérdőjellé válik.

Mi ez az egész pontosan?

A törvény a nehézségekkel küzdő gyerekeket két csoportba osztja. Az egyik a beilleszkedési, tanulási, magatartásbeli problémákkal küzdő gyerekek (BTM). Tankönyv szerint ide tartozik, aki mondjuk valamilyen sokkélmény hatására (rokon halála, baleset látványa, költözés) nem tud teljesíteni. Ezek – papíron – múló problémák.

A másik kategória a sajátos nevelési igény, SNI, amibe az állandó állapotok tartoznak: fogyatékosság, autizmus spektrumzavar, és – szintén tankönyv szerint – a diszgráfia, diszkalkulia, diszlexia, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar.

A törvény indoklása

A kormány ettől a lépéstől reméli, hogy a diákok, a szülők és a pedagógusok egyaránt motiváltabbak lesznek a nehézségek leküzdése érdekében.

Eddig mindkét kategóriában lehetett osztályozás alóli felmentést kérni, de a BTM-et most kiveszik a törvényből. Ez rendben is lenne, hiszen a „diszesek” bennmaradnak, ráadásul elképesztően hosszú kifutással írták meg a törvényt: akinek 2018-ban megvan a felmentése, az érettségiig (!) nem veszíti el, így például egy elsős gyereknek 18 éves koráig, 2030-ig megmarad.

Csakhogy a valóság, mint mindig, most is bekavar.

Ha a gyerekkel probléma van, a szülő vagy az iskola első körben a pedagógiai szakszolgálathoz (nevelési tanácsadókhoz) fordulhat. A tanácsadó csak a BTM-et mondhatja ki, ha ennél súlyosabb a gyanú, akkor továbbküldi az illetékes szakbizottsághoz a gyereket. Az SNI-t csak ők állapíthatják meg, ide közvetlenül szülő nem fordulhat. És akkor a problémák:

  • Ezentúl kizárólag ezeken a bizottságokon múlik majd a felmentés, a nevelési tanácsadótól elveszik a jogot.
  • Ilyen bizottság minden megyében egy van, plusz Budapesten négy, a sorban állás akár egy év is lehet. Ez a gyerek fejlesztésében egy egész elvesztegetett év, mert amíg várakoznak, nem kap speciális ellátást.
  • A kategorizálás eléggé önkényes a gyakorlatban, szakmailag nincs rendesen leírva, pontosan hol kezdődik az SNI. 
  • A bizottságok nagyon nehezen osztogatnak SNI-s papírokat, Adorján szerint sokkal kevesebben kapnak, mint kellene, nagyjából a tényleg érintettek ötöde. Ennek oka lehet az is, hogy az az államnak is pénz: normatíva jár érte, és minimum heti 3 óra külön fejlesztés.

Mindezek miatt a gyakorlatban most a szülő érdekérvényesítő képessége is kell, hogy a határon billegő gyerekének megszerezze az SNI-papírt.

Vagyis ezentúl a hátrányosabb helyzetű, tanulatlan, kapcsolati hálóval nem rendelkező szülők gyerekei meg lesznek fosztva a felmentéstől, ezáltal könnyen lehet, hogy a továbbtanulás esélyétől is.

Ráadásul kevés a szakember is, aki a gyerekekkel foglalkozni tud. Az SNI-sek fele ellátatlan, és Budapesten is csak 60 százalék kap formailag és mennyiségileg is megfelelő kezelést.

„Ugyanazt érzem, mint a mindennapos testnevelés kapcsán. Bevezették úgy, hogy nincs elég tornaterem. Ugyanez van itt is. Az állam akkor hozzon törvényt, amikor meg tudja oldani a problémát" – mondja Adorján.

Amikor megkérdeztük tőle, hogy mit javasol majd az új törvény miatt kétségbeesve hozzá forduló szülőknek, annyit mondott: „Azt, amit eddig.” 

Keressen sok pénzt, hogy magántanárt tudjon fogadni.

És a még nagyobb rendszerhiba

Jenei Ferencné, az Ábécé Egyesület a Gyermekekért vezetője régóta azon az állásponton van, hogy a mentesítés sokszor nem jó a gyerekeknek. Szerinte azt sugallja, hogy „mentesítünk a tanulás alól, mert nem tudunk megtanítani”, holott ezeknek a gyerekeknek a legnagyobb része megtanítható, jobbára a tanulási zavar és nem a klasszikus értelemben vett diszlexia, diszgráfia miatt vannak nehézségeik. Ezt jelenséget nevezi a szakma áldiszlexiának. A tünetek kísértetesen hasonlítanak egymásra, de az utóbbi viszonylag rövid idő alatt javítható, tünetmentesé tehető –mondja.

Na, de akkor hol itt a probléma? 

Ott, hogy ezeket a gondokat – amikre eddig tehát lehetett felmentést kapni, most már nem, hiszen nem klasszikus SNI – konkrétan a magyar oktatási rendszer okozza, és fogja ezentúl is okozni.

„Amikor a tanító egy félév alatt megtanítja a teljes ábécét, jó pár gyereknél már kódolva van a tanulási zavar. Nem minden gyerek tudja követni a tempót, és nem rögzülnek náluk megfelelően a tanult betűk.” Ezzel elindul a diszlexia-spirál”, ami segítség hiányában magával rántja a gyermeket, és a felmentés a vége. Szerinte nem lenne szükség vizsgálatra, ha nem rohannának a betűk megtanításával, ha minden gyermek a saját tempójában megtanulhatna olvasni.

Jeneiné azt mondja, a tanítóknak kötelezően ismerniük kellene a tanulási zavar tüneteit, a megjelenésük időpontját és a segítés módjait, kellene nekik heti két korrekciós óra, amit óraszámuktól függetlenül külön díjaznak.

Ha most csak annyi történik, hogy elvették a mentesítést, de sem a szülő sem az iskola nem kap segítséget, megoldást a meglévő gondokra, akkor nagyon nagy a baj.