Orbán háromhetes szabadságot tervez

DEBRE20110909023
2017.06.14. 16:42 Módosítva: 2017.06.14. 16:45

A várakozásokkal ellentétben sem eligazítást, sem helyzetértékelést nem tartott Orbán Viktor a Fidesz-KDNP kedd délelőtti frakcióülésén, ehelyett pár perc alatt lényegében nyaralni küldte a képviselőket – írja a hvg.hu.

A kormánypárti képviselőket az ülés előtt tájékoztatták, hogy azon a miniszterelnök is részt vesz majd, így az eseményen még azok is megjelentek, akik egyébként nem, vagy csak ritkán látogatnak el a kéthetente tartott értekezletekre. 

Azok, akik hajlandóak voltak nyilatkozni a hvg-nek, mind azt várták, hogy a kormányfő egész nyárra szóló, részletes munka-, és kommunikációs tervvel látja majd el őket, ami a közeledő választások fényében nem is tűnik elrugaszkodott ötletnek. Ehhez képest Orbán Viktor néhány percben megköszönte az ülésszakbeli munkát a frakciótagoknak és azt mondta,

pihenjék jól ki magukat, mert augusztus 20-a után kezdődik a „nagyüzem”, és akkortól egészen a tavaszi választásokig szusszanásnyi pihenésre sem lesz lehetőség.

Az is kiderült, hogy a kormány augusztus 1-ig az eddigi menetrend szerint dolgozik majd, augusztus 1 és 20-a között azonban ő és a miniszterek is szabadságra mennek majd. Ezzel kapcsolatban megkerestük Havasi Bertalant, a kormányfő sajtófőnökét is, amint válaszol, frissítjük a cikket.