Áder beszél a klímaváltozásról, mert van róla véleménye

2017.06.09. 08:11

Nem volt meglepetés Donald Trump döntése a párizsi klímamegállapodásból való kilépése – mondta Áder János a Kossuth Rádió reggeli műsorában. Az államfő szerint a döntés erkölcsileg elfogadhatatlan és megismételte korábban elmondott érveit ezzel kapcsolatban.

  • az ipari forradalom óta az Egyesült Államoknak a legnagyobb a történelmi felelőssége a gázkibocsátásban.
  • Kína nagyobb kibocsátó ugyan,de egy főre vetítve Egyesült Államok vezet, magyar szintnek a 3,5-szörösét adják. "Ha az Egyesült Államok elnöke előadást tartana egy iskolában, akkor nem lenne ilyen meleg, mint itt, 16-17 fokra lenne lehűtve a terem" - mondta ingre vetkőzve Áder.
  • A jövő generációival szembeni tiszteletlenség és felelőtlenség a kilépés.

Ismét elmondta, hogy a többi aláíró állam tartja magát a megállapodáshoz, és felgyorsítják a végrehajtáshoz szükséges jogszabályok kidolgozását, amely a tervek szerint 2018 novemberéig fejeződne be. Megnyugtató Áder szerint az is, hogy az Egyesült Államok 30 tagállamának vezetője bejelentette, hogy Trump döntésétől függetlenül „továbbmennek a párizsi úton”, magukra nézve érvényesnek tartják a klímamegállapodást, növelik a nap- és szélenergia arányát.

„Az Egyesült Államok még akkor is tudja teljesíteni korábban tett vállalását, hogy kilépett a megállapodástól, majd meglátjuk” – mondta az államfő.

Erről miért beszél, ha a CEU-ról nem?

A 180 perc című reggeli műsor vezetője egy rövid kitérőt azért tett Áder klímaügyi nyilatkozatától, megjegyezve, hogy ez nagyrészt politikai ügy, miközben a köztársasági elnök politikai ügyekben nem nyilatkozott, például a CEU ügyében.

Az államfő nem válaszában a CEU-ról nem beszélt, csupán indokolta aktivitását klímaügyben: „Ez a téma sokszor előjött az elmúlt években, több rendezvényen én képviseltem Magyarországot, például az ENSZ-ben. A legkevesebb volt, azután, hogy egy új helyzet van, hogy én megszólalok és elmondom a véleményemet, mert van véleményem a dologról” – mondta az elnök.

A tengerszint emelkedése, a tengerek savasodása elkerülhetetlen következménye a klímaváltozásnak. Korábbi előadásaihoz hasonlóan Banglades példáját hozta fel.

A súlyos gazdasági, élelmiszer-biztonsági, szociális következményei vannak a klímaváltozásnak és erre már látunk példákat.

Ha ezeket a klímaváltozással kapcsolatos döntéseket nem hozzuk meg, akkor ezek a problémák növekedni fognak. De tudományos konszenzus van abban, hogy a megoldás most még a kezünkben van – mondta Áder, hogy a párizsi klímamegállapodás aláírása csak egy lépés leépíti a széniparát, megszűnik a fosszilis energia használata és alternatív energiákat fognak használni.

A riporter szerint a korábbi megállapodások sem feltétlenül teljesültek, a politikusok vállalást tettek, majd az országok pénzzel vásároltak meg kiskapukat. Áder ellenpéldaként a 30 évvel korábbi montreali megállapodást hozta fel, amely nyomán „az ózonpajzs sérülése kezdett begyógyulni”.

Áder szerint is akkor van esély a megállapodások betartására, ha az gazdaságilag is kifizetődő. „Kína más álláspontot képviselt öt éve, mint most. Azért, mert kiszámolták, hiába magas az éves GDP-növekedésük, 7-8 százalékos, ha okozott környezeti kár mértéke meghaladja ezt”. Kína ezért lépett a szénerőművek, szénbányák bezárásának útjára, növeli a napenergia, és a szélerőművek arányát, nyit az atomenergia felé is.

Áder a szerint az atomenergia értéke felértékelődik a jövőben.

A klímaváltozás megállításához az elnök fontosnak tartja,

  • a fosszilis energiahordozók kivezetését: először szénről kell lemondani, mert a földgáz kevésbé szennyező, utána pedig a szél-, nap- és geotermikus energia használata felé kell elmozdulni.
  • Ehhez viszont fel kell gyorsítani a kutatásokat az energiatárolás területén, ez ugyanis a gyenge pontjuk az alternatív energiaforrásoknak.
  • A párizsi megállapodás nem érinti a tengeri hajózást, amely az egyik legnagyobb szennyező. Áder szerint mielőbb nemzetközi tárgyalásokat kell kezdeni ezen a területen is.
  • Erdőtelepítés kell erdőirtás helyett.

Belföldi, aktuálpolitikai kérdéseket nem érintett a félórás beszélgetés.