Az EU rábólintott, szeptemberben tárgyalhatja a parlament a lex Heinekent

2017.06.20. 19:56
Miután az Európai Bizottság hétfőn úgy döntött, nem akadályozza meg az önkényuralmi jelképek kereskedelmi célú hasznosítását megtiltó törvényt, Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter közölte: a parlament akár már szeptemberben tárgyalhatja a lex Heinekenkt.

Amikor a magyar kormány a Heineken gyárra akart nyomást gyakorolni, hogy hagyja békén az Igazi Csíki Sört, és törvényileg tiltotta volna be a Heineken palackok jól ismert vörös csillagos dizájnját, kötelező volt értesítenie a tervezetről az Európai Bizottságot (EB) is. A testület számára rendelkezésre álló három hónap most járt le, úgyhogy az EB hétfőn közölte: nem gördítenek akadályt a lex Heineken elé.

Kijelentették viszont azt is: rajta kívánják tartani a szemüket a jogszabály gyakorlati alkalmazásán, hogy az ne részesítsen hátrányos megkülönböztetésben egyes gazdasági szereplőket, mivel a Heineken mellett például az olasz Don Pellegrino ásványvíz üvegén is szerepel ötágú vörös csillag. Amennyiben a törvény alkalmazása során sérülnek ezek az elvek, a Bizottság kész kötelezettségszegési eljárást indítani – írta a Bruxinfo. Hollandia, a Heineken cég központja viszont élt a véleménynyilvánítás minden tagállam számára biztosított jogával, úgyhogy a törvényt legkorábban egy újabb három hónapos periódus után fogadhatja el a magyar állam.

Lázár János kedden közölte az MTI-vel: a kormány üdvözli az Európai Bizottság döntését, pláne, mivel szerinte a törvénytervezet benyújtásakor itthon és külföldön egyaránt sokan készpénznek vették, hogy az Európai Unió elutasítja majd a javaslatot. „Ehhez képest még a bizottság is elismerte, hogy lehet létjogosultsága a törvénynek egy olyan történelmi hátterű országban, mint Magyarország, ahol 40 év kommunizmus súlyos társadalmi károkat okozott. A kétkedőknek csattanós választ adott tehát a bizottság, amikor jelezte: önmagában a szabályozás nem sérti az uniós jogot” – mondta Lázár.

Hozzátette, a kormány tudomásul veszi a bizottság azon megjegyzését, hogy a törvényt nem lehet majd diszkriminatívan alkalmazni, hiszen „ilyen szándék nincs és nem is volt”, és bármely gazdasági szereplő, amelyik megsérti a jogszabályokat, ugyanolyan szankcióval számolhat majd. (Lázár közleménye és az MTI a hollandok különvéleményéről és az a miatti újabb három hónapos szünetről egyébként egy szót sem ejt.)

Egyébként a lex Heinken már hónapokkal ezelőtt okafogyottá vált, mivel a kormány fenyegetése után a Heineken és a Csíki Sör Manufaktúra már március végén megegyezett egymással, megszüntették egymás ellen peres ügyeiket, és a Ciuc (azaz csíki) sört gyártó Heineken közölte, „békében meg fog férni egymás mellett” a Ciuc és az Igazi Csíki Sör márkaneve is a piacon.