Betiltották a pletykálkodást és az uszítást a Fővárosi Törvényszéken

2017.06.03. 11:45 Módosítva: 2017.06.03. 12:04
Felhördültek a Fővárosi Törvényszék dolgozói azon, milyen belső utasítást küldött szét pár nappal ezelőtt az egyik nemrég érkezett vezető. Az elvárások szerint a jövőben tilos lesz és szankcionálható mindenféle pletykálkodás, híresztelés és kéretlen véleményalkotás a bíróságon, de a vezető olyat sem szeretne látni, hogy valaki 15:55-kor kikapcsolja a gépét. A törvényszék elnöke, aki állítólag csak utólag látta a levél szövegét, vizsgálatot indított.

Nem kívánatos, kerülendő, sőt tilos: a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedésekkel remélt előnyszerzésre irányuló magatartás és egyéb, hasonló jelenségek

Ezt a szigorú utasítást a Fővárosi Törvényszék egyik szervezetének, a Gazdasági Hivatalának igazgatóhelyettese adta a bírósági dolgozóknak pár nappal ezelőtt. Az Index figyelmét egy bírósági munkatárs hívta fel, aki szerint nagy felháborodást váltott ki a belső utasítás tartalma, de főleg a hangneme.

Nincs abban semmi rendkívüli, ha egy munkáltató belső körlevélben szabályozza az ott dolgozókra vonatkozó szabályokat. Minden munkahelyen megszokott jelenség. A kívülállók – a szervezet belső működésének ismerete nélkül – általában nem is pontosan érthetik, hogy egy-egy tevékenység elkerülésére miért hívja fel a figyelmet a főnök.

A Fővárosi Törvényszék Gazdasági Hivatalának dolgozói azonban maguk is nagyot néztek, hogy mit is kezdjenek a nemrég a szervezethez érkezett Karsainé Dömsödi Éva igazgatóhelyettes levelével. Az Indexhez is eljutott utasítás ugyanis olyan előírásokat vezet be, amelyeknek ellenőrzését, betartatását maguk a dolgozók sem tudják elképzelni.

Az utasítás a következő dolgokat írja elő:

  • a munkaidő 8.00-16.00, vagy ahogy az igazgatóhelyettes megfogalmazta: "kerüljük azokat a kellemetlen helyzeteket, amikor 15:55-kor már kikapcsolt gép előtt ugrásra készen várják, hogy az óra elüsse a 16.00-t".
  • Túlórázás esetén nem számít bele a túlórába a készülődéssel töltött idő. "Nettó egy óra fizetett túlmunka, egyenlő, nettó egy óra tényleges munkavégzéssel."
  • Napi kétszer lehet rágyújtani. "A cigarettázó munkatársak esetében délelőtt és délután egy-egy alkalommal tolerálható a munkaidő kiesés cigarettázási okból." 
  • Akkor is kötelező használni az elektronikus belépő kártyát, ha cigarettázáni vagy ebédelni mennek ki a munkatársak.
  • Tilos a személyeskedés. "Egymás segítő munkakultúra kialakítása az elvárásom, feltételek nélkül, a személyeskedés teljes elkerülésével."
  • Ahogy a kezdő idézetben már láthattuk, tilos a pletykálás, a kéretlen véleményalkotás, a híresztelés, a munkahelyi közösség széthúzása, uszítása, az ügyeskedés.

Az igazgatóhelyettes a levél végén hangsúlyozza, hogy a "személyes találkozásig is a fentiek mindenkire nézve kötelező elvárásaim, mostantól, kivétel nélkül, és ezek betartását ellenőrzöm". Az nem derül ki, milyen eszközzel kívánja ellenőrizni a dolgokat az igazgatóhelyettes, de az elvárások kihirdetése  legalábbis érdekesség teszi, milyen viszonyok uralkodhatnak a törvényszék Gazdasági Hivatalában.

Az igazgatóhelyettes a körlevelében azt írta, hogy a Fővárosi Törvényszék elnökével egyeztetve és egyetértésével adta ki az utasítást, de úgy tudjuk, hogy az elnök nem ismerte a levél tartalmát a kiküldése előtt. Ezt alátámasztja, hogy az Indexnek a törvényszék annyit mondott a levéllel kapcsolatban, hogy pénteken

Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke – a Gazdasági Hivatal igazgatójának bevonásával – megkezdte az igazgatási vizsgálatot.

A törvényszéken most minden tiltás ellenére arról pletykálkodnak, hogy visszavonhatják az utasítást, és minden várható szankció ellenére azt híresztelik, hogy az elnök ezért akár keményen megdorgálhatja majd az igazgatóhelyettest.