Soros tízmilliókkal segítette Lázár legnagyobb dobását

2017.06.20. 07:18

A tíz ember halálát okozó kolontári vörösiszap-katasztrófa után Soros György alapítványa átutalt egymillió dollárt a kormánynak, hogy segítsen az áldozatokon. A magyar-amerikai milliárdos ennek apropóján találkozott is Orbánnal, akivel a miniszterelnök dolgozószobájában szűk körben beszélgettek 2010 őszén.

Orbán Viktor és Soros György a Parlamentben 2010-ben
Orbán Viktor és Soros György a Parlamentben 2010-ben
Fotó: Miniszterelnökség / Pelsőczy Csaba

Az Orbán–Soros-találkozó hírére sokan emlékezhetnek, arra viszont talán jóval kevesebben, hogy a kormányfőn kívül ekkor egy másik vezető politikussal is egyeztetett a mostanában a Fidesz céltáblájának közepére került üzletember.

Ugyanakkor Soros György találkozott Lázár János miniszterrel is, aki a kiemelkedő eredményeket elért hódmezővásárhelyi deszegregációs programját prezentálta Sorosnak, aki nagyra értékelte a polgármester elkötelezettségét

idézte fel néhány napja a Népszavában Soros budapesti látogatásának programját Koncz E. Katalin, a Nyílt Társadalom Intézetek igazgatója.

Mai fejjel olvasva semmi meglepő nincs abban, hogy Soros nemcsak Orbánnal, hanem a jelenlegi kormány második legerősebb emberének tartott Lázárral is találkozott.

Azonban 2010 októberében Lázár még korántsem számított annyira meghatározó politikusnak, mint manapság: a nevét csupán pár hónappal korábban ismerte meg az ország, amikor a második Orbán-kormány megalakulása után kisebb meglepetésre ő lett a Fidesz frakcióvezetője. Soros mégis találkozott Lázárral, majd az Indexnek adott interjújában elismeréssel beszélt róla:

Külön találkoztam Lázár János hódmezővásárhelyi polgármesterrel, aki nagyon sikeresen dolgozik a roma és a szegény gyerekek integrációján.

A találkozót nemcsak azért szervezték meg, mert Soros akkoriban is elkötelezett volt a hátrányos helyzetű fiatalok felzárkóztatása mellett, hanem mert a hódmezővásárhelyi integrációs program megvalósulásában komoly anyagi és szakmai segítséget nyújtott az által alapított Roma Oktatási Alap (Roma Education Fund – REF). Az említett integrációs program pedig talán Lázár polgármesterségének a legnagyobb sikere volt.

Hódmezővásárhely Európa topligájában

A REF egy nemzetközi civilszervezet, amelyet 2005-ben alapított az Open Society Foundation és a Világbank Budapesten. A célja, hogy különböző projektekkel segítsék az oktatási rendszerek deszegregációját, azaz hogy roma és nem roma diákok azonos minőségű oktatásban részesülhessenek. Az alapítás óta a REF 15 kelet-európai és dél-szláv államban támogat vagy támogatott projekteket, a romaintegráció útján egy darabig úgy tűnt, hogy a Magyarországon megvalósuló felzárkóztatás egész Európában követendő példa lehet.

A mintaváros Hódmezővásárhely volt, ahol a Lázár János vezette önkormányzat 2006-ben kezdte átalakítani a teljes oktatási rendszerét. „Nem nevelhetünk hátrányos helyzetű gyermekekből hátrányos helyzetű iskolákban hátrányos helyzetű felnőtteket” – szólt a reform mottója, amely nem csak üres frázis maradt. Az átalakítást követő második évben már drasztikusan látszott a város kimutatásaiban, hogy mennyivel jobban érvényesül az oktatási esélyegyenlőség a korábbi szinthez képest, valamint a diákok eredményei is az országos átlag fölé kerültek.

Lázár városa a Magyar Narancs összesítése szerint 2008 és 2012 között több mint 60 millió forintot kapott a REF-től (ennek egy részén Szegeddel közösen nyerték pályázatokon). De Soros szervezete nélkül nem valósulhatott volna meg a hallgatói mentorprogram sem, amellyel az EU oktatási szakbizottságának tagjai mellett a város önkormányzata is nagyon meg volt elégedve.

A REF érdemének mondható az is, hogy a „hódmezővásárhelyi modell” bekerült a nemzetközi vérkeringésbe, több országban átvették bizonyos elemeit. A REF szervezésében Németországból, Írországból, Csehországból, Svédországból és Franciaországból is jöttek oktatási szakemberek Hódmezővásárhelyre, hogy tanulmányozzák és elterjesszék a modellt, amely az Európai Unió legjobb oktatási programjait összegyűjtő tanulmányba is bekerült.

Hirtelen balliberális fertő lett

Lázár önkormányzata örült és hálás volt azért, amiért a REF támogatta a törekvéseiket, a város honlapján több lelkes beszámoló is megjelent az általuk szervezett, támogatott helyi programokról. Ekkoriban még a Fidesz is pozitívan viszonyult a REF-hez, noha Orbán már a 2000-es években sem nézte jó szemmel Sorosnak a nyílt társadalom eszméje iránti törekvéseit. A párt ettől még szép szavakkal beszámolt, amikor 2009 novemberében az Európai Tanács soros elnöki tisztségét betöltő svéd kormány, a Világbank és a Nyílt Társadalom Intézet közös szervezésében donorkonferenciát tartottak Brüsszelben a REF javára. A Fidesz.hu-n megjelent írás azt is megemlítette, hogy

a donorkonferencia magas színvonalú nyitópaneljében beszédet mondott még Soros György, a Nyílt Társadalom Intézet elnöke (is).

Pár hónappal később, 2010 elején már egészen más hangnemű cikk jelent meg az akkor a Fidesz szócsövének számító Magyar Nemzetben.

A „Folytatódik a romáknak szánt pénz elherdálása?” című írás a következő, elég karakteres bevezetővel jelent meg: „Nagyrészt a Világbank, illetve a Soros György-féle Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány által működtetett Roma Oktatási Alap külföldi munkatársainak adó- és járulékterheire,

valamint külföldi szakértők érdektelen tanulmányaira folyhat el 85 millió forint központi költségvetési pénz.

A cikkben balliberális kifizetőhelyként mutatták be a REF-et, amelyen keresztül „úgymond magyar” projekteket is finanszíroznak, de még arra is beszóltak, hogy a REF által finanszírozni kívánt szegedi és hódmezővásárhelyi iskolai deszegregációs program ismertetése „nem sok konkrétumot tartalmaz”. A konklúzió még sommásabbra sikerült:

A szerkesztőségünkhöz került levélmásolatból az is kiderül, 15,39 millió forintot szán a külföldi alapítvány civil szervezetek „technikai támogatására”. Ez sokak szerint a már máshonnan jól ismert szakértői tanulmányok összeollózásának fedőneve, olyan romákkal kapcsolatos anyagoké, amelyekkel Dunát lehetne már rekeszteni – miközben a hazai cigányság egyre gyorsabban szakad le a magyar társadalomban.

Írták úgy mindezt a Fidesz akkori házilapjában, hogy a párt egyik legsikeresebb polgármestere évek óta gyümölcsöző együttműködést folytatott a REF-fel, amely nagyban hozzájárult a leszakadó csongrádi város oktatási reformjának sikeréhez.

Elsüllyedt a csónak, amiben mindketten eveztek

Fél évvel később következett az Orbán–Soros-találkozó, ahol az üzletember szavai szerint elsősorban a romaintegrációról volt szó. Soros akkor arról beszélt az Indexnek, hogy több javaslattal is élt a kormányfőnek a felzárkóztatást célzó programok EU-s szintű kiszélesítésére. Az üzletember abban bízott, hogy a 2011-től következő magyar uniós elnökség alatt komolyan fejleszthetjük az európai romaintegrációt. 

Úgy gondolta, hogy meg kellene változtatni az unió működését, mert a jelenlegi szabályok szerint csak a programok elindítására van pénz, a működtetésükre nincs. Kérdésünkre, hogy miként reagált erre a felvetésre Orbán, csak annyit felelt: „Pozitívan.” Soros ekkor beszélt a Lázár Jánossal folytatott találkozójáról is, amellyel kapcsolatban azt mondta:

A hódmezővásárhelyi példa máshol is alkalmazható lenne.

Egy Roma Sajtóközpont oldalán felidézett interjúban Lázár is nagyon hasonlóan látta a helyzetet:

A magyar települések 70-80 százalékán a hódmezővásárhelyi elveket lehetne érvényesíteni! Alapvetően emberi lelkiismeret vagy politikai szándék kérdése. Én integráció ügyében, fölzárkóztatás, esélyteremtés ügyében, a szegények számára a kitörés lehetőségének a megteremtése ügyében azt mondom, hogy ez a Fidesz egyik legfontosabb társadalompolitikai célja.

Kormányra kerülve azonban megváltozott a helyzet. A Fidesz romastratégiája nem követte a hódmezővásárhelyi példát – sőt, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere 2013-ban egyenesen a szeretettel működtetett szegregáció mellett tett hitet.

Azóta pedig még tovább fordult a világ, és a REF a legsikeresebb hazai romaintegrációs politika aktív támogatójából a hétfőn elfogadott civiltörvény értelmében egyszerűen csak külföldről támogatott szervezetté vált. Ami tényszerűen igaz, viszont a kormány ezt igyekszik úgy tolmácsolni a szavazóinak, hogy aki külföldről kap pénzt, az idegen érdeket szolgál. Pedig ha valaki, akkor Lázár János igazán tudhatja, hogy a külföldről pénzelt REF mennyi mindent tett a Magyarországon élő hátrányos helyzetű emberek felzárkóztatásáért.