Nándor
9 °C
23 °C
Index - In English In English Eng

Schmidt Máriáék megtalálták a bűnbakot a Dózsa-Pruck örökbalhéhoz

2017.06.14. 20:43

Bár Dózsa Lászlóról most sem mondják ki, hogy valójában Pruck Pál, a Schmidt Mária vezette hivatalos emlékezetpolitikai közalapítvány a jelek szerint elkezdett távolodni saját mániájától, attól, amivel mára nagyjából egyedülmaradtak az univerzumban. Ez az a normális országban meglehetősen bagatell ügy, ami nálunk hónapok óta veri az újabb és újabb politikai hullámokat, és ragadtatja Schmidt Máriát egyre hisztérikusabb kijelentésekre arról, hogy az egyik óriásplakáton csakazértis a nagyotmondásairól híres Dózsa László szerepel – miközben nagyjából mindenki más állítja, hogy a 14,5 milliárdos '56-os emlékév szervezői és nagybani pénzköltői tévesen azonosították az 56-os pesti srácot.

Beismerés most sincs, ellenben a megfelelő bűnbak kiválasztásával beindult a saját házuk táján való felelőskeresés, úgy, hogy közben folytatják az agresszív kommunikációt, és továbbra is politikai témaként beszélnek a kérdésről – mindenki mást vádolva azzal, hogy politikai ügyet csináltak egy „szakmai” problémából.

A felelős pedig az 1956-os emlékév történészszakmai vezetője, Horváth Miklós hadtörténész, aki éppen az óriásplakát-mizériával összefüggésben mondott vagy mondatódott le a pozíciójáról. Horváth bukásának hátteréről az Origós Kovács András jegyzett kedden egy írást, melyben a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásért felelős közalapítvány kuratóriumának (bocsánat) üléséről, annak jegyzőkönyvéből idéznek, magyarán Schmidt Máriáék álláspontját ismertetik. Eszerint „csak további hosszas kutatómunka eredményeképpen kerülhet nyugvópontra a kérdés”, hogy ki is szerepel azon a szerencsétlen plakáton – valójában az 1956-os Intézet ezt a munkát már elvégezte, csak éppen Schmidt Máriáék nem fogadják el az eredményt. (Pruck.)

Ennél azonban érdekesebb a bűnbak tálalása – egy olyan dologért, amiben közben ugye el sem ismerik a hibájukat. Eszerint a képen szereplő fiút Horváth Miklós azonosította Dózsa Lászlóként, ezt azonban az újabb adatok tükrében most már „nem kellő gondossággal és szakmai alapossággal végzett munkának” minősítik. Azt is felróják Horváthnak, hogy a

professzor egyetlen alkalommal sem vállalta, hogy álláspontját megvédje,vagy hogy azt – az akadémiai életben megszokott módon – a tudományos nyilvánosság előtt fölülvizsgálja.

Így hát szegény Schmidt Máriának kellett egy személyben állnia a „nem kellő gondossággal és szakmai alapossággal végzett munka” miatti kritikát – azt pedig tudjuk, hogy mennyire tökéletes, tapodtat sem moccanó beleállással abszolválta ezt a feladatot a Terror Háza főigazgatója.

A legjobb, hogy miközben Horváthnak az az állítólagos bűne, hogy nem védte meg nyilvánosan a saját álláspontját, valójában erre lehetősége sem volt. Az MTA doktora legalábbis arra utal a 444-nek küldött válaszában, hogy szimplán nem volt nyilatkozattételi joga. Mint írja:

A Közalapítvány vezetése – holott erre lett volna lehetősége – sem látta szükségét annak, hogy a véleménynyilvánítás feltételeit megteremtse.

Horváth, akinek lemondása ellenére három napig még érvényes szerződése van, azt mondja, most is titoktartási kötelezettség köti. Ha ez helytálló, Schmidt Mária és a közalapítvány olyasmiért marasztalja el a szakmai vezetőt, amit éppen ők írtak elő, illetve tiltottak meg neki.

Ez annak fényében igazán frappáns, hogy korábban a rivális 1956-os Intézet munkatársai pontosan azért kaptak munkaadójuktól – állítólag Schmidt Mária közbenjárására – fegyelmit, mert engedély nélkül nyilatkoztak a sajtóban a Pruck kontra Dózsa sagában.

Van Dózsa, nincs Dózsa, van sapka, nincs sapka.