Mégis bűnösek emberölésben a rekordkártérítést kapó Burkáék

2017.06.07. 15:18

Hatályon kívül helyezte a Hajdú-Bihar Megyei Bíróság 2005-ben és a Debreceni Ítélőtábla 2006-ban kihirdetett ítéletét, és bűnösnek mondta ki idősebb és ifjabb Burka Ferencet a Debreceni Törvényszék társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölésben - közölte a bíróság.

A vádlottak még 1999-ben Újszentmargitán olyan súlyosan bántalmaztak egy férfit, hogy belehalt sérüléseibe. A helyszínről egy antennát vittek el. A vádlottakat 2002-ben előbb elítélték, majd a megismételt eljárás során – 2005-ben - bizonyítottság hiányában felmentették őket a vád alól. A perújításra most azért kerülhetett sor, mert két tanú terhelő vallomása miatt perújítási nyomozás indult, új tárgyi bizonyíték került elő, illetve titkos adatszerzés útján új információ jutott a nyomozóhatóság birtokába.

45 milliót kaptak

A Debreceni Törvényszék mai ítéletében az elsőrendű vádlottat 12 év, a másodrendű vádlottat 10 év fegyházbüntetésre ítélte, illetve mindkettőjüket 10 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az elsőrendű vádlottnak emellett 675 ezer, a másodrendű vádlottnak 723 ezer forint bűnügyi költséget is meg kell fizetnie, a fennmaradó csaknem 2 millió forint az állam terhén marad.A szabadságvesztés időtartamába a bíróság beszámolja az őrizetben és előzetesben töltött időt. 1999 és 2005 között id. B. Ferenc 2127 napot, ifj. B. Ferenc 2138 napot töltött előzetesben. A korábbi felmentő ítélet után, az előzetes letartóztatás miatt 2007-ben id. Burka Ferenc 20 millió, ifj. Burka Ferenc 25 millió forint kártalanítást kapott.

A perújítási eljárás során a Debreceni Törvényszék rendkívül széles bizonyítást folytatott le. A bizonyítás során fokozott figyelem övezte id. Burka Ferenc unokájának - ifj. Burka Ferenc fiának, ifj. Burka Ferenc korábbi élettársának, volt anyósának és az elsőrendű vádlott volt sógornőjének vallomását is. Ez utóbbi tanú a 2000-es évek elején lefolytatott eljárás során visszavonta terhelő vallomását, ami nagyban hozzájárult a vádlottak akkori felmentéséhez. Az asszony azonban a mostani eljárásban kitartott korábbi vallomása mellett.

Nem akartak lemondani a lopásról

A bíróság által elfogadott vádirat szerint a két vádlott az antennát akarta megszerezni az egyébként lakatlan házról. Ifj. Burka Ferenc az ingatlan udvarán arra ügyelt, hogy ne zavarja meg őket senki, miközben id. Burka Ferenc egy nála lévő betonvassal felfeszítette a terasz ajtaját. A zajra ébredt fel a sértett, aki a házra vigyázva egy másik épületrészben aludt. Meglátta az ajtón a betörés nyomait, és összetalálkozott a kint figyelő fiatalabb Burkával. Vitatkozni kezdtek, amire az idősebb Burka is kijött a házból. A sértett tetten érte és felismerte a vádlottakat, ők viszont nem akartak a lopásról lemondani. Lelökdösték a férfit a teraszról, az elsőrendű vádlott ököllel kétszer fejen ütötte, a másodrendű pedig a feszítővassal vágta fejbe. A sértett földre került és elvesztette az eszméletét.

Ekkor az ifjabbik még háromszor fejen ütötte a betonvassal. A férfi nagy valószínűséggel még élt, amikor otthagyták és az éjszaka folyamán halt bele sérüléseibe. Szemtanú látta, amikor másnap egy szatyorba téve a vádlottak elásták a véres ruhaneműket, és a viselt gumicsizmát, ezeket később elégették, amit szintén láttak a helybeliek. A mostani bírósági eljárás során a másodrendű vádlott volt élettársa elmondta: a gyilkosság estéjén apja és fia beszélték, hogy leszerelik az antennát, később pedig élettársa azzal tért haza, hogy megölt egy embert. Párja utasítására ő mosta ki a vérrel szennyezett nadrágot. Az asszony elmondta azt is, hogy a két vádlott később megfenyegette, nehogy vallomást tegyen ellenük, anyósa pedig azt mondta neki, hogyha „eljár a szája, akkor belevágja a kést”.Id. Burka Ferenc volt sógornője arról beszélt a bíróságon, hogy az elsőrendű vádlott ragaszkodott ahhoz, fogadjanak ügyvédet, mert attól tart, hogy fia még tapasztalatlan, ezért vallomásra tudják bírni. Az eljárás koronatanúja részletesen vallott az emberölés indítékáról, az elkövetés módjáról és eszközéről, értesülései id. Burka Ferenctől származtak.

Olyan gyilkos leszel

A rendőrséget 2012-ben felkereső nagymama és unoka sem élt mentességi jogával. Az asszony szerint unokája 2011-ben vissza szeretett volna menni az apjához, azt mondta nekik, hogy ha nem fogadják be, akkor elmondja, hogy ők voltak az elkövetők. Amikor a fiú magatartásával problémák voltak, a fiú anyja is sokszor mondta, hogy „olyan gyilkos leszel, mint az apád”.

A fiú beszámolt arról is, hogy pár hónappal később az osztályozó vizsgái miatt egy családi veszekedés során is szóba került a gyilkosság. Id. Burka Ferenc számon kérte fián, hogy „minek kellett megölni azt az embert, csak az antenna kellett volna”. Az unoka beszámolója szerint a családtagok akadályozták meg, hogy végül tettlegességig fajuljon a vita. A bíróság fokozottan vizsgálta a fiú által elmondottak valóságtartalmát, az igazságügyi pszichológus szakértő szerint azonban vallomása őszintének és hitelesnek hatott, a valóság átszínezése, hazudozás nem jellemzi, vallomása igazságtartalmát nem lehet megkérdőjelezni.

Saját családtagjaikat is megfenyegették

A vádlottak egyébként az ügy számos tanúját megfenyegették, köztük közvetlen családtagjaikat is. A tanúk szerint amíg előzetesben voltak, addig pedig id. Burka Ferenc felesége ügyelt a tanúkra, még az eljárás védett tanúit is presszionálta. A bíróságon is többen hangsúlyozták: félnek és családtagjait is féltik, nehogy bajuk essék. A tanúk befolyásolásával a másodrendű vádlott szabadulás előtt álló cellatársát is megbízta. Az egykori zárkatárs a bűncselekmény olyan részleteiről is beszámolt vallomásában, amik nem szerepelhettek az akkori vádiratban.

A további bizonyítékokat illetően a tanács elnöke kiemelte: az antenna nemrég megtalált darabját vizsgálva az informatikai szakértő megállapította, legalább 11 évet volt föld alatt, és akár 1999-ben is a szántóföldre kerülhetett. A szakértő szerint azonban kétséget kizáróan nem állapítható meg, hogy ez a darab a hajdan ellopott antenna része lenne. A bíróság szerint a rendőrkutyák helyszíni szagnyom rögzítése sikeres volt, a szagazonosítás egyértelmű bizonyítékkal szolgált a másodrendű vádlott bűnösségét illetően.

A tanács szerint a vádlottak fel tudták mérni tettük súlyát, mint ahogyan tisztában kellett lenniük azzal is, hogy bántalmazásuk a sértett halálához vezethet. Egyértelmű az is, hogy a haszonszerzés, vagyis az antenna megszerzése motiválta őket.

A bíróság a büntetés kiszabásakor nyomatékos enyhítő körülményként értékelte többek között az időmúlást, súlyosítóként viszont azt, hogy mindkét vádlott már többször is összeütközésbe került a törvénnyel.

Az ítélet nem jogerős, az ügyész ugyan tudomásul vette az ítéletet, az elsőrendű vádlott és védője azonban felmentésért, a másodrendű vádlott és védője elsődlegesen hatályon kívül helyezésért, másodlagosan felmentésért fellebbezett.

Az ügyész indítványozta, hogy a bíróság rendelje el a vádlottak előzetes letartóztatását. A tanács úgy döntött, a vádlottakkal szemben lakhelyelhagyási tilalmat rendel el, az elsőrendű vádlott Újszentmargita, a másodrendű vádlott Tiszacsege területét engedély nélkül nem hagyhatja el.

A törvényszék végzését az ügyész tudomásul vette, de a vádlottak és védőik fellebbeztek.