130 millió közpénzt adott az állam az ország egyik legzűrösebb, csaló orvosának

2017.06.12. 13:30

130 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott az államtól egy olyan orvos vállalkozása, aki korábban többször is szembekerült a törvényekkel és a szabályokkal.

A támogatást a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal adta a Humán Reprodukciós Intézet Kft.-nek „a meddőség hatékonyabb kezelését szolgáló orvos-szakmai protokoll szolgáltatásfejlesztésére”. A teljes projektköltség 200 millió forint. A pályázat neve úgy hangzott, hogy „Vállalatok K+F+I tevékenységének támogatása”.

Vereczkey Attila
Vereczkey Attila
Fotó: Kovács Attila

A nyertes cég Vereczkey Attila nőgyógyászhoz köthető. A cégadatok szerint ő az ügyvezető, a cég tulajdonosa pedig egy másik cég, amit papíron Vereczkey 80 éves édesanyja és Vereczkey testvére visz.

Vereczkey Attila az elmúlt években az alábbi ügyekkel került be a hírekbe:

  • 88 rendbeli csalás miatt emeltek vádat ellene, majd ítélték el első és másodfokon is. A Nyírő Gyula Kórházban dolgozott, amikor két társával együtt pénzt szedtek be a félrevezetett pácienseitől az ellátásra úgy, hogy azokat a tb is finanszírozta, vagyis elvileg ingyenesek lettek volna. 100-300 ezer forint közötti összegekről van szó. Első fokon, 2014-ben két év felfüggesztettet és 1,8 milliós pénzbüntetést kapott. Tavaly másodfokon, jogerősen a börtönt elengedték neki, a pénzbüntetés maradt. Az orvosi kamara vizsgálta az ügyüket, írta a Hvg.hu, arról nincs hír, milyen eredménnyel. (Frissítés: Itt a hvg cikke az eredményről)
  • A Pesti Központi Kerületi Bíróság 2006 márciusában jogerősen kimondta, hogy Vereczkey meghamisította orvosi működési bizonyítványát, majd egy közbeszerzésben a hamisat nyújtotta be. Megrovásban részesítették.
  • A Magyar Orvosi Kamara etikai bizottsága 2004-ben és 2006-ban is elmarasztalta őt.
  • 2015-ben a NAV szégyenlistáján 140 milliós tartozással szerepelt, miután sajtóhírek szerint több százmilliónyi bevétele után nem fizetett adót.
  • Vereczkeyhez köthető a Versys Clinics. Itt évekig egy szakmailag vitatott, pontosabban a hazai illetékes tudományos tanács szerint még kísérletinek minősülő kezelést végeztek pénzért úgy, hogy annak végül ÁNTSZ-tiltás lett a vége

Ugyanezen a pályázaton nyert egyébként az Origo kiadója 340 millió forintot az „Email 2.0" kifejlesztésére.

Frissítés: Cikkünk megjelenése után Vereczkey Attila az alábbi közleményt juttatta el szerkesztőségünknek:

"A hétfői napon egy olyan hírt adtak közre, amely a személyemet és munkásságomat negatív színben tünteti fel a nyilvánosság előtt, egy korábbi jogvitát egybemosva jelenlegi tevékenységemmel, illetve a szakmai irányításom alatt működő klinika fejlesztési terveivel.

Szakmai munkásságom területén missziómnak tekintem, hogy a magyar páciensek számára is elérhetőek legyenek azok a tudományosan bizonyított eljárások, amelyek a betegek magasabb színvonalú és hatékonyabb gyógyítását lehetővé teszik. Ezért dolgoztam és dolgozom jelenleg is kollégáimmal az endoszkópos sebészeti megoldások, a beültetés előtti genetikai vizsgálatok, a petefészekszövet-fagyasztás és a meddőség komplex szemléletű kezelésének meghonosítása érdekében. Munkatársaimmal a betegek jobb ellátásának érdekében vállaltuk az újítások bevezetésével kapcsolatosan folyamatosan felmerülő szakmai ellenállást.

Fontos kiemelni, hogy a média által ismételten idézett jogviták semmilyen módon nem kapcsolhatók össze a magam és munkatársaim által jelenleg működtetett nőgyógyászati magánklinika tevékenységével. A nemzetközi színvonalú és a legmodernebb technológiával ellátott meddőségi központunk hat éve működik a jogszabályok maximális betartása mellett, illetve rendelkezik a tevékenység folytatásához szükséges összes engedéllyel. 

A cikkben említett jogviták lezárultak, a bíróság és a hatóság döntését elfogadtam.

A cikkükben említett pályázati összeget a Humán Reprodukciós Intézet Kft. egy olyan innovációs fejlesztésre kapta, amely a betegek még magasabb szintű ellátását segíti. Ennek lényege egy olyan program fejlesztése, mely végig kíséri a meddő párt egészen a kisbaba megszületéséig. Ilyen szakmai alapokon működő program a világon még nem létezik, hiánypótló, és a meddőség kezelésének magasabb hatékonyságát fogja szolgálni."