Angéla, Petronella
10 °C
14 °C
Index - In English In English Eng

Kovács Béla nem jelent meg a kihallgatásán, az ügyvéd is hiába várta

2017.06.23. 18:48

Nem jelent meg gyanúsítotti kihallgatásán Kovács Béla, a Jobbik európai parlamenti képviselője, akit kémkedéssel és költségvetési csalással gyanúsítanak - számolt be róla az RTL Klub esti híradója. Ezúttal a költségvetési csalási ügyben akarták kihallgatni, bár az RTL szerint a két ügyet, azaz a kémkedést és a költségvetési csalási ügyet is összevonták. 

A híradóban elhangzott, hogy Kovács Bélát ügyvédje, Szikinger István is hiába várta a megadott időpontban a főügyészség székháza előtt és ugyan többször próbálta telefonon elérni, nem tudta. 

A gyanú szerint Kovács Béla 2012-ben, illetve 2013-ban költségkeretének terhére gyakornoki szerződést kötött három magánszeméllyel, köztük oroszokkal, ők azonban semmilyen munkát nem végeztek. A gyanú szerint a fiktív szerződésekkel a politikus 27 ezer euróval, vagyis több mint nyolcmillió forinttal károsította meg az Európai Uniót.

A kémkedési ügy lényege pedig, hogy Kovács Oroszországnak kémkedett. Ezt a politikus tagadja, de ahogy az Index cikkéből kiderült, a felesége - akinek párhuzamosan több férje volt - valóban a KGB-nek dolgozhatott, azaz kulcsszerepe lehet az ügyben és Kovács életútjára is ráhatása volt az oroszoknak. Ennek ellenére úgy tudjuk, a főügyészség ki sem hallgatta a nőt, sőt, az egész kémügy évek óta húzódik, egyelőre vádat sem emeltek. A Jobbik éppen ezért politikai támadást sejt a háttérben, bár a párt politikusai sem feltétlen bíznak Kovácsban. Részben azért sem, mert sokszor elérhetetlen, éppúgy, ahogy most az ügyvédje számára. Kovács egyébként a 2014-es cikkünk után azt mondta, jogi elégtételt vesz, de erre nem került sor, érdemben a cikk állításait azóta sem tagadta, ahogy felesége bigámiára sem adott magyarázatot.