Pillanatok alatt végzett a magyar ökológussal az orrszarvú Ruandában

2017.06.12. 09:55

Ahogy mi is megírtuk múlt héten, orrszarvú végzett egy magyar vadvédelmi ökológussal Ruandában. A 43 éves Gyöngyi Krisztián az Akagera Nemzeti Parkban dolgozott a visszatelepített rinocéroszok beszoktatásán és a helyi vadőrök kiképzésén.

A 24.hu megkereste a ruandai nemzeti parkot, hogy megtudja, miként történt a tragikus baleset. Mint válaszukban írták, június 7-én a magyar szakemberen kívül még négyen figyelték a keskenyszájú orrszarvúkat, egy asszisztens tréner, egy parkőr és a megfigyelőcsapat két tagja. Megközelítették az egyik orrszarvút, amikor az felbőszült, és csak nagyon kevés idejük maradt reagálni. Krisztián halálos sérüléseket szenvedett, eszméletlenül terült el a földön és a helyszínen pillanatok alatt életét vesztette. Az incidensben senki más nem sérült meg.

A magyar ökológus feleségével és lányával hat hete tartózkodott az országban. Korábban a malawi Majete Vadrezervátumban és a Liwonde Nemzeti Parkban is hasonló projektekben vett részt. Mesterdiplomáját a majetei fekete orrszarvúk élőhely-kapacitásának kutatásával szerezte, 2012 óta pedig a doktoriján dolgozott, melynek témája a fekete orrszarvúk természetvédelmi ökológiája volt.

A ruandai nemzeti park tájékoztatása szerint a tragédia után az ökológus felesége és kislánya hazatért Magyarországra.

Egyébként az orrszarvútámadások meglehetősen ritkák, évente 1-2 eset fordul elő.

Ebben a cikkben a téma érzékenysége miatt nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését.
Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.

Indamedia Csoport