A kormányt nem érdekli, hogy a háziorvosok több igazolt hiányzást szeretnének

2017.06.13. 07:41

A szülők már csak három napot igazolhatnak iskolás gyereküknek a kormány szigorítása szerint, miközben a háziorvosok szervezete szerint a döntés káros és indokolatlan. A Magyar Nemzet szólaltatta meg a Házi Gyermekorvosok Országos Egyesületét, amely kritizálta a háromnapos limitet. Póta György elnök szerint három helyett jobb lenne engedélyezni, hogy a szülő egy évben akár 15 napot is igazolhasson.

Póta elmondta, hogy főleg a kisebb gyerekeknél rendszeresek azok a megbetegedések, köhögés, megfázás, amelyek miatt nem érdemes orvoshoz menni. Azzal, hogy a kormány rendelkezése az orvoshoz kényszeríti az ilyen eseteket is, azt veszélyeztetik, hogy a gyerek a rendelőben várakozva komolyabb megbetegedéseket is összeszed. 

Az egyesület már két éve javasolta, hogy emeljék 15 napra a szülő által igazolható napok számát. Választ nem kaptak.

Rétvári Bence a Parlamentben kérdésre válaszolva azt állította, nem érkezett panasz a rendszerre, azaz jól működik a szabályozás.

Póta György ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nagyobb kompetenciát kellene adni a szülőknek. Erről beszélt a lap által megkérdezett Pukli István tanár-politikus is. A Teleki Blanka gimnázium leköszönt igazgatója elmondta, hogy iskolájukban 3 alkalmat igazolhat a szülő, amely alkalmak 3 naposak lehetnek. Így összesen 9 napnyi betegséget igazolhat a szülő.