Karlevágással, belső démonokkal, rubeles Dagobert bácsival vágott vissza az ellenzék

D  AS20170612001
2017.06.12. 11:11

Napirend előtt értékelte a legutóbbi nemzeti konzultációt Orbán Viktor hétfőn a parlamentben. Azt mondta, Brüsszel fordítva ül a lovon. (Bővebben erről itt). Az ellenzék a válaszlehetőséget megkapva keményen nekimentek a kormányfőnek.

MSZP: Régen levágták a tolvajok kezét

Tóth Bertalan MSZP-s politikus szerint érdekes volt nyitott európai társadalomról hallgatni Orbán Viktort, amikor éppen most fognak például elfogadni egy civileket megbélyegző javaslatot. A politikus azt kérdezte: miért nem szólt a konzultáció az oktatásról, az egészségügyről? Hogy hogyan lehet több százezer magyar fiatalt visszacsábítani, akik külföldre mentek. Vagy a stadionokról?

Tóth azt kérdezte: hogyan fordulhat elő, hogy 20 ezer embernek adtak letelepedési engedélyt a kötvénnyel, miközben kerítéssel védik a határokat? És az EU-s támogatások is jól jönnek, ezek adják a gazdaság alapját, tette hozzá. Az összadómérték is növekedett az elmúlt években, a magyar állam fenntartása drágább, mint volt, sorolta az ellenzéki politikus. Kiskirályok uralnak focicsapatokat, az eredmény pedig látható: megalázó vereség Andorrában.

Tóth ezután rátért arra, hogy Szent László-emlékév van. „Annak idején aki lopott, annak levágták a kezét. 2010-ben Pokorni is ezt ígérte. Ehhez képest az önök oligarchái rabolják szét Magyarországot.

Ha ezek érvényesek lennének, hol lenne Mészáros Nemstróman Lőrinc? Hol lennének Habonyok, Rogánok, Tiborczok?

Vona: Ez maffiakormányzás, aminek ön a feje

„Szerintem is fontos az emberek véleményének megismerése. Ezért kezdeményeztünk mi is egy valódi konzultációt” – kezdte a Jobbik-elnök. „Félmillió ember véleményét megkaptuk. Eszerint az egészségügyet és az oktatást a Fidesz magára hagyta. A korrupciót nem, abban kontinentális éllovassá tették az országot. Ön pedig kerüli az egészségügy kérdését, mint ördög a tömjénfüstöt.”

Vona azután úgy folytatta: „De nézzük a korrupciót: ön a világ éllovasává tette az országot. Ön már nem is tagadja, hogy Mészáros Lőrinc az ön strómanja. Mészáros Lőrinc folyamatosan elnyeli az uniós forrásokat, de megkérdezném: Mészáros Lőrinc cégeinek mekkora az exporttevékenysége? Ki akar még Mészárosból kérni?” – tette fel a kérdéseket Vona.

Ez nem más, mint maffiakormányzás, ennek a maffiának a feje pedig ön, személyesen.

Vona ezután a bérunióról, a Jobbik kezdeményezéséről beszélt. Ezt szerinte Orbán csak azért nem támogatja, mert nem az ő ötlete. Orbán semmi mellé nem tud odaállni, ami nem az övé, közölte.

Orbán minden mögött Simicskát és Sorost látja. Ha Andorrában gólt kapunk, az biztos Simicska volt. „Ezek az ön belső hangjai, az ön démonai” – mondta Vona, aki arra kérte a kormányfőt, hogy kímélje meg ettől az országot. Vona szerint Orbánt és a rögeszméit kell megállítani.

Szél: Orbán egy Dagobert bácsi, rubeljeles szemekkel

Az LMP-s Szél Bernadett arról beszélt, hogy a konzultációban elrejtettek egy olyan kódot, ami orosz oldalra továbbított adatokat.

Szerinte Orbán olyan, mint

Dagobert bácsi, csak nem a dollár, hanem a rubel- és az eurójelek villognak a szemén.

Szerinte Orbán arra készül, hogy ha elfogynak a források, kelet felé fordul az ország.

Ha ennyi baj van Brüsszellel, miért fogadja el a pénzét? – kérdezte Széll, aki aztán „a magyar valóságból” sorolt történeteket, például, hogy a mentősök milyen kevés pénzből élnek, vagy, hogy az ember nem mer elmenni szabadságra a beteg gyerekéhez, mert akkor kirúgják, vagy akkor is kirúgják, ha bírálni meri a Fideszt.

Szél Bernadett
Szél Bernadett
Fotó: Bődey János

„Nekünk elegünk van a perverz újraelosztásból, hogy az adóforintokat az oligarchák kapják meg. A politikában teljes sorcsere kell. Önök hiteltelenek.

Önök félnek a 21. századtól, mi viszont értjük, felkészültünk rá, nem félünk”

– mondta.

Orbán viszontválasza: Hát, gratulálok

A kormányfő minderre azt mondta, napestig vitatkozhatnánk, annyi minden merült fel. „Nem velem vitatkoznak, hanem 1,7 millió emberrel. Éljenek együtt azzal, hogy ez egy ilyen ország, az emberek ezt akarják. Ne legyenek dühösek, ha ez nem esik egybe a programjukkal. Ezért vannak önök ellenzékben.

Itt egy versenyt hirdetett valaki titokban, ki tud durvább és alpáribb lenni. Hát, gratulálok.”

Orbán szerint az ellenzéki pártok egymással versenyeznek, hogy ki legyen a legerősebb ellenzék.

Szent Lászlóról Orbán azt mondta, nem véletlenül adta a lányát bizánci császárhoz. Nem véletlenül egyensúlyozott. 

A kormányfő aztán a szocialisták fejére olvasta a Sukoró-ügyet, aztán azt, hogy 8 év alatt egyetlen konzultációt sem indítottak. „Többen vettek részt a konzultáción, mint ahányan az MSZP-re szavaztak” – mondta. Azt is mondta, hogy az MSZP lebontaná a kerítést, elfogadná a ránk erőltetett kvótákat. Eljutottunk oda, hogy „egy terroristát nem csak Soros György maffiája, hanem az MSZP is védi”. Utalt arra, hogy a napokban kiderült: Bárándy Péter védi a perében Ahmed. H-t.

Szerinte az LMP-sek hozzáállása „szolgalelkű, koldus és kuncsorgó” az EU-s pénzekhez, pedig az ország nem kap semmit ingyen. Meg kell akadályozni, hogy csak Brüsszel keressen rajtunk. Ezért kell megakadályozni a hatáskörelvonást, tette hozzá.

A bérunióról annyit mondott, hogy ehelyett béreket emel a kormány. „Nézzék el nekünk, hogy a hagymázas bérunió helyett a saját erőből végrehajtott béremelésre kívánunk támaszkodni.” Aztán 2013-ból idézte Vona Gábor nyilatkozatát, amit isztambuli látogatásán mondott: „Nagyon boldogok lennénk, és nagyon bízom benne, hogy Magyarország minél hamarabb eltávozik az Európai Unió közösségéből, és valódi testvéreivel fog össze.”

(Borítókép: Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtt felszólal az Országgyűlés plenáris ülésén 2017. június 12-én.  Fotó: Kovács Tamás/MTI)